Skip to content


Van 800 milliónk?

Ha két szöveget közzétettem bormarketing ügyben, akkor úgy illik, hogy a másik fél is teret kapjon. Tehát következzék az a sajtóközlemény, melyet a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége által száz százalékban tulajdonolt Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. bemutatkozó sajtótájékoztatójáról szól. Aki a sajtótájékoztatón elhangzottakra teljes egészében kíváncsi, töltse le ezt a meglehetősen gyenge minőségű hangfelvételt, és meghallgathat sok kérdést és választ is. A felvételhez csupán annyit: Tornai Tamásnak, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnökének, az az érve, miszerint a néhány borász és borászszervezet által aláírt kiáltvány a befizetők töredékének a véleményét tükrözi, némileg sántít. Mert meglehet, sem Takler, sem Heimann, sem Lőrincz György nem tudja felvenni a versenyt mennyiségben – s ezáltal a befizetett összeg nagyságában sem – mondjuk az amúgy teljesen korrekt borokat előállító Szőlőskert Zrt.-vel (tud valaki a másfél éve még felszámolás alatt álló cég sorsáról?), boraikkal mégis irányt szabnak a magyar bornak. Bár lehet marketingelni nélkülük is, de minek? (A Pannon Bormíves Céh és a Vindependent tagjainak névsorát is böngészhetik a lapozás után.)

Lapozzanak, és olvassák a sajtóközleményt.

Újraindul a bormarketing

Az előző bormarketing-szervezet főbb akcióinak folytatásával, a pénzek kezelésének nagyobb transzparenciájával, a befizető borászatok véleményének felmérésével és az eladás fokozottabb ösztönzésével újraindítja a magyar bormarketing kft-t a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége. Tornai Tamás, a szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy minden olyan borász-szervezet csatlakozását várják, mely a befizetőket tömöríti. Jó lenne minél szélesebb konszenzust teremteni a borásztársadalom tagjai és szervezetei között, mert a széttagolt, egymással harcoló érdekcsoportok és szervezetek közti bizalmatlanság és rivalizálás tovább növeli az ágazat versenyhátrányát. Oláh László, az új kft igazgatója a folytonosság fenntartása mellett kiemelte, hogy az új koncepció nagyobb súlyt helyez az ágazati szereplők véleményének becsatornázására, felméri a tavalyi exportpiaci akciók hatékonyságát, kiterjeszti a termelők, kereskedők, a HoReCa képviselőinek és a fogyasztóknak az oktatását, nagyobb intenzitással használja az internetet és a láncokat. Ha tetszik, ha nem, az áruházláncok a borpiac leghatékonyabb disztribúciós médiumai, olyan országos hálózattal rendelkező értékesítési csatornák, melyek a legszélesebb fogyasztói rétegek felé képesek közvetíteni az egyre szebb magyar bort.

Tudnivaló, hogy a 2007-ben beindult bormarketing szervezet 2009-re csődbe ment, a szervezet tagjai szerint külső erők, mindenekelőtt az Agrármarketing Centrum visszahúzó tevékenysége hatására. Tornai árnyaltabb megfogalmazása szerint az AMC 30, a (változatlan formában és összetétellel továbbműködő), a pályázatokat elbíráló Bormarketing Bizottság 30, de a saját működéséhez szükséges közbeszerzést elmulasztó és adósságot felhalmozó Magyar Bormarketing Nonprofit Kft előző vezetése 40%-ban ludas a kft ellehetetlenüléséért, mely végül az első bormarketing kft most is zajló felszámolásához vezetett. Ezt egyébként az összes releváns borász-szervezet egyhangúan szavazta meg. A régi kft tagjai és csúcsborászok egy impozáns csoportja előző nap kiáltványban és nyílt levélben támadta az új kft-t, amire Tornai és Oláh hangsúlyozták: nem akarnak háborúzni, aki hatni akar a bormarketing pénzek elköltésére (ez a ma bő ¾ milliárdos összeg a literenkénti 5-10 forintos forgalomba-hozatali járulékból gyűlik fel), csatlakozzon, akkor akaratát is jobban be tudja csatornázni a folyamatokba és jobban is tudja kontrollálni őket, hogy „ne egy szűk érdekkör igényei szerint történjenek a kifizetések” (a nyílt levél megfogalmazása szerint). Tornai hangsúlyozta, hogy nincsenek illúziói az AMC-val kapcsolatban, bizonyos, hogy az új kft-nek is meg kell harcolnia vele, ahogy a Bormarketing Bizottsággal is, de a munkát el kell kezdeni, mert a válság sújtotta ágazat bajban van. Nem lehet, hogy semmi ne történjen hónapokig és a huzavona miatt elmaradjanak az olyan tervezett akciók, mint a fröccskampány, a Borszerda vagy a Magyar Bor Mindenkor-projekt, hogy fél évig ne legyen eladás-ösztönzés. „Ha a borászatok nem képesek együttműködni, a magyar borászkodás tragikus véget érhet”- jelentette ki Tornai, hozzátéve: „nagy felelősség újraindítani a bormarketinget, felszólítom valamennyi szervezetet, hogy csatlakozzon, ha nem teszi, akkor is minden egyes elköltött forintról tájékoztatni fogunk mindenkit. A mi felelősségünk, hogy az pénzt, amit a borászok befizetnek, jól használjuk fel.”


Pannon Bormíves Céh
Elnök: Heimann Zoltán és Gere Attila

Árvay János, Gere Tamás, Balla Géza, Bock József, Bussay László, Dúzsi Tamás, ifj. Figula Mihály, Frittmann János, ifj. Gál Tibor, Gergely Vince, Györgykovács Imre, Jásdi István, Jekl Béla, Légli Ottó, Lőrincz György, Takler Ferenc, Thummerer Vilmos, Tiffán Ede, Pók Tamás, Somodi Sándor, Szepsy István, Szeremley Huba, Szőke Mátyás, Vesztergombi Ferenc, Franz Weninger



Vindependent
Elnök: Jásdi Isván

Árvay János, Baráth Sándor, Bujdosó Ferenc, Dúzsi Tamás, Figula Mihály, Gál Tibor, Garamvári Vencel, Gere Attila, Gere Tamás, Günzer Tamás, Günzer Zoltán, Györgykovács Imre, Halmai Csaba, Heimann Zoltán, Hudák Zoltán, Jekl Béla, Keller György, Koczor Kálmán, Légli Ottó, dr. Lőrincz György, Mayer Márton, Mészáros Pál, dr Ótós Attila, Pócz József, Rochi Gábor, Sárosdi Ferenc, Sebestyén Ferenc, Siklósi János, Somodi Sándor, Szemes József, Szende Gábor, Szentléleky Gábor, Szőke Mátyás, Takler Ferenc, Thummerer Vilmos, Varga György, Vesztergombi Ferenc, Vesztergombi József, Vida Péter, Vincze Béla, Wunderlich Alajos


Címkék: bormarketing

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr381745380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása