Tegnap megírtam, milyenek voltak a Junibor fehérei. Pontosabban: milyennek láttam a fehéreket. Most megírom, milyennek láttam néhány vöröset. Megjegyzem, utólag nagyon sajnáltam, hogy kihagytam a Pendits Szőlőbirtok – jelen esetben Wille-Baumkauff Stefan – átmeneti borát, egy zempléni rozét. Wille-Baumkauffék mindig érdekes kísérletekkel állnak elő, ráadásul elkötelezett és szimpatikus biodinamisták.
(A képet itt leltem)
Kezdtem Gál Tibor 2007-es Síkhegyi Pinot noirjával, ami ismételten megerősítette meggyőződésemet, hogy Eger kalapján a pinot noir a bokréta – és akkor persze annak egyik legszebb virága ifjabb Gál keze alól kerül ki. Summa summarum mintha ösztönösen lenne érzéke a fajtához. A Síkhegyihez foghatót csak kétszer ittam Egerből, és mindkettőt majd’ egy éve: az egyik a 2006-os Titi, másik pedig Lőrincz György 2006-os Ferenc-hegyije (őrzöm csodálatos álmodat). Ez a bor hanyag elegancival vázolja fel a gyümölcsöket, majd fordul át a fűszeres, borsos, chilis, leheletnyit csokis, bőrős bódulatba. Simogatóan telt, és izgalmasan vibráló. Egyszóval jó darab!
Belekóstoltam Kiss Gábor (Miklós Csabi mellett a másik Junibor-újonc) 2007-es merlot-jába, ami nem igazán tetszett, sok volt benne a vegeta, a kortyban meg a savanya. Pedig a bor láthatóan-érezhetően érett és egészséges alapanyagból készült, volt gerince és húsa, de egyelőre godzilla és nem Mr. Universe. A szintén 2007-es Merumot inkább el tudnám képzelni Schwarzeneggerként, bár egyelőre inkább vaskos, mint húsos, de tartalmas, erőteljes egyéniség rengeteg gyümölccsel, érett tanninokkal, óriási potenciállal. Csak még fiatal, szögletes, kidolgozatlan, ellenben fejlődőképes.
Bukolyi Marcellék ismét megleptek, most egy Nagy-Egedről szüretelt 2008-as kadarkával, ami mély színű, vastag tanninú, sűrű, egyszerre gyümölcsös, fűszeres, ásványos, csokoládés és animális. 5-6 éve talán Balla Gézától ittam hasonlót – legalábbis ami a tanninok vastagságát illeti. 2008-as Bikavérük ellenben halvány jelét sem mutatta annak, hogy bármilyen értelemben nagy akarna lenni. Inkább populárisan behízelgő, hogy ne mondja: egyszerű. És én nem így ismertem a Bukolyi-borokat.
Gere Zsolt a múlt évben egy szépreményű chardonnay-t hozott, most húga csak vöröseket. Gere Tamásék klasszikus sorozatának csúcsán áll ez a 2008-as Páratlan. Bár kékfrankos-alapú, a kiegészítők alapján akár amolyan „mindentbele” küvének is vélhetnénk. Van benne ugyanis pinot noir, merlot, cabernet sauvignon, sőt még portugieser is. Kiegyensúlyozott, semmilyen értelemben nem súlyos, de kifejezetten kedves bor. Korát meghazudtolóan érett. Ellenben a 2007-es cabernet sauvignonnak minden porcikáján az érződik, hogy nagy bor akar lenni. A 20 hónap másod- és harmadtöltésű hordóban erősen érződik a szálkás, füstölt sonkás illatban. Mellett persze vannak érett gyümölcsök, csokis, kicsit talán konyakmeggyes elemek, a fűszerek. A tanninok még vaskosak, de a beltartalom szép reményekre jogosítja ezt a bort is.
Ma pedig nyílik a nagy Borfesztivál,ahol valószínűleg ezek a borok is megkóstolhatók. Fogják a poharukat, ballagjanak fel a várba. Az időjósok ugyan nem ígérnek jó időt, de a bor melegít.
