Örvendetes – én ugyanis a magyar szőlőterületek felértékelődésének, a bennük rejlő potenciálnak tudom be –, hogy egyre több külhoni borász próbál szerencsét magyar borvidékeken. Eleink nyugatra csaptak be harmincegynehányszor begyűjtendő egy kis tapasztalatot, pénzt, asszonyt, bort meg egyebeket, most meg onnan csapnak be hozzánk portyázó csapatok... és itt is maradnak, hoznak pénzt, technológiát, piacismeretet – szóval megint csak jól járunk.
Kezdetben Villány volt a népeszerű célpont – gyaníthatóan a történelmi hagyományok okán (vö: svábok), ahol először Weningerék léptek színre, bár nem önállóan. A teljesség igénye nélkül: itt látták boldogulásuk lehetőségét Horst Hummelék és a Heumann házaspár (Villányban), a francia Samuel Tinon (Tokajban), a svájci Philipp Oser (Csobáncon), az osztrák Fischerék és Gaspar Killer (Szent György-hegyen), a svájci Burkhalterék (Kéthelyen) – és persze ne feledkezzünk meg Sopronról sem: arrafelé az általunk is sokszor megénekelt Weningerék és Pfneiszlék telepedtek meg és vissza.
Szóval innen akár úgy is tűnhet, hogy a jövő gyönyörű rózsabokor, telis-tele pattanó, illatos virágzuhatagot ígérő rügyekkel. Így legyen! Már csak azért is, mert e vállalkozások egy része a borai java részét külhonban méreti meg, azaz német–osztrák–svájci–francia–usw. torkok-orrok teszik nagyobb összefüggésbe a „magyar bort”.
Ezt a rózsás jövőt sugallja a burgenlandi kalandozók gyarapodása is kies honunkban. Eddig azonban főleg a bevált – hogy ne mondjam: biztos recepttel bíró – borvidékek voltak előnyben (Villány, Tokaj, Sopron); de kinek jut eszébe a Balaton déli csücskénél ismeretlenként valami újba fogni? Értem én: a klimatikus és talajadottságok jók (lehetnek), a szőlőterületek olcsók (lehetnek), a munkaerő nemkülönben (bár ez utóbbiról Matolcsy Sára bizonyára szórakoztató – de nem feltétlenül pozitív végkicsengésű – történeteket tudna mesélni).
Történt pedig, hogy a golsi illetőségű Hans Georg Achs gondolt egy merészet, beszélt apjával-fiával-nejével, és Kéthelyen (ami a Burkhalterek sorsát látva nem jó ómen) bevásároltak vagy 40 hektárt a Gols környékén művelt 57 mellé. A kéthelyi ültetvények új telepítésűek: több mint 26 hektár kékszőlő (zweigelt, cabernet sauvignon, kékfrankos, cabernet franc, merlot), és valamivel több mint 13 hektár fehér (chardonnay, sauvignon blanc, traminer, muskat ottonel). Kéthelyen jóval szűkebb a fajtaválaszték, mint a Gols egyik területének a középkori neve után Terra Galosnak nevezett birtokon (ott tizennégy fehér és kilenc vörös fajtával foglalkoznak). A pincészet névadási szokásaira nem térnék ki, láttunk már hajmeresztőbbet is, a kéthelyi borok (idén egy sauvignon blanc és több vörös) Dr. AXchs márkanév alatt kerülnek forgalomba. A szortimentből három palacknak alaposabban a fenekére néztem.
Dr. AXchs Cabernet Franc 2006
Sötétbordó színű, csillogóan tiszta, olajos mozgású, láthatólag nincs extrakt híján, bár nem egy szteroidiokkal ékesített bodybuilder. Az illatában megteszi a kötelező köröket, tisztán jön a málna, a feketeribizli, amit gazdagít egy kis túlérett, aszalódásnak indult meggy, csiptenyi csokoládé, ánizs, menta és füves-fűszeresség. Szájban a test már közel sem olyan brutál, mint amit a látvány ígért, simán csusszan végig a nyelvtőig és tovább, sem a tanninok, sem a savak, sem az ízkép összetettsége nem akasztja meg az kortyot. Minden lekerekedett, összeérett; talán túlságosan is sima és egyértelmű, egyedül a jobb dalmát dingačokat idéző tintásság jelent rövidke izgalmat.
Nem késztet gondolkodásra, nem kínál felfedeznivalót, inkább instant élvezetet: József és testvérei diafilmen vagy h-moll mise citerán. Szinte üdítőleg hat, hogy a lecsengés végébe csempészkedik némi kesernyésség és fanyarság, ami megakadályozza, hogy észrevétlenül jusson túl a száj természetes akadályain, így legalább hagy maga után egy kis emléket. Melegedve az alkohol kicsit intenzívebbé válik, és némi pörköltesség is megjelenik.
Azt gondoltam – és talán még mindig gondolom –, ebben a borban nincs meg a hosszú élet ígérete. Aztán úgy adódott, hogy vagy másfél deci maradt a palack alján három hétig. A változás csupán annyi, hogy kesernyésség, talán az oxidálódó cserek miatt, intenzívebbé válik, de még koránt sem zavaró. Kitartását is értékelve 5 pont.
Dr. AXchs Cabernet Franc Reserve 2006
Prémiumbor lenne. Mármint alkotói szándék szerint. Amolyan évi rendes főmű, amire nem mondhatja az alkotó, hogy „gondolta a fene”. Ami a sima CF-nél visszafogott, szelíd, behízelgő, az most itt harsog, talán túl hangosan is. Színben nem pregnáns a különbség a sima CF-hez képest: ugyanaz a sűrűség, talán egy fokkal mélyebb árnyalat, koncentráltabb anyag, ami kapaszkodik a pohár falára kegyetlenül. Illatát a fa intenzitása determinálja: a fa megszűr mindent, ezért aztán erősen kell koncentrálni, hogy a gyümölcsöket a szaglóközpontig juttassuk, pedig a szedres, érett cseresznyés, ribizlis élmények is megvannak, csak a fa vaníliája és pörköltessége bevonja, megaszalja a friss gyümölcsöt, édesíti, koncentrálja, de nehezíti-szegényíti is. Amikor szárnyalni kezdhetne, a fa egy jól irányzott mozdulattal csapja agyon. A fa és a gyümölcsök mellet csillagánizs, szegfűszeg, meggylikőr és kátrányosság is megjelenik. Tanninjai erőteljesebbek, mint a sima CF-éi, picit még szárítanak, de ez csak idő kérdése. Az azonban már nem, hogy a savak punnyadtak, nem tudják feldobni az összképet, nem képesek lendületet adni sem a fának, sem a gyümölcsöknek, nem hozzák mozgásba a szerkezetet. Amit összehoznak, azt nem is nevezném gerincnek, legfeljebb vékonyka sorvezetőnek, ami nem hagyja ugyan, hogy nagyon eltévedjünk, de nem is nagy terhek viselője vagy mozgások és irányok meghatározója. Így aztán hiába a vaskosság, ha az erőknek nincs iránya, hiába az árnyalatok, ha nem tudják magukat megmutatni. Alapos, lelkiismeretes munka, amiből sugárzik a biztonságra törekvés. A nagysághoz azonban ez kevés – de olyan biztos alap, amire majdan felépülhetnek a nagy(obb) borok. Így marad az 5 pont meg a remény.
Dr. AXchs Merlot Reserve 2006
Újabb prémium – újabb bordói fajta. A pohárban mélybordó szín köszönt lilás-feketés maggal, majd érett meggyes vaníliás-pörköltes jegyek, friss és élénk gyümölcsök – jellegzetes, taníthatóan fajtajelleges illat. Pedig van itt füst, korom, kicsit megégetett barnakenyér is markánsan, de a fajta mindent legyőz. A kormosság ellenére az illat a szájnak is sok izgalmat ígér: persze mindenekelőtt nagy testet.
Ehhez képest a csalódás többrendbeli: bár nem szenved tannintúltengésben, ami van benne, az még mindig szárít picit, a savai laposkásak. Az az érzésem, hogy valami nem stimmel: mintha odakozmált volna a bor, még az amúgy pregnáns gombás-avaros jelleget sem hagyja érvényesülni. A gyümölcsök itt is megaszalódnak. Korrekt munka, amiben érezhető a jobbra törekvés; vagy inkább egy standard elérése vezette a borok készítőjét? Nem hibátlan bor, amelynek azonban a legnagyobb hibája, hogy nincs egyénisége. Lecsengésében az égett-kormos kesernyésség zavaró. 4 pont.
Heinrich Zweigelt 2005
Mivel Achsék golsi borait nem tudtam hirtelenjében beszerezni, kiválasztottam egy errefelé is kapható echte burgenlandit, Heinrichék kétéves zweigeltjét, amit már megénekelt Alföldi Merlotkolléga, aki akkor még úgy gondolta: ez a bor időt kér; és megemlékezett róla Albert gazda is. Itt viszonyítási pontnak szántam arra gondolva naivul, hogy talán elárul valamit az ittről és az ottról. Arról ugyan nem sokat tudtam meg, ellenben kóstoltam egy ellentmondásos bort.
Bontás után (vö: vinolock ) leginkább bűdösnek tűnt (izzadt ló szaga, ha ez valakinek jelent valamit), némi szellőzködés után meg kékfrankosnak; később fűszeresen illatosnak, cigánymeggyesen fanyarnak. Ízében meggy, kevéske eper vegyült finom füstösséggel, erdei gyümölcsökkel. Savai lendületesek, a csersavak lesimultak. Elegáns, harmonikus, könnyed és gyümölcsös. Nem kíván elmélyülést, fel kell bontani, majd kis szellőztetés után meg kell inni, másnap pedig újat bontani és így tovább. Eddig 5 pont – lenne, ha...
Furdalt a kíváncsiság: mit tud a vinolock, azaz az üvegdugó egy kis szilikongyűrűvel? Mintegy fél üveg zweigelt látta kárát ennek a kísérletnek: mindössze huszonnégy óra alatt esett alkotóelemeire a bor, és gyakorlatilag ihatatlanná vált. Azt nem gondolnám, hogy ebben a speciális dugó lenne a ludas. De akkor mi? Talán a borászati technológia? A biodinamika a pincében? Esetleg az események (csillagok, akármik) szerencsétlen együttállása? A végeredmény 4 pont, mert gyanakszom, de biztosat nem tudok.
Az Dr. AXchs borokból egy konklúzió kiolvasható: Kéthelynek és a somogyi borászatnak van jövője. Mégpedig egészen más – és izgalmasabb –, mint amennyit a múlt évig a környék borászati konstellációját erősen meghatározó Öregbaglas fel tudott vázolni. Én mindenesetre nagyon szurkolok az Achs famíliának, hogy megtalálja a somogyi domboldalakon azt, amit keres. A stabil alapok – úgy az ültetvények, ahogy a technológiai értelemben stabil borok – már megvannak. Van alapja a felépítendőknek. Az persze még a jövő kérdése, hogy ékes palota épül-e.
A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.
