Nem tudom, hogy a maszter of vájn diplomáért 2003 óta vívott küzdelme okán sokat ekézett Romsics László szelleme elér-e Pázmándig, pontosabban a Hungarovin Szent István koronájáról elnevezett üzem- (gazdasági?) egységéig, de mindenképpen dicséretes dolog egy tömegborok gyártására felesküdött profitgépezettől, hogy bizonyos kompromisszumokat már nem tart elfogadhatónak. Legalábbis bizonyos termékeinél. (Meglehet, ezt a kívülálló naivitása mondatja velem, bár ez talán lényegtelen is .) Én mindenesetre ezt a korlátozott elkötelezettséget véltem kiolvasni a Szent István Korona 2008-as cabernet sauvignon rozéból, melyet amúgy pázmándinak titulálnak, én pedig piacra kerülése óta besztbájnak gondolok.
A Szent István Korona borairól nyilván nem kell elmélkedni, 6-7 darab százas környékén kapható borok esetében amúgy is joggal merül fel a kérdés, hogy milyen messziről látták a szőlőt. A Szent István még szentebb koronája pedig ezen a szinte mozog – bár láttam már olyan helyet, ahol nem átallottak nyolcszáz forint kérni érte. Szóval épp erről a rozéról írnék, már ha lenne mit azon kívül, hogy kellemes inni: felpattintom a 38 mm-es, olcsó natúr parafa dugóval zárt palackot, és nagy kortyokban nyelem, barátaimnak szívesen kínálom tisztán és fröccsben. (Előtte persze megkóstolom, mert a natúr szemléletnek köszönhetően megfelelő százalékban futok bele dugósba – ó, szent trichloranisol! A megvásárolt 5 palackból egy dugóssal találkoztam, ami 20 százalék, csak éppen a minta nem megfelelően nagy.)
A cabernet sauvignon fajtajellegét nem keresem. Megiszom, aztán elfelejtem a részleteket: kellemes, de viszonylag egysíkú, epres, málnás illatvilág, remekül balanszírozott savak, 12% alkohol – tipikus technobor, amiről nem kell gondolkodni, nem keresek benne sem fajtát, sem terroirt, sem alázatot, mégis maradéktalanul kielégíti üdítő kortyra vágyó alkoholista énemet. És ebben a minőségében 4 pontot bármikor kiosztok neki: bárki csinálta, jól csinálta – és ne feledjük, Frittmannékat is sokan épp az ilyen stílusú borok miatt kedvelik.
