A Fischer család egyike a nagy burgenlandi betelepülőknek, akiket annak idején futólag említettem Achsék kéthelyi sátorverése kapcsán. Szent György-hegyen ekézik is őket elegen – például azért, mert a hegy szoknyájára telepítettek mintegy 70 hektár szőlőt, amit ráadásul csak a magyar bortörvény előírásai miatt dolgoznak fel helyben.

Az eredeti elképzelés az volt ugyanis, hogy termelnek szőlőt, amiből majd Burgenlandban, a stötterai sasfészekben készítenek borokat. Két éve kóstoltam a 2006-osakat – az volt az első Szent György-hegyi évjárat. Akkor többnyire tetszettek, bár nem éreztem bennük sem a hegyet, sem a különlegességet. Mindenesetre akkori preferenciáimnak, például hogy egy bor legyen tiszta, egyenes, kiegyensúlyozott, és természetesen technológiai szempontból hibátlan, megfeleltek. (Azóta persze a technokrata szigorom több ökröt áldozott az egyediség oltárán.) Különösen a sauvignon blanc egyedi teltsége és a syrah egzotikus illatai tetszettek. A pinot noirból épp az izgalmat hiányoltam (Mészáros Gabriella akkor annyit fűzött a borhoz, hogy vulkanikus talajon nem lehet izgalmas vöröseket termelni, különösen nem pinot noirt, ahhoz ugyanis szerinte feltétlenül kell a meszes talaj. Ez akkor hihetőnek is tűnt; ám nem ismertem például Szászi Endre vöröseit, melyek alaposan rácáfolnak erre a vélekedésre, úgy érzem.) Fischerékről akkor azt gondoltam, hogy majd hoznak és meghonosítanak modern szemléletet, új ötletekkel állnak elő, és majd felpezsdítik a kuruc vért is, ahogy kell.

Ma úgy tűnik, minta nemcsak én, hanem Fischerék sem lennének elégedettek maradéktalanul. Az ő elégedetlenségük persze megfoghatóbb: a borok – bár jók és olcsók – nem fogynak, vagy legalábbis nem kellő tempóban. Augusztusban, amikor a jó kis régiós busszal ellátogattam a Szent Görgy-hegyi birtokra, a polcon jó áron sorakoztak a 2006-os vörösek az öregecske fehérek és rozék társaságában. A szép emlékek szövetkeztek a csábító árakkal, én pedig gyengének bizonyultam velük szemben.

De hogy a lényegre térjek. Néhány napja újra megkóstoltam Fischerék 2006-os pinot noirját. Elővettem egykori jegyzeteimet, és próbáltam emlékezni: nem sok sikerrel. Akkor gazdagnak, fűszeresnek, zamatosnak, üdének, egyedinek és izgalmasnak véltem. Ma inkább egyszerűnek, tisztának, gyümölcsösnek, de unalmasnak. Illatában intenzív érett meggy, amihez más nem nagyon társul. Szájban friss, a savai élnek, nem zsezsegnek a pohárban a cserek, de ami van, az érett, fűszeres – szóval jó. És inni is jó, a kortyot nem akasztja meg a pohár mélyén rejtőző gondolat. Nem Szent György-hegy éke, de nem is szégyene. 4 pontot bármikor megér.