Újrakezdeni nehezebb, mint elkezdeni. Ilyenkor mégis csak számba kell venni az ember gyerekének az abbahagyáshoz vezető okokat, úgyis mint lustaság, időhiány, mondathiány. Bár mérlegelhetem súlyukat, értékelhetem szerepüket az elmúlt négy hónap történéseiben, összességében eltörpülnek amellett, hogy egyszer csak úgy tűnt, fogalom nélkül kóricálok illatok és ízek között. Az időhiányon azóta a pénzkereső foglalkozásban fellépő átmeneti kényszerszünet segített. A többi pedig majd kiderül. Hosszasan mérlegelés után egy régi adóssággal vennék lendületet: a móri Miklós Csabával, avagy védjegyévé vált nevén: Miklóscsabival, valamint 2009-ből három ezerjó-variációval. Emígyen ünneplem kerek négy hónap pihenés után a munka ünnepét – munkával.

(A képért a bortáborosoknak jár köszönet)

Az ember gyermeke számvetést készít minden nap, de az év utolsó napján különösen, merthogy erre szorítja a konvenció. Ilyenkor – hogy tartsa a távolságot – a költővel szólva mint meghódított birodalmat, nyeglén járja széltében-hosszában a letelt időt. Tehát akkor a 2010 esszenciája következne, amit én pároltam.

Ez itt reklám lenne, nem is ereszteném bő lére. A lényeg: a Bonvin borkereskedésben (Budapest, 9. ker., Ráday u. 23., bejárat a Mátyás utca felől) két erdőbényei borászat borait lehet kóstolni december 11-én délután 2-től este 8-ig. A reklámozás oka egyszerű: egyrészt szeretem Erdőbényét, amiről legutóbb emígy tettem tanúbizonyságot, másrészt kedvelem a két borász-házaspárt: Karádi Szilvit és Berger Zsoltot (Karádi és Berger Borászat), valamint Ábrahám Enikőt és Péter Róbertet (Ábrahám Pince). Én a boraikon keresztül szerettem meg őket, és szeretném, ha másokkal is megtörténhetne ez. Tehát fogják a poharukat (vagy ne fogják, úgyis kapnak ott), és menjenek el szombaton a Bonvinbe, kóstolják meg a megkóstolható tíz bort, és kedveljék meg Erdőbényét, de legfőképp a két családi pincészet borait.

Drágán jó bort találni viszonylag egyszerű, ellenben olcsón már-már művészet, de legalábbis nagy mázli meg alapos helyismeret kell hozzá. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a minőség több eredője (a hozamkorlátozás, a kíméletes, de hatásos növényvédelmi program, a minőségi zöldmunka és talajművelés) költséges – és többnyire meg is jelenik az árcédulán. Mégis, időnként megtörténik az a csoda, amikor a szőlőkaró is elsül, és mindenféle odafigyelés nélkül előrobban valami átlagon felüli – ez persze tág fogalom –, jó. Nemrégiben Tompa dr. Nemtudomka Imre szervezte kóstolón volt részem ilyen meglepetésben. (A borokról részletes beszámolót egy kattintással arrébb olvashatnak.

A meglepetést a Borpalota Mátrai Rajnai Rizling 2008 okozta. A Borpalota, Dunai György Sándorné birodalma, egyelőre nem a Mátra éke. A törekvés a jóra persze megvan, de ami a Borpalota kupolája, az sok helyen a járólap. A borász, Varga Péter, a Hilltopnál tanult bele a mesterségbe (még tán tanulhatott volna), a technológia alapjait pedig Báthori Tibor rakta le, akinek utolsó éveiben Dunaiék nyújtottak menedéket. (Az utolsó Báthori-tételek is a Borpalota birtokában vannak.) Dunaiék törik erősen a fejüket a javuláson, alakítottak termékpiramist, rendeltek dizájnt – természetesen Ipacs Gézától. Nem tudom, ez hatott-e vissza erre a borra. Akárhogyan is történt, a szortiment derekát adó Borpalota sorozat 2008-as rajnaija jól sikerült. Virágos, enyhén petrolos illatában sárgabarack, aszalt gyümölcsök, trópusi színek és zöldfűszerek keverednek. A korty sem szakad el az illattól, nem ül le, igaz, a savak nem is engednék, merthogy van belőlük bőséggel, talán több is, mint amennyit a test könnyedén elvisel. A savhangsúly azonban nem lépi át a zavaró mértéket, a zamatos, érett gyümölcsös jelleget nem radírozza ki a szájból. Persze lehetne hosszabb, szélesebb, magasabb, rafináltabb, meg talán a kortyvégi kesernye sem illeszkedik a minden ízjegyhez maradéktalanul, de ár-érték arányban, a közepesen vastag rajnaik között nehéz lenne jobbat találni a hazaiak között. Szépsége nem a letisztult formavilágban, nem a feszes konstrukcióban, sokkal inkább a vibrálásban és az apró szépségekben gyökeredzik. Ezerért igencsak jó vétel, ami megérdemli az 5 pontot.

Jó kis bozsolés meg rozés év az idei, lesz mit inni a libacomb mellé – bár az ez évi libatermésről nincsenek megbízható információim. Volt tavasszal megkésett virágzás, amire rásegített a hűvös nyár, és persze esőben sem szűkölködtünk... Akárhonnan is nézzük, általában nem így formálódik a csúcs évjárat. Ettől még nyilván lesznek jobb, akár izgalmas tételek is a jobb adottságú területekről, ahogy ezt Losonci Bálint szépen elmagyarázta, de a napsütést még az esőket kivédő, ideális vízháztartású talajok sem tudják pótolni. A savgerinc például az idén elég sok vidéken megmutathatja, mire képes. Nem valószínű, hogy csalódnunk kellene majd a könnyed rozékban, a vaskosabb sillerekben és lazán elegáns fehérekben – ezek valószínűleg számolatlanul kerülnek majd piacra. Dúzsi Tamás éve lesz ez, ha jól gazdálkodik a forrásaival – és az újborai azt mutatják, idén is példamutató beosztással él.

Nem csapok a közepébe – most sem. Mielőtt a borokra térnék, megemlítek egy fontos beszerzési forrást. Van egy remek hazai online vinotéka, amely főleg rizlingezik, ezért is lett a neve: Riesling.hu. A tulajdonos-üzletvezető-marketinges-mindenes Peter Klingler az ízig-vérig teuton fajta („a világ legnagyszerűbb fehér szőlőfajtája” – Jancis Robinson) Magyarországra delegált nagykövete – egyfelől. És legalább ilyen fontos szerepet tölt be a magyar borok németországi népszerűsítésében német nyelvű blogjával, a BorWerkkel – másfelől. Szeressük tehát Peter Klinglert. Az alábbiakban az egyfelől lesz a téma: a riesling a Weingut von Racknitz olvasatában.

Tegnap megírtam, milyenek voltak a Junibor fehérei. Pontosabban: milyennek láttam a fehéreket. Most megírom, milyennek láttam néhány vöröset. Megjegyzem, utólag nagyon sajnáltam, hogy kihagytam a Pendits Szőlőbirtok – jelen esetben Wille-Baumkauff Stefan – átmeneti borát, egy zempléni rozét. Wille-Baumkauffék mindig érdekes kísérletekkel állnak elő, ráadásul elkötelezett és szimpatikus biodinamisták.

 (A képet itt leltem)

Junibor harmadszor. Mint mindig, most is jó buli volt, az eső szitált, de a fanokat ez sem riasztotta el. A helyszín a szokásos: Rókusfalvy Pál adta a teraszát (jól zárt a teteje). Mindössze két órám volt, így aztán nem törekedtem teljességre: célirányosan kóstoltam, főleg fehéreket. Nem lehettem jó formában, mert folyton kifogásaim támadtak, egyszer ott volt bő, másszor meg itt szorított. De a borok ezzel együtt sem cáfolták Rókusfalvy köszöntőjének legfontosabb mondatát: rossz bort valóban nem találtam.

(A kép innen származik)

A korábbi évektől eltérően idén egy héttel a nagy őszi Borkiállítás és Vásár (A Borfesztivál) előtt egy héttel rendezik a XXI. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált, valamint a szentendrei skanzenben a Szüreti sokadalmat. Budafok kevésbé tűnik izgalmasnak borban, bár ott lesz a Debreczeni_Ferenczi Pincészet, ahol meg lehet kóstolni a Mérész-korszak utáni borokat, a Katona Borháznál a wellness-bort (jelentsen ez bármit is). Pezsgőben viszont erős lesz: lehet a Törley és a Garamvári pincében kóstolni, sőt mindkét pincét meg lehet látogatni, ami szerintem izgalmas kaland lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt (kedvcsinálónak ajánlom egy korábbi pezsgős posztom videóit). Az Oroszlános udvarban szombaton és vasárnap is délelőtt 11 órától késő estig koncertek és mindenféle egyéb produkciók lesznek gyerekeknek és/vagy felnőtteknek. A letölthető programfüzet csak egy kattintásnyira van innét. A programok ingyenesek.

A szentendrei skanzenben is legalább 15-20 éve rendeznek ősszel szüreti sokadalmat – azaz van őrzendő hagyomány így is, úgy is. A skanzenben általában a gyerekprogramok a legfőbb attrakciók, de évről évre erősödik a boros vonal. Régebben egy-két etyeki borász (Gombai Nagy Tiborral például több évben is találkoztam), esetleg néhány tokaji képviselte a borkészítőket. Az utóbbi időkben azonban évről évre impozánsabb a lista. Az idei mezőnyt – ha jól értesültem – Alkonyi László válogatta, tehát biztosak lehetünk benne: válogatott csapat lesz ott. Tokajból érkezik az AZ Nektár Pince, a Bott Pince, a Breitenbach Pince, Demeter Zoltán, a Dorogi Testvérek Pincészete, a Kikelet Pince, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok és Vissy László. Egert Bolyki János képviseli; Mátrát Karner Gábor és Szecskő Tamás. Etyekről a Hernyák Birtok és a Zarándok Pince lesz ott. Somlóról érkezik a Dénes Hegybirtok, a Hollóvár Pincészet és a Fekete Pincészet, Balaton mellől Bussay doktor, Légli Géza és Tamás Ervin. A második legnépesebb küldöttség a szekszárdiaké: Dúzsi Tamás, Németh János, Pálos Miklós és Vesztergombi József, akikhez csatlakozik Mohácsról a Planina Borház. A határon túlról érkezik Bott Frigyes, a párkányi Drozdík Pincészet és a szerémségi Maurer Pincészet. A skanzenbe van belépőjegy (két felnőtt két gyerekkel 4000 forintért jut be). A részletes programról itt tájékozódhatnak.

Töltsék jól a hétvégét, kóstoljanak sok jó bort.

Felül kell vizsgálnom egykori posztomat, melyben megpróbáltam összegyűjteni a fontosabb önkéntes borfirkászokat. Azóta minimum megkétszereződött a számuk, meg mintha valamiféle káeurópai gondolatkeringető is beindult volna: lásd a Polish Wine Guide-ot jegyző Wojciech Bońkowski és a Művelt Alkoholisták együttműködését. Szóval csupa öröm az élet, ami arra sarkallt, hogy ismét hozzálássak az anyaggyűjtésnek. És akkor ráadásnak befutott az egykori kolléga, Gábor, az alkoholista, aki hosszabb szünet után „ismét belecsap a lecsóba”, és így az itteni olvasósarkot is gazdagítja. Olvassák szeretettel vörös és fehér blogját borokról, ételekről, életekről, és ahogy kérte: vitatkozzanak, de alkalomadtán egyet is érthetnek vele...