Junibor harmadszor. Mint mindig, most is jó buli volt, az eső szitált, de a fanokat ez sem riasztotta el. A helyszín a szokásos: Rókusfalvy Pál adta a teraszát (jól zárt a teteje). Mindössze két órám volt, így aztán nem törekedtem teljességre: célirányosan kóstoltam, főleg fehéreket. Nem lehettem jó formában, mert folyton kifogásaim támadtak, egyszer ott volt bő, másszor meg itt szorított. De a borok ezzel együtt sem cáfolták Rókusfalvy köszöntőjének legfontosabb mondatát: rossz bort valóban nem találtam.
(A kép innen származik)
Kezdtem a sort egy Il Primo gyöngyöző borral, amit Jekl Flóra hozott: pinot blanc megbolondítva némi cserszegi fűszeressel. A cserszegi illatos bolondítása elég erőteljesre sikerült. Jó struktúra, lendületes savak, ízléssel adagolt szénsav – aztán bántó algopyrin-keserűség a kortyban (mintha a kelleténél erőteljesebben préselték volna a szőlőt). Folytattam az ezerjókkal (Miklós Csabi Moorere most kimaradt, mert a borász akkor érkezett, amikor én már indultam elfele)! Ifjabb Kamocsay Ákos, a Maurus Borászat mindenese civilben ezerjó-kutató. 2006-os ezerjója mára maradéktalanul összerendeződött. A 6-7 éves fahordók csupán leheletnyire bolondítják meg az illatot. Enyhe virágosság, krémes textúra, só és kavics, még mindig markáns, de zamatos savak – foglaltam össze a benyomásaimat. A 2007-es ezerjó rendezetlenebb, de nagyon vaskos, és savai ugyanúgy határozottak, mint a 2006-osé, és persze sokkal komplexebb. Sokat kell még érnie és pihennie. Műsoron kívül kóstoltam egy 2008-as szürkebarátot is: virág és olaj, érett és elegáns. az ezerjónál kevésbé összetett, ám kétévesen is kiegyensúlyozott, már-már harmonikus. Most úgy látom, ifj. Kamocsay akkor tud nagyot lépni előre az ezerjó terén, ha rájön a savszerkezetet finomításának a titkára, azaz a monolitikus tömbök helyett míves, de szilárd, a beltartalomhoz illeszkedő teherbírású szerkezetek jelennek meg a boraiban.
Frittmannék 2007-es fahordós érlelésű ezerjója kisebbfajta csoda. Főleg azt nem értem, hogyan lehet homokon ilyen tartalmas, harmonikus savú bort készíteni. Frittmannék sajátos hordótechnikát alkalmaznak: ha már hordó, akkor csakis light pörkölésű. Ráadásként használat előtt kigőzőlik, hogy megzabolázzák a fát. Egy kis pörkölt mogyoró még így is maradt a torkomban, de messze nem zavaró mennyiségben. Elegánsan illatos, szájban krémes, a savai meg harmonikusak. Most éli fénykorát.
A súlyos ezerjók után beiktattam egy könnyedebb kortyot Gál Péternél. A 2009-es Nyakra-főre vicces bor, akárcsak a címkéje. Küvé, amiben sok olaszrizling és királyleányka van, a maradékot pedig a Gálék által propagált magyar fajta, a mézes teszi ki. A viccet pedig a literenként 6 gramm maradékcukor meséli. Kellemes, jó struktúrája, élvezetes bor, bár a cukor kicsit kilóg belőle, és ettől kócosnak tűnik.
Prácserék családi birtokáról (az atya, Prácser Miklós, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok birtokigazgatója) a 2008-as Király Furmint remekül balanszírozott, lendületes savú bor. Sajnos gyorsan jön a vég. A bor markáns savérzettel és mezei poloskás (népi nevén: büdös margit) ízzel búcsúzik. A 2008-as Zefír Hárslevelű (értsd: a Zefír dűlőből származó) acéltartályban készült. Visszafogott illatvilágú, a korty telt, a furmintnál hosszabban időzik, de semmi extra, inkább a méla unalom. Belekortyoltam még Árvayék 2009-as Zempléni Sauvignon Blanc-jába, amit mindig is szerettem. Tokajis SB, aminek a szépségét az ásványosság és a gyümölcsök harmóniája, valamint az izgalmas savak adják. Még szebb lenne, ha a savanyúcukorkás vonalat is ki lehetne iktatni belőle (ami Prácserék hárslevelűjében is zavart).
Hernyák Tamásnál végre olyan borokra találtam, melyek – ha fenntartásokkal is –, végre tetszettek. A 2008-as zöldveltelini, amit 500 literes hordókban erjesztettek és érleltek, még palackozás előtt áll. Sajnos a fa egyelőre elfedi a virágokat, a füves frissességet, ráadásul a kortyból is erőteljesen kiérzik a pörkölt mogyoró és a vanília. Mindezzel együtt tartalmas bor, bármi lehet belőle. A 2008-as pinot gris három héttel a palackozás után már kompakt. Ebben a borban egymásra talált a fajta, a talaj és a mikroklíma – meg persze a borász.
Holnapra mondatokban foglalom a vörösekről szerzett benyomásaimat is.
