Amikor Jancis Robinson jó egy éve Szepsy-borokat kóstolt az első VinCE-n, lelkesedésében arra ragadtatta magát, hogy Szepsy Istvánt lángelmének nevezze. Ezzel – már csak honfiúi meggyőződésből is – mélységesen egyetérthetünk. Robinson lelkesedése azonban eszembe juttatta a genius loci körüli tévelygésemet. Nem tudom, létezik-e. És ha létezik, sem tudom elképzelni a működését; nem tudom, hogy vajon az ember ellenében is képes érvényesülni, vagy épp ellenkezőleg, fel kell ismerni és egyetértésre kell jutni vele nap mint nap, mert ellenkező esetben beindul a Kőműves Kelemen-effekt. Most például – revideálva korábbi álláspontomat – éppen azt sejtem, hogy van valami, ami független Szepsytől, Demeter Zoltántól, a Királyudvartól és a többi nagytól. Ezt az a kóstoló súgta-sejtette velem, amit a nemrégiben átkeresztelt nemzetközi repterünkön, a SkyCourt terminálban működő Heinemann duty free shop és a Tokaj Kereskedőház rendezett több tíz éves aszúkból.
A „Kerház” minőség és mennyiség tekintetében is fantasztikus készlettel rendelkezik muzeális borokból, a legöregebb aszú állítólag 1670-ből származik. A Heinemann shopban, ahol egyébként tisztes és színes a magyar borválaszték, hat muzeális évjárat nyolc aszúját lehet megvásárolni: 1988-as 6 puttonyost (159 euró), 1975-ös 6 puttonyos a Szarvas dűlőből (525 euró), 1972-es 5 puttonyost a Gyopáros dűlőből (435 euró), 1968-as 6 puttonyost a Kincsem dűlőből (600 euró), 1956-os 5 puttonyost (750 euró), valamint egy 1940-es aszúesszenciát (1800 euró), valamint kapható még egy 4 puttonyos 1956-ból és egy 6 puttonyos 1940-ből. Albert gazda, aki nálam mindenképpen nagyobb aszúfan, ráadásul Tokajt és a műfajt is alaposan ismeri, még aznap közzétette benyomásait. Nehéz lenne a megállapításaival vitatkozni – nem is teszem –, ráadásul a sorrendjével is egyetértek. Ám mégis: nehéz elintézni ennyivel – már csak a mostanság sokat emlegetett kognitív disszonancia miatt is –, hogy boronként kb. fél decit számolva röpke óra alatt lecsorgat a torkán az ember elkényeztetett gyermeke több mint 400 eurót (cca. 110 ezer forint).
A „Kerház” minőség és mennyiség tekintetében is fantasztikus készlettel rendelkezik muzeális borokból, a legöregebb aszú állítólag 1670-ből származik. A Heinemann shopban, ahol egyébként tisztes és színes a magyar borválaszték, hat muzeális évjárat nyolc aszúját lehet megvásárolni: 1988-as 6 puttonyost (159 euró), 1975-ös 6 puttonyos a Szarvas dűlőből (525 euró), 1972-es 5 puttonyost a Gyopáros dűlőből (435 euró), 1968-as 6 puttonyost a Kincsem dűlőből (600 euró), 1956-os 5 puttonyost (750 euró), valamint egy 1940-es aszúesszenciát (1800 euró), valamint kapható még egy 4 puttonyos 1956-ból és egy 6 puttonyos 1940-ből. Albert gazda, aki nálam mindenképpen nagyobb aszúfan, ráadásul Tokajt és a műfajt is alaposan ismeri, még aznap közzétette benyomásait. Nehéz lenne a megállapításaival vitatkozni – nem is teszem –, ráadásul a sorrendjével is egyetértek. Ám mégis: nehéz elintézni ennyivel – már csak a mostanság sokat emlegetett kognitív disszonancia miatt is –, hogy boronként kb. fél decit számolva röpke óra alatt lecsorgat a torkán az ember elkényeztetett gyermeke több mint 400 eurót (cca. 110 ezer forint).
A borok valóban egységesek voltak: sötét borostyán szín, olajos tömörség, dohány, avar, dió, méz (hogy gesztenye, hol akác, hol repce, hol selyemfű), aszalt gyümölcsök a körtétől a sárgabarackon át a sárgadinnyéig, mazsoláig és fügéig, olykor kenyérhéj, füstös vagy zöld tea, vanília, csillagánizs, gyógyfű und so weiter und so fort... Szájban lendületes és élő savak, bár már jóval a 10 g/l alatti szinten, karamellás, grillázsos, tejes kávés zamatok, krémes, némelyik évjáratnál szinte habosan könnyed textúra, olykor sherrysen száraz hatás. Egy szó mint száz: színes és percről percre változó. Eddig feljegyzett emlékem egy '88-as 5 puttonyosról volt, ami a privatizáció jóvoltából került a Hétszőlő tulajdonába. A meglepő, hogy apró árnyalatoktól eltekintve (érezhetően magas illó, az oxidáltsággal kapcsolatba hozható kesernyésség stb.) akkor, azaz bő egy éve is a mostanihoz hasonló benyomásokat írtam a jegyzetfüzetembe. (Az alábbi boroknál az évjárat az aszúszemek szüretelésének évét jelenti, mivel akkor még óbort is lehetett használni aszúkészítéshez.) A kóstolón nem pontoztam, élveztem a borokat. Egyedül az 1968-as Kincsem 6 puttonyos mellé biggyesztettem számot: 8-9 pont.
1988, 6 puttonyos: ha másból nem, a fickós savakból mindenképpen lehet következtetni a viszonylagos fiatalságára. Illatában dió, dohány, aszalt gyümölcsök, kis szellőzés után füst és gyógynövények. Szájban citrusokat idéző zamatos savak, az édességérzet fahéjjal és csillagánizzsal bolondított karamellizált cukor formájában jelentkezik. A lecsengés azonban gyógyszeresen kesernyés, az oxidált óborok nemszeretem búcsúja – ettől már szinte száraznak hat a bor.
1975, 6 puttonyos, Szarvas dűlő: még sötétebb, konyakos szín, illatában füstös teafű, az édes fűszerek mellett kakukkfű, föld, gomba, dohány és csokoládé. Szájban tiszta, eleven savak – lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint a '88-as. Kandírozott narancshéj, vanília, csoki, húsos-krémes textúra. Illata lassan kapott erőre, szájban ellenben azonnal érvényesül.
1972, 5 puttonyos, Gyopáros dűlő: fülledt, várni kell vele, aztán megelevenedik, az aszalt gyümölcsökből álló mix (szilva, sárgabarack, mazsola, füge, csokoládés kandírozott narancs). Szájban egészen enyhe gyógyfüvesség, intenzív savérzet citrusokkal; -mézes-krémes korty, amiben felfedezni véltem némi ásványosságot is.
1968, 6 puttonyos, Kincsem dűlő: aszalt gyümölcsök a körtétől a sárgabarackon és a narancson át a mazsoláig, sárgadinnye, avar, dohány, finom füst – mindez nyakon öntve gesztenyemézzel. A kortyban egyszerre van jelen a vaníliás, fűszernövényes, enyhén citrusos, illetve a csokoládés, karamellizált mézes jelleg. Savai vibrálnak, a kortyot könnyeddé, már-már szárnyalóvá teszik. Ebben a borban minden ott, akkor és úgy, hogy ne maradjon bennünk kétely: közel a tökély.
1956, 5 puttonyos: itt padlót fogtam, mert nem találtam kapaszkodót. A bor koncentrált és sokrétű, illatában az aszalt jegyek felülírnak szinte mindent, mégis belengi az egészet valami megfoghatatlan üde virágos jelleg. A korty sűrű, krémes. A kenyérhéjas, sherrys zamatokat erősíti az intenzívebb alkoholérzet.
1940, Aszúesszencia: Albert gazda vonatkozó posztjának kommentjei között olvasható a magyarázat, hogyan is kerülhet egy 1970-től használt kategória egy harminc évvel korábban készített borra. Illatában dohány, avar, aszalt gyümölcs, vanília, zöld tea, baracklekvár, narancshéj, narancsvirág, csoki. Megdöbbentően friss és eleven savai habosan könnyed, krémes testtel párosulnak (aszúhab?). A karamellizált mézes, csillagánizsos, vaníliás ízek persze itt is megvannak.
És akkor vissza a genius locihoz. Ezek közül a borok közül voltak – valószínűleg szovjet exportra szánt – forgalmi tételek, voltak orosz katonákkal és diákokkal szüreteltetett tételek (nem hiszem, hogy ezek az alkalmi munkások jeleskedtek volna az aszúválogatásban), a hat borból öt a Tokaji Állami Gazdaság égisze alatt készült a szocializmus különböző korszakában. Termelte az Ismeretlen Szőlész, alkotta az Ismeretlen Borász, jó esetben ismerjük a dűlőt, de minden esetben tudjuk: a hely Tokaj-Hegyalja. Az eredmény pedig ma is értékelhető, és aki kifizeti az 1800 eurót az 1940-es évjáratért, valódi és nagyszerű borélményt kap a pénzéért.
De melyik a legjobb? Nálam most 1968-1940-1972 a sorrend. De ha egy hét múlva ismét elém tennék a hat aszút, nem mernék látatlanban fogadni ugyanerre a hármas befutóra.
