A Magyar Tudományos Akadémia komoly hely mert 1. az lépcsőházában szigorúan tilos a márványkorlátra felülni; 2. tilos videofelvételt készíteni. Előbbiről a door supervisor manager, utóbbiról maga Gál Lajos értesítette az érintetteket (később egy papírral a kezében szintén átalakult door supervisor managerré, hogy rendet vágjon a VIP és nem VIP betörekvők között). Szabad ellenben italozni, spiccesen üvöltözni, tömegben a szomszéd lábára hágni, ruháját vörösborral leönteni – az Akadémián. A Borjour Magnum kapcsán már érintőlegesen említettem: a hely tágassága nagyon fontos. Ehhez a problémakörhöz az egri válogatott kóstolója kapcsán Albert gazdának is volt pár keresetlen szava.. Egyetértek vele, bár én akkor már bent melegedtem, és megkóstoltam ezt-azt. Az alábbiakban ez utóbbiról lesz szó.

Az egyszeri kóstoló esetét a kiöntővel már elmeséltem a Borjourral kapcsolatban. A meleget, a megfelelő szellőzés hiányát szintén fel tudnám róni a rendezvény hibájául, de spongyát rá: összességében valószínűleg mindenki jól érezte magát – a helyszínen végzett röpke közvéleménykutatásom is ezt igazolta. Meg egyébként sem fanyalgást ígértem az előző részben, hanem élményeimet Szászi Endre, Pálffy Gyula, Bott Frigyes, Gál Lajos, a Vesztergombi Pince, ifjabb Kamocsay Ákos, Bodri István és végül, de nem utolsósorban Rókusfalvy Pál borairól.

A lapozás után ők következnek.

Nem is találhattak volna a szervezők megfelelőbb helyszínt az ELTE Kongresszusi Központjánál a Borjour Magnumnak: 50 borász Frittmanntól Lőrincz Györgyig, Bock Józseftől Demeter Zoltánig, délről és északról, keletről és nyugatról, meg mellettük az összes jelentősebb borkereskedelmi cég hódíthatta el a vbk-tól az alkoholra gerjedő egyetemi ifjúságot. A szervezők be is vetettek akit csak lehetett. Állítólag 1300 jegy kelt el. Nem tudom, hány egyetemista volt a látogatók között, de remélem, sok.

Újra és újra vitatéma az alkohol kérdése – nem csak e lángoktól ölelt kis országban. A németeket például épp az alkohol miatt érdekli élénken a klimawandel, már 2007-ben majd' egy teljes lapszámot szenteltek a témának a Vinum magazinban (egy regisztrációért cserébe elolvashatók a lap archívumában a cikkek). Merthogy az éves hőmennyiség és az a borok alkoholtartalma között van némi összefüggés, ha egyenes arányról nem is beszélhetünk. Az itthoni alkoholviszonyokról érdemes felidézni Albert gazda veretes sorait. Amikor a kamrafelszámolás keretében megkóstoltam a Szent György-hegyi brunellójával (készült 284 palack!) akaratlanul is vihart kavaró 2HA pincészet 2008-as pintot gris-jét, én is azonnal a centi után kaptam, hogy megmérjem az ökológiai lábnyomomat.

Korán kezdődik az össznépi ivászat szezonja. Az elkövetkezendő bő hónapban szinte mindegyik hétre jut egy-egy jelentősebb borászati összejövetel, ahol lehet válogatni, régi kedvenceket újra felfedezni vagy újakat találni. Átfedések persze vannak, de hát ez érthető: a sztárborászok közönséget vonzanak – ezért aztán a rendezvényszervezők sztárborászokat próbálnak a rendezvényükhöz vonzani.

Lapozzon, és válogasson a programokból.

Nekiveselkedtem ismét: hadd apadjon a kamra. Bár két kadarka oltárán áldoztam fel magamat, azt a problémát, hogy mi és milyen a kadarka – a bölcsek kövének hiányában – csak felületesen érinteném. Merthogy egy valami látszik biztosnak (talán), hogy valahonnan a Balkánról származik, és a török elől menekülő rácok hozták magukkal Tolnába, ahol a fajta új hazára talált. Az már sokkal bizonytalanabb, hogy milyen az igazi kadarka.

Osztrák fehéret kóstolni mindig öröm, különösen ha grüner veltliner. Egyből világossá válik ugyanis, hogy mit jelent kitalálni egy fajtát egy (néhány) borvidékhez. Hogy csak a legalapvetőbbet említsem: csökken a hibalehetőség, és a középszer sem okoz csalódást; nem repít a mennyekbe, de a pokolba sem taszít. Sajnos a beszerzésük bonyodalmas (bár Bécs közel van): az itthoni kínálat minimum gyászos, a magyar importőrök nem kényeztetnek. Ha lehet is kapni itt-ott egy-egy jobb rieslinget vagy zöldveltelinit, még mindig van egy akadály: meg kell barátkozni az árral, mert olykor pofátlanul drágán kínálnak átlagos tételeket is. Óbudán, a Corvinum Lajos utcai boltjában találtam a kamptali Johann Tropf Weingut alap zöldveltelinijére – még épp elfogadható áron.

Ha két szöveget közzétettem bormarketing ügyben, akkor úgy illik, hogy a másik fél is teret kapjon. Tehát következzék az a sajtóközlemény, melyet a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége által száz százalékban tulajdonolt Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. bemutatkozó sajtótájékoztatójáról szól. Aki a sajtótájékoztatón elhangzottakra teljes egészében kíváncsi, töltse le ezt a meglehetősen gyenge minőségű hangfelvételt, és meghallgathat sok kérdést és választ is. A felvételhez csupán annyit: Tornai Tamásnak, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnökének, az az érve, miszerint a néhány borász és borászszervezet által aláírt kiáltvány a befizetők töredékének a véleményét tükrözi, némileg sántít. Mert meglehet, sem Takler, sem Heimann, sem Lőrincz György nem tudja felvenni a versenyt mennyiségben – s ezáltal a befizetett összeg nagyságában sem – mondjuk az amúgy teljesen korrekt borokat előállító Szőlőskert Zrt.-vel (tud valaki a másfél éve még felszámolás alatt álló cég sorsáról?), boraikkal mégis irányt szabnak a magyar bornak. Bár lehet marketingelni nélkülük is, de minek? (A Pannon Bormíves Céh és a Vindependent tagjainak névsorát is böngészhetik a lapozás után.)

Lapozzanak, és olvassák a sajtóközleményt.

Bock József megkéri Bock József árát. De jól van ez így, ha a kecske is jóllakik és a káposzta sem sír a végén. Bock Józsefet tisztelem, néhány borát szeretem; a Boxi-szortimnet mégsem vált boros mindennapjaim részévé. Olcsóbb borai nem jöttek/jönnek be, bár időnként okoznak meglepetéseket (legutóbb az alap merlot-ja, és az egyik legemlékezetesebb honi CS-t is tőle ittam, ha jól emlékszem, 2003-ból), a felsőbb kategóriához ellenben mászógéppel sem jut fel a pénztárcám. Mindazonáltal nem állítanám, hogy Bock Józsefet elvakította Mammon. Ismeri az ökölszabályt: mindenért annyit lehet kérni, amennyit a vevő kifizet – ebben meg nem én vagyok a mérvadó, nyilván. De vissza a fősodorba, a 2006-os Bock Syrah-hoz, melyért nagyjából 8 és 9 ezer forint közötti összeget kell legombolni.

Az előző posztban csak említettem, most pedig olvasható: a borászok kiáltványa. Akik aláírták, nem akárkik. Ezt-azt letettek az asztalra, főleg persze borokat. Most pedig a véleményüket. A levél alján az aláírók között szerepel három szervezet is: a Pannon Bormíves Céh, a Vindependent Független Szőlész Borász Szövetség és a Vinum Praemium Alapítvány.

Kattintson és olvasson!