Ismét lesz borszerda: idén négyszer ihatunk az akcióhoz csatlakozó éttermekben féláron. Az első alkalmat a június 30-ára eső foci VB-szünnapra időzítették, mondván: ha nem nézünk focit, több időnk lesz inni. A hírben két dolog is örvendetes: egyrészt hogy így vagy úgy, de végre lezárulni látszik a hazai bormarketing körüli huzavona, másrészt hogy ennek eredményeként idén is lesznek bormarketing-akciók. A borszerdát követi majd a fröccskampány (aminek a sikere persze függ az időjárástól is: most például hétágra süt, de kinek van kedve fröccsözni esőben, 10 fokban?), és talán sikerül folytatni a Kamocsy Hilltop Ákos szorgalmazta Fehér Csillagok akciót is egy fehérbor-ünneppel megfejelve.

A négy borszerdát tematizálták: június 30-án a hazai fajták és a magyar borkülönlegességek lesznek terítéken, augusztus 25-én a könnyű fehérborok és rozék, szeptember 29-én testes fehérborokat és a könnyű vöröseket ihatunk, november 10-én pedig az új borokat kóstolhatjuk. Az akciót még egy újdonsággal tuningolták. A részt vevő éttermek borszerda-menüt készítenek a kínált borokhoz, melyet egy zsűri értékel majd. Eddig mintegy 200 étterem és borkereskedés csatlakozott az akcióhoz, a listát és a borszerda-menüket itt olvashatják.

A sok munka eredménye: ritkás poszttermés. De most ismét törlesztek: egy könnyed és egy középkönnyed borral. Légli Géza keze munkája mindkettő. Április végén a Kislaki Bormanufaktúra, azaz Légli Géza rendezett egy kellemes dzsemborit vendégborásszal, vendégszakáccsal barátoknak, érdeklődőknek. Ottjártomkor megkóstoltam a Bormanufaktúra kínálatát (is), aztán otthon abból két palackkal újfent megküzdöttem, szigorúan négyszemközt.

Lapozás után élménybeszámoló.

A rakás restanciától nem látom az erdőt. Egyet gyorsan le is tudnék, mielőtt aktualitása elvész: dr. Rohály Gábor 75 éves. Isten éltesse!

Tekintsünk dr. Rohályra... Nem, nem Canon-reklámként!

Sietnem kellett volna, hogy ne szaladjak ki az időből, és legyen ütősebb apropója a témának: Báthori Tibor. De a hétvégi Etyeki Pincefesztivál kapcsán ismét nekirugaszkodtam. Tavaly még írhattam volna: öt éve olvashattuk a hírt: „Elhunyt Báthori Tibor, aki 1992-ben kiérdemelte az Év Bortermelője címet. A tarcali származású borász neve Etyekkel fonódott össze, nagy szerepet játszott abban, hogy a területet 1989-ben elismerték és felvették az országos borvidékek közé.” Mindössze ötven évet élt. Maradt utána egy reményteljes borvidék, pár ezer palack bor és ilyen-olyan emlékek, amikből egy ellentmondásos, vagabund szőlész-borász képe rajzolódik ki, aki merészen rögtönzött, néha talán blöffölt, de nagyot álmodott, és még nagyobbat bukott. 2004 nyarán pedig végleg elment.

Ismét Albert gazdát idézném: fogják a poharukat... Ma délután az ELTE Gólyavárban az átfazonírozott évjárat-bemutatót tartja a Tokaj Reneszánsz egyesület Budapesten, a Gólyavárban (Budapest, Múzeum körút 4., ELTE campus). A bemutató 16 órakor kezdődik. Lesz ötven bor, ott lesz a Chili &Vanília, a Fűszer és lélek és a Malackaraj tokaji borokhoz készített falatokkal. Litauszki Zsolt és Christophe Deparday francia mesterszakács, a Pierot Étterem új séfje, valamint dr. Molnár Péter mesterkurzust tart. A belépő 4000 Ft, a mesterkurzusokra 8000-ért lehet bejutni.

Szombaton pedig üljenek autóba, és látogassanak el Szőlőskislakra, Légli Géza rezidenciájára. Lesznek gyerekprogramok, az ételekről Pál János, a zalaegerszegi Piac Bistro gondoskodik, lesz két vendégborász, Balogh Zoltán (Somlói Apátsági Pince, Somló) és Tamás Ervin (Tamás Pince, Csopak), meg lehet kóstolni Tamás Ervin és Légli Géza közösen készített borát, lesznek borszakértők (Kovács Antal, Szilágyi Péter és Szittnyai Zalán).

Menjenek, és kortyoljanak finom borokat – mértékkel.

Nemrégiben azon sajnálkoztam, hogy van valami rejtélyes eredetű téveszme kering egyes körökben a bor nagyságának forrásáról: sok csersav, magas extrakt és alkohol összesimítva jó adagnyi fával egyenlő nagy bor. Az egri borok MTA székházbeli bemutatóján többeknél is ez volt a benyomásom. Nekem éppen Simon Józseféknél szakadt el kicsit a cérna. Utólag úgy érzem, talán igaztalan voltam, de olyannyira nem tetszettek akkor és ott a boraik, hogy el is bizonytalanodtam, felsejlett a gyökérnap rémképe. Aztán Simon József elmondott ezt-azt – a lapozás után megnézhetik önök is –, ami magyarázatot adott a miértre.

Szembesítés a lapozás után!

Az argentinoknak bejött, nálunk miért ne lehetne vele próbálkozni? Ez jutott eszembe minap, amikor bánatomban, hogy vége a „monnyon le!” korszaknak, és már gyurcsányozni sem lehet egy jóízűt, ismét a pohárhoz nyúltam: a Cezar Winery 2008-as Premier Malbecje volt az áldozat. A fajta pedigrés: bordeaux-i származék, mégsem nagyon emlegetik, és ha jól tudom, nem is termelnek belőle különösebben nagy mennyiséget. Annál inkább Argentínában! És ha valami újvilági, az a Cezarnak fekszik, nem hiába alkalmaz Kaliforniában iskolázott chilei borászt.

A németeknél a természet nagy becsben áll: óvják, simogatják, a biodinamikus mezőgazdákat kalaplengetve tisztelik – minőségellenőrző szerevezetük, a Demeter szövetség az egyik legbefolyásosabb/legelismertebb egyesület a hasonló európai szervezetek között. Németországban a szőlészek-borászok között is sok követője van Rudolf Steinernek, de amolyan németes módon: kicsit racionálisabban, átláthatóbban, kevesebb misztikummal közelítenek a gazdálkodás kérdéseihez, mint például Nicolas Joly leírta Az ég és föld szülte bor c. könyvében. A német biodinamikusok munkamódszereikben, az alkalmazott növényvédelmi anyagaikban nagyon közel állnak a kevésbé ortodox biogazdálkodáshoz. Baráti forrásból jutottam hozzá egy Harteneck biodinamikus pinot-hoz a badeni borvidékről. Thomas Harteneckék a Markogräflerland körzetben gazdálkodnak egy Schliengen nevű kis településen, Baseltől mintegy 30 kilométerre északra.

Több ízben tanújelét adtam, hogy szeretem a rozét, bár tudom a műfaj korlátait. A modern – értsd: reduktív – rozék számomra alapvetően a technológiáról és az ízlésről szólnak. Ezért aztán minden szembejövő rozét megkóstolok, mert azt képzelem, hogy rajtuk keresztül kileshetem, hogy egy-egy borásztól mire számíthatok: nem mélységében, hanem széltében. Persze ésszerű határok közé szorítom ezt a kíváncsiságot: 1500 fölött már nem vásárolok rozét, és nem érdekel a név sem: a rozénál a név ugyanis semmire sem garancia. A húsvéti sonka, a főtt tojás és a hozzá harapott zöld hagyma és retek jó konstellációnak tűnt néhány rozé megkóstolására. Frittmann, a Szent István és Prantner János került terítékre. Prantner Ferenc rozéja volt a legdrágább, vészesen közelített az 1500 forinthoz.

Káli-medencei vendégszöveg. Történt, hogy kaptam egy meghívást. „Március 27-én . tartjuk az első Káli-medencei borversenyünket (…) Az utóbbi években az itteni falvak, hegyközségek önállóan rendeztek borversenyeket, bemutatókat. Az idei lesz az első olyan borverseny ahol a régió (mikro térség) borai együtt kóstolhatók. Elképzelésünk szerint ezek a (főleg) kézműves borokat előállító kis borászatok így együtt hatékonyabban tudnak bemutatkozni a szakmának és a bort értő, szerető közönségnek. (…) A borverseny aktualitását jelzi az is, hogy borainkra nemrég „Káli királyi borok” névvel eredetvédettséget kaptunk.” – írta Pálffy Gyula. Nem tudtam menni, de eljutott helyettem egy tapasztalt ítész, Cseh Gábor, aki röviden számot is ad élményeiről. Fogadják szeretettel a beszámolóját.