Andreas Ebnert innen, távolról ellentmondásos személyiségnek látom: hogyan is lehetne elképzelni másképpen azt, aki a borászati technológia értékesítéséből fedezi úgynevezett kézműves borászata működését. (Persze szociológiai közhely, miszerint az érett személyiség nem ideális fogyasztó – ám ettől még kiváló értékesítő lehet.) Ahányszor Ebner-bort iszom, önkéntelenül felidéződik bennem Mészáros Gabriella örökbecsűje – meglehet igaztalanul, hiszen a mozsgói pincében nem jártam, az onnan származó borokat ritkásan próbálgatom –: Andreas Ebner a rossz tannint kiveszi a borból, és a helyére jó tannint tesz. (Annak idején többször is elolvastam a Borigó cikkét, nem tudván eldönteni, vajon ironikusan vagy épp ellenkezőleg: elismerőleg állította ezt legkifinomultabb nyelvű bortudorunk.) Most a Végvári néven futó 2010-es Ebner-cirfandli kapcsán ismét szembesültem azzal, hogy a borba mit lehet kivenni és beletenni.

Évről évre egyre sűrűbb a borkedvelők tavaszi-kora nyári programja. Ha csak a fővárosi felhozatalt nézzük is, nem telik el hétvége legalább két konkurens rendezvény nélkül – némelyik lokális, „másmelyik” globális. A borászok meg nyilván vakarják a fejüket, hogy ilyenkor merre. Két párhuzamos rendezvényen részt venni nyilván költséges, egy borász egyszerre tipikusan csak egy helyen lehet, tehát a másikon gondoskodni kell a megfelelő alteregóról. Június első hétvégéjén a Kárpát-medencei Borászok Találkozója és a Budai Gourmet konkurál egymással.

Amikor Jancis Robinson jó egy éve Szepsy-borokat kóstolt az első VinCE-n, lelkesedésében arra ragadtatta magát, hogy Szepsy Istvánt lángelmének nevezze. Ezzel – már csak honfiúi meggyőződésből is – mélységesen egyetérthetünk. Robinson lelkesedése azonban eszembe juttatta a genius loci körüli tévelygésemet. Nem tudom, létezik-e. És ha létezik, sem tudom elképzelni a működését; nem tudom, hogy vajon az ember ellenében is képes érvényesülni, vagy épp ellenkezőleg, fel kell ismerni és egyetértésre kell jutni vele nap mint nap, mert ellenkező esetben beindul a Kőműves Kelemen-effekt. Most például – revideálva korábbi álláspontomat – éppen azt sejtem, hogy van valami, ami független Szepsytől, Demeter Zoltántól, a Királyudvartól és a többi nagytól. Ezt az a kóstoló súgta-sejtette velem, amit a nemrégiben átkeresztelt nemzetközi repterünkön, a SkyCourt terminálban működő Heinemann duty free shop és a Tokaj Kereskedőház rendezett több tíz éves aszúkból.

Beszereztem pár palackot Bussay László 2009-es pinot noirjából. Ennek kapcsán visszanéztem az elmúlt évek poszttermését, és feltűnt, hogy a bejegyzéseim között Bussay-hiány van. Persze van másféle hiány is (neveket nem sorolnék, túl hosszú lenne a lista), ám Bussay László régóta, nagyjából a múlt évezred végétől titkos favoritom, a leggólveszélyesebb csatár az én örökös nemzeti borász-tizenegyemben. (Amelyik talán még annál a nagynál is aranyabb... Tudják: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, és a sor végén persze – értelemszerűen folyton-folyvást az élen, az örökös veszélyzónában – Puskás és Kocsis!) Kiszámíthatatlan és robbanékony. Cselei olykor szűkszavúan lényegre törőek, máskor bőbeszédűen, de szellemesen locsogóak, de soha nem unalmasak! Bussay Lászlóról sokan sok mindent leírtak már. Akit érdekelnek a doktor gondolatai (általában érdekeseket mond!), talál a neten infót bőven. Még az ezredfordulón készült legendás borbarátos Alkonyi-interjú is fellelhető egy lelkes rajongó, L. Nagy László jóvoltából.

A lényeg a lapozás után.

Mára mást szántam, de eszembe jutott, hogy szombaton már Etyeki Pincefesztivál, és vagy egy hete tervezem, hogy felhívom rá az ide tévedők figyelmét. Már csak azért is, mert ez egy különleges borfeszt az egyre dúsabban burjánzó hazai borfeszt-kínálatban. Mindenekelőtt azért más, mert megelőzi a borászok borászának a megválasztása, másrészt azért, mert itt nem a borászok jelentkeznek, hanem hívják őket. És ki ne szeretné, hogy hívják egy válogatott társaságba? A hétvégén a rendezvény weboldala szerint 55 pincészet vendégeskedik Etyeken. A legnagyobb létszámú különítmény (szám szerint tíz pincészet) Villányból érkezik, ugyanakkor Dél-Balaton, Eger, Mór, Somló és Sopron is meglehetősen alulreprezentált. Nyilván ebben sok körülmény közrejátszik. A legfeltűnőbb azonban, hogy a borászok borászának idén megválasztott Kaló Imre nem lesz jelen. Mit is lehetne erre mondani? Igazi remetei magatartás! Vigasztalódhatunk Losonci Bálinttal (Az év borász felfedezettje) és Maurer Oszkárral (A magyar borért díj nyertese).

Lesz idén is borkonferencia pénteken délután, ahol Laposa József, Balla Géza, Bott Frigyes, ifjabb Heimann Zoltán, Cuk Lajos és Maurer Oszkár adnak elő – ebből is sejthető, hogy a központi téma a határon túli borvidékek bemutatása lesz. Az 5000 forintos beugróban egy borkóstoló és egy állófogadás is benne van. És lesz még egy újdonság. Az etyeki szervezők elirigyelték a pálinkafesztivál ötletét: a pincefesztiválon is elektronikus kártyával lehet majd fizetni a borokért. A pálinkafeszten nem jött be maradéktalanul a módszer, talán Etyeken már gördülékenyebben megy. A borok mellett persze – ahogy egy fesztiválhoz illik – lesz tánc, muzsika, ének. És reméljük, mindehhez a tavalyinál sokkal jobb idő: mondjuk ragyogó napsütés, enyhe szellő...

A lapozás után pedig jönnek a résztvevők.

Tavaly a szeles-szemerkélős borfesztiválon kérdeztem Szepsy Istvánt a 2010-es kilátásokról (elismerem, nem túl eredeti, akkoriban mindenki erről kérdezte a borászokat). Ő a kötelező kincstári optimizmuson túl a híres hadvezér, Raimondo Montecuccoli örökbecsűjét ültette át a növényvédelemre, miszerint az egészséges szőlőhöz mindössze három dolog kellett: pénz, pénz és pénz – meg némi szerencse. Egyik interjújában számszerűsítette is, szerinte mintegy két és félszeresével többet kellett kellett költeni növényvédelemre, mint egy átlagos évben, de voltak olyan területek, ahol még ez sem segített. Ennél csak rosszabb történeteket hallottam, beszéltem olyan borásszal, aki nyár közepétől csak azért permetezte a szőlőt, hogy legalább a vessző egészségesen beérjen, azaz legyen miről hajtásokat nevelni 2011-ben. Száz szónak is egy a vége, csúcsborok legfeljebb elvétve készültek a 2010-es termésből. Ugyanakkor az évjárat borai azt is megmutatják, ki a legény a gáton. Aki szőrén akarta megülni a hordót, könnyen összeüthette a bokáját, és még a hanyatt is eshetett – mondaná erre phoward. Élményeim mindazonáltal ellentmondásosak. A Somlói Tavasz Egyesület 2010-es évjárat-bemutatóján meglepően kerek, határozott, de érett savú borokat kóstolhattam (élményeim összefoglalásával adós vagyok, meglehet maradok is), a Káli-medencei Borversenyen ellenben az volt a benyomásom, hogy arrafelé csak a legfelkészültebbek tudtak jól átvergődni a múlt év barátságtalan időjárásán.

Nem tudom, hogy Bolyki János mit csinált tavaly. Vagy imádkozott sűrűn, vagy átlátszó ernyővel állított minden tőkéjéhez egy-egy embert, vagy... Mindenesetre helyre kis bort hozott össze a 2010-es sauvignon blanc-jából. A 2008-asát is szerettem – nagyon. Persze a két bor ég és föld. Ha tetszik, szó szerint. A 2010-es ugyanis karcsú, légies. Persze van tartása. Illata összetéveszthetetlenül sauvignon blanc-os: friss fű, csalán, bodza, frissen zúzott szőlő, érett citrom, enyhe mandarinosság, némi banán. Savai érettek, zamatosak, de ettől még a bor nem sugall semmit sem a terroirról, sem a teremtett természet szelleméről. Egyszerűen jó inni. Az alapanyag nem fajsúlyos, de egészséges, a végeredmény kerek, ízléses. Mestermunka, amit egy jó szőlésznek-borásznak egy nehéz évben, álmából felriasztva is hoznia kell: 4 pont. Illik hozzá a csavarzár. Kizárólag alaposan hűtve fogyasztandó.

Ez a sauvognon blanc egy régi adósság törlesztésére is alkalmat ad. A felvétel másfél éve készült a Magyar Tudományos Akadémián, az egri borok szokásos tavaszi seregszemléjén, aztán elveszett, majd a Kürt Zrt.-nek köszönhetően megkerült. Hogyan lett borász Bolyki János? Pályakép két és fél percben. (A kamerát Kodolányi Balázs kezelte. Köszönet érte.)

Most kaptam, s azon melegében meg is osztom az olvasóval: május 12-én rendezték a Pannon Borrégió TOP25 borversenyt, melyet a Pécsi Borozó és a Pannon Borrégió rendezett meg. Az idei verseny volt a negyedik a sorban, ahol a régió négy borvidékének, a pécsinek, a szekszárdinak, a tolnainak és a villányinak a borai versengtek azért, hogy bekerüljenek a régiós válogatott huszonötös keretébe – a szervezők közül valószínűleg elévülhetetlen érdemeket szerzett Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó főszerkesztője és a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter motorja.

(kép: pannonborklaszter.hu)

Tavaly a bor éve volt Egerben, amit meg kellett ünnepelni íziben (az eseményt egy kis honlap is népszerűsítette, amit azóta sajnálatosan magára hagytak a szerkesztői, pedig jó alapja lehetne egy online borvidéki kalauznak). Öt borász, név szerint Gál Lajos, Lőrincz György, Hagymási József, Rabóczki Attila és Sike Tamás úgy vigadtak, hogy házasították négy egerszóláti dűlőjük (Boldogságos, Kántor tag, Rózsás, Szarvas) olaszrizlingjét. Ahogy rövid netes kutatással ki tudtam deríteni, kész borokat házasítottak, de előtte alaposan válogattak, megvizsgáltak több tíz mintát, vegyítették őket így-úgy, aztán lepalackoztak 2010 palackot a legjobbnak ítélt házasításból.

Ha jól emlékszem, Egerben van hagyománya a borvidéki küvéknek. Mintha néhány éve egy nagyobb szabású házasítás is készült volna, vörösekből – az eredmény pedig közel ihatatlan volt. Az ünnepi 2009-es Egerszóláti Olaszrizling semmiképpen sem az a kategória. Amúgy nem tartom az ördögtől valónak, hogy ilyen kísérletek is készülnek. Ahogy egyes borászok készítenek mindenféle – többnyire a maradékelven alapuló – küvéket saját, más-más dűlőből származó boraikból, ugyanúgy lehet készíteni öt borász külön szüretelt-erjesztett-kezelt boraiból elfogadható, sőt akár kitűnő küvét. (Persze az előzetes összebeszélés olykor kedvezően hathat a végeredményre.) Nem az olaszrizling csúcsa az „Összefogás Olaszrizling”, ezt bátran kijelenthetem. De. Kellően összetett, talán kicsit több fa került bele, mint amennyit én szeretek. A fától markánsan kiérzik belőle a mogyoró és a vanília. A citrusok így kevésbé érvényesülnek, ellenben van bőven alma, rozzsal érő körte, birs, gyümölcskenyér egy kanálnyi fahéjas cukorral nyakon öntve. Szájban vaskosan húsos, édeskés, a savak meg szögletesek. A krémesség és az édesség valahogy nem tudott összebékülni a savakkal. Ormótlansága ellenére kellemes, zamatos, és az alkohol is rendben van. Alkalmi kísérlet, aminek inkább szimbolikus jelentősége lehet, például szakmai közösségük és a nekem is oly kedves olaszrizling melletti elkötelezettségük kifejezése. Persze bornak sem utolsó: 4 pont, azaz jó.

Minden borbeszerzésem két legfontosabb impulzusa: szeretnék jót, ugyanakkor szeretnék újat, ismeretlent. A két vektor a hossza és iránya dinamikusan változik, eredőjük pillanatnyi állapotom tükre. Azt persze már nehezen tudnám megmondani, hogy amikor N. A. G. azaz Németh Attila Gábor 2009-es Barnatanya Syrah-ját a banyatankba süllyesztettem, éppen a kiszámíthatóság vagy az ismeretlen iránti vágyam volt-e erősebb, mert egyfelől Németh Attila Gábor boraiért vakon tűzbe tenném a kezemet, másfelől a syrah-ját – ami ráadásul csak részben az övé – soha nem kóstoltam. Mindenesetre a kortyok nem tanulság nélkül valók.

Egy éve volt az első, akkor nem tudtam menni, de volt helyettem krónikása az eseménynek (egy kattintással arrébb pedig hangulatos képriport): idén áprilisban ismét volt Káli-medencei Borverseny, immár a második.

Káli-medence a Fekete-hegy oldaláról (Fotó: G.Cseh)