Skip to content


Felszámolom a kamrát 3

Számolok felfele rendületlenül: egy, megérett a meggy... pontosabban itt a málna – ahogy alább majd kiderül –, csak arra nem tudok hirtelenjében klasszikus versidézetet. Harmadik tétel: Fischer Syrah 2006. Dunántúli tájbor. Nyári beszerzés, és voltaképpen a címkének ez utóbbi kitétele volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet. Magyarország ugyanis még nem az a hely, ahol holmi vin de pay kategóriájú borokkal lehetne közönséget székhez szögezni. (Ha valakit érdekel a bor karrierje, kattintson, és olvassa el Palack kolléga posztját.) A tájborság felvállalását persze én úgy értelmeztem, hogy Fischerék bíznak a fajtában. Szent Görgy-hegyi pinójukról korábban már írtam: tisztes középszer – summáztam magamban akkor. (2008-as burgenlandi grüner veltlinerjük sem ragadt a fellegekbe.) Már-már kínosan érzem magamat, hogy ugyanezt kell írnom a syrah-jukkal kapcsolatban is. Skatulyáznék?

Kifejezetten ígéretes illat: a friss és tömény házi málnaszörp tökéletesen érett málnából egy kis ribizlivel és néhány csepp erigonnal megbolondítva (de szerencsére az erigon épp hogy feltűnik a háttérben) – de a málna édes, sőt! Töményen édes! Ha a borsos-fűszeres bujaság hiányzik is az illatból, ígéretes. A korty azonban csak a várakozást fokozza, beteljesíteni nem tud. Vékony, kicsit üres, szinte semmi cser, de az a kevés is húz picit és kesernyés – nem durván, de érezhetően. A savak viszont rendben vannak: fickósak, illenek a gyümölcslé jelleghez, de a határozott savanyúság, ami a kortyot végigkíséri az ajaktól a torokig, már nem; a torokból pedig mintha egy kis acetaldehid is visszaköszönne búcsúzásképp. Ez így nem több 4 pontnál, de mint tudjuk, ez OK. Ráadásul a pincénél úgy 1500 forint körül kínálják, és akárhogy is csűröm-csavarom, megérte az árát.

Címkék: badacsony syrah szent györgy hegy felszámolás 4 pont fischer borház

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr981430790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása