Dúzsi Tamás végleg bekerekezte magát személyes univerzumom álomcsapatába, mint a nagy bortour örökös sprinterbajnoka, aki már kibérelte a zöld trikót. Véletlenül (vagy sem) úgy adódott, hogy a szegzárdi borász majd minden jelentősebb 2002-2003-asáról esett szó ezen az oldalon: a Görögszó Cabernet 2003 többször is (leszerepelt; Alföldi Merlot), a 2002-es merlot (alulértékelt; Műtannin), a 2003-as merlot (sok a fa, de szerethető; Alföldi Merlot), a Szegzárdi Kékfrankos Válogatás 2002 (harmonikus bor, árnyalatnyi alkoholtöbblettel; Alföldi Merlot), sőt még a 2000-es és a 2003-as Szegzárdi Ó vörös is lecsúszott („A 2000-es Ó Vörös állva hagyja a villányi maradékküvéket, a 2003-as már csak a sarat állja”; Alföldi Merlot) – hangsúlyozom: több más bora mellett!

Kezdjük egy közhellyel: Malatinszky Csaba, a művelt világfi Oscar Wilde-ot idéző sassoonfrizurájával – ahogy azt Alföldi Merlot a tollával megrajzolta – izgalmas, azazhogy ellentmondásos figurája a villányi borszcénának; vagy: izgalmas és ellentmondásos; vagy valami. És ahogy azt Alföldi kolléga szintén megjegyezte, mindenkinek van róla véleménye, tehát nekem is van.

Nehéz szülés volt, de elérkezett a nagy pillanat – számomra kétségtelenül nagy –, hogy megénekeljem a sillerek második énekét, a tragikusat, melyben a hős elbukik, vér foly (vagy nem), katarzis, majd megvilágosodás, üres pénztárca... Önigazolom létemet, meg bizonyíthatom az asszony előtt is, hogy az elmúlt három hónapban sem értelmetlenül eresztettem le a torkomon és a lefolyóba sok-sok palack bort.

Védekezz sütőporral! Esetleg vízüveggel! Ebből persze adódhatna legalább egy altesti tréfa, de nem sütném el itt, ugyanis sokkal komolyabb és izgalmasabb dologról lenne szó: a biogazdálkodás lehetőségeiről a magas minőségű borok előállításában. Egyszerűsítsünk: hogyan állíthatunk elő Szepsy Cuvée-t vízüveg mérsékelt (és megfelelően időzített) felhasználásával? Mert egyre inkább úgy tűnik: előállíthatunk; sőt csak így állíthatunk elő! Természetesen a Szepsy Cuvée tetszés szerint behelyettesíthető más, hasonló léptékű palackos alkotással.

A címet loptam Albert gazdától munkacímnek, aztán jobb híján maradt. Merthogy csak kóvályogtam a sillerek és a rózsaszín különböző árnyalatai között – hagymahéjtól a tégláig és vissza –, mint a gólya anyagcseréjének az a bizonyos eredménye a levegőben, és csak a gravitáció juttatott nyugvópontra. Mert miért is? Mindenekelőtt a siller műfajával nem tudtam mit kezdeni – és gyanúm, hogy nemcsak én.

Örülhetünk, mert van, ahol működnek a borászszervezetek, azaz teszik a dolgukat: szerveznek, informálnak és népszerűsítenek. Ez ugyanis megadja a reményt arra, hogy egyszer nálunk is így lesz. A Deutsches Weininstitut (DWI) például igencsak aktívnak tűnik, legalábbis a honlapja alapján.

El kell ismerni, szép ember Krizan Rudi, a Kárpát-medence Michel Rolland-ja; bár engem inkább George Michaelre emlékeztet: dizájnos borosta, művészien hátrafésült haj, laza eleganciával viselt fekete öltöny, a zakóból finoman kivillan az ultramarin bélés; papucscipő zokni nélkül – egyszóval igazi popsztár (nehéz is elképzelni, amint éppen libaszépségversenyre készíti fel tollas neveltjeit). A popsztár néhány napja fellépett kedvenc hazai vokalistáival, Matolcsy Wolf Sárával és Ottrubay Wolf Ágnessel, hogy bemutassák a jubileumát ünneplő Etyeki Kúria ünnepi italát, a Rózsakert fantázianevű fehér küvét.

Mi lesz abból, ha egy pincészetnél keresztezzük a svéd precizitást a délies nagyvonalúsággal? Ha a csillagok állása megfelelő, lesz belőle egy kis csodabirtok, fantasztikus lehetőségekkel. Jelen esetben egy olyan birtok, amely mindjárt két lábon áll: egyik lábát Pécsett, a másikat vagy száz kilométerrel nyugatabbra, Nagyradán cövekelte le, egy köpésre Zalakarostól.

Most jó lenni alkesznek: országszerte egyik borünnep a másik után. Fesztivál Szegeden, gurmékodás Budán, bországgyűlés a ligetben (már szárítom a torkomat). Legutóbb Sopronban ünnepkedhettem, ugyanis meglátogattam a XVI. Soproni Borünnepet. Kis borvidék, kis város, kis főtér, barátságos, áttekinthető méretű rendezvény, módszeresen végigkóstolható kínálat, a száztagú cigányzenekar húszfős helyi lerakatával, sramlizenével, városi fúvószenekarral meg kolbászsütővel, lacipecsnyével, vattacukorral – szóval mindennel, amit az ilyen rendezvények szervezői kiskátéjukban kötelező elemként lefektettek. (Nem lehetne néhány pontot kihúzni a listáról?)

Sikeres a rizling – mármint a rajnai. Albert gazda nemrégiben rövid szösszenetben számolt be egy MTI hír nyomán arról, hogy a németek a nagy nyertesei a népeken elhatalmasodott fehérborérzésnek (vagy a kivesző vörösborérzésnek?).