Mondtam máskor is – és Tokaj kapcsán is –, hogy egy borvidék megítélésében nem csak a legjobbak számítanak. Fontos, hogy ők milyen magasra tudnak hágni, de legalább ilyen fontos, hogy milyen mély mögöttük a meredély, amin kapaszkodnak felfelé a többiek, a másod-, harmad-, negyed, sokadvonal. Tokajban valószínűleg mélységesen mély az a szakadék, amibe fogyasztóként nem jó belezuhanni. Ami ezt eszembe juttatta: Árpád-hegy Pincészet Tokaji Édes Szamorodni 2007. Nem azért, mert ez a bor tragikus lenne. Egyáltalán nem az, korrekt bor.
Az Árpád-hegy Pincészet tulajdonosa Varkoly István, aki főállásban a Dégenfeldnél dolgozik szőlészként, mellette pedig gondozza a 13 hektáros családi birtokot. Egyelőre 7 hektárt művelnek, a többit pedig szép lassan tervezik betelepíteni. A területek jó helyeken vannak: a mádi Király, Betsek és Veresek dűlőben, a bodrogkeresztúri Sajgóban, valamint a tarcali Zafírben és a Mézesmálban. Facebookos profiljuk szerint szigorúan korlátozzák a termést, és 2010-től jönnek a dűlőszelektált borok.
A 2007-es édes szamorodnijukban, aminek a címkéjén felhívják figyelmünket arra is, hogy most tokaji borkülönlegességgel találkoztunk, a botrytis mint e különlegesség egyik legkézzelfoghatóbb bizonyítéka, határozottan felismerhető, mellette aszalt gyümölcs – konkrétabban sárgabarack és alma –, dohány (és -füst), vanília, csipetnyi menta játszik. Összességében nem bonyolult, inkább csak a tisztaság lehet erénye, már ha... (Közvetlenül a palack nyitása után érezni véltem egy kis penészes zavart abban a tisztaságban, ami rövid szellőztetés után nyomtalanul felszívódott.) Szájban a határozott, némiképp még karcos savszerkezet, és édesség jó arányban van egymással, de egyelőre nem teljes közöttük az összhang. A korty lecsengése határozottan kesernyés, mintha kajszibarack magját rágtuk volna szét az aszalt gyümölcsökhöz. Korrekt, rövid bor. Csupán egy dolog hiányzik belőle: az, amiért érdemes különleges borokat készíteni, így az igyekvés 4 pontját érdemli.
