A Magyar Tudományos Akadémia komoly hely mert 1. az lépcsőházában szigorúan tilos a márványkorlátra felülni; 2. tilos videofelvételt készíteni. Előbbiről a door supervisor manager, utóbbiról maga Gál Lajos értesítette az érintetteket (később egy papírral a kezében szintén átalakult door supervisor managerré, hogy rendet vágjon a VIP és nem VIP betörekvők között). Szabad ellenben italozni, spiccesen üvöltözni, tömegben a szomszéd lábára hágni, ruháját vörösborral leönteni – az Akadémián. A Borjour Magnum kapcsán már érintőlegesen említettem: a hely tágassága nagyon fontos. Ehhez a problémakörhöz az egri válogatott kóstolója kapcsán Albert gazdának is volt pár keresetlen szava.. Egyetértek vele, bár én akkor már bent melegedtem, és megkóstoltam ezt-azt. Az alábbiakban ez utóbbiról lesz szó.
Ez a rendezvény emlékeimben másként élt: bensőségesebb, ember léptékűbb volt. Belátom, ezek önző szempontok, hiszen a borászoknak meg az a jó, ha minél többen jönnek-kóstolnak és szegődnek hívéül egyik vagy másik iskolának. Meg emlékeztem, hogy egy éve volt még Vincze Béla, de volt Kaló Imre is, és most is nagyon hiányoltam Tóth Istvánt, Pók Tamás pedig más asztal mögött állt... Történt ez-az Egerben is az elmúlt egy évben. Azt gyorsan beláttam, hogy bár a napot az egri borokra szántam, nem tudom módszeresen végigkóstolni a teljes borlapot. A válogatásnál két szempont vezetett: 1. nem ismerem, tehát megkóstolom; 2. régen kóstoltam, tehát felmelegítem az ismereteimet; 3. számomra nehezen, tehát itt az alkalom, hogy beleszagoljak; 4. beszerezhető, de nincs kedvem kidobni pár darab ezrest valami bizonytalanra (előítélet!), most viszont belefér, tehát megkóstolom.
Kezdtem Pók Tamással, aki visszatért a Pók-Polónyi féle gyökerekhez: kis birtok (mindössze 4 hektár), egyedi és fantasztikus borok, melyek sokszor extrém körülmények között születnek a családi pincében, minimális technológiával, első-, másod- és harmadtöltésű kis tölgyfa hordókban. Itt van mindjárt a 2008-as Pajdos (furmint-hárslevelű), amely 22 napig ázott héjon. Azzal együtt, hogy a végében soknak találtam a fát, a nap legszebb élménye volt. Később azt gondoltam: vagy nem ezzel kellett volna kezdenem, vagy nem kellett volna továbbmennem. Mézes-virágos, tömör, mégis elegáns. Nagyon hosszú. A 2007-es vörös Pajados is ígéretes alkotás. Kékfrankos, pinot noir, merlot és cabernet franc házasítása, a fajták msfél év önálló élet után azonos arányban kerültek a borba. Nem rossz, de a fehér egy klasszissal jobb. A célokról és a birtok állásáról olvassák el az alkotók sorait.
A Borjour kapcsán már említettem: lieblingem Gál Lajos a dűlőszelektált olaszrizlingjei miatt. A 2007-es Szó-lá-ti, aminek 2005-ös (és szerintem mindmáig legütősebb) verziója segített újra felfedezni a fajtát, most kifejezetten vékonynak tűnt, olyannyira, hogy a nem is volt benne helye a fának. Tiszta, kerek, de nincs karaktere, és rövid. A 2007-es Tóbérc viszont határozottan jobb színben tűnt fel, mint a Borjouron. Mindene intenzívebbnek és koncentráltabbnak tűnt: virágok, méz, alma és citrusfélék halk trópusi felhanggal. A savak és a lecsengés kesernyés izgalma teszi kerekké.
Sike Tamás nem cáfolta meg azt, amit eddig gondoltam róla: lendületes-ígéretes fehérek, bizonytalan vörösek. A 2008-as egerszóláti olasz némi illatbeli bizonytalanságával együtt is hozta az „egri olasz” stílt. Vastag, lendületes, jól strukturált savszerkezet, húsos, zamatos test, elegáns ásványosság. Az összképet rontja a határozott alkoholosság. Viszont a hordóhasználat tanítanivaló (11 hónapot töltött 5 hektós tölgyfa hordóban). A 2009-es chardonnay nem tűnt ilyen ígéretesnek. Első töltésű kis tölgyfa hordóban érlelődött, és mindössze egy hónapja palackozták. Durván fásnak éreztem, illatát a benzin uralta. Szájban zilált, nyers, de kétségtelenül vannak erényei is: ásványos, savai elegánsak. A rozé és a vörösek nem tetszettek. De nem adom fel... Jövőre újra megkóstolom.
Beszámolóm első részének utolsó fejezete az aldebrői Tóth és Tóth. Ha jól értem, a két Tóth apa és fia, akik felesküdtek a kétes múltú debrői hárslevelűre. Azt nem tudom, hogy ennek a célkitűzésnek volt-e a következménye, hogy a 2008-as szürkebarátot csöppet sem találtam vonzónak, bizonytalan, diszharmonikus illata, de még inkább bántóan éles savai miatt. A 2006-os hárslevelűjük mintha egészen más világból származna. Mézes, virágos, valóban hársra emlékeztető illata, kicsit botrytises, pikánsan kesernyés zamatai, határozott savai harmonikusan illeszkedtek a 25 gramm cukorhoz.
A következő részben/részekben lesz még szó az Orsolya Picéről, Csutorásékról, Simon Józsefről, Dula Bencéről, Hagymási Józsefről, Demeter Csabáról, Thummerer Vilmosról és Tóth Ferencről.
