Skip to content


Honfoglalók Paprika- und Salamilandban

A Welt am Sonntag szerkesztőjének, Nikolas Rechenberg blogjában fedeztem fel, hogy Andreas Ebner mellett mások is hont foglalnak Magyarországon, persze főleg a déli vidéken. A blogger egy berlini illetőségű ügyvéd, bizonyos Horst Hummel 2004-es Villányi Kékfrankosát mutatta be olvasóinak.

A felfedezés érdeme azonban nem az övé, 2002 óta rendszeresen jelennek meg pozitív kritikák Hummel borairól, sőt egy éve már maga Stuart Piggot is írt egy rövid ismertetés a Pendler-Winzer tevékenységéről – többek között ugyanerről a borról is – a Frakfurter Allgemeine Sonntagszeitungban (2 euró ellenében az eredeti helyén is elolvasható, ám gazdaságosabb megnézni a cikket Hummel weboldalán – ingyen).

Elgondolkodtató, mi terelte a szerzői jogi kérdésektől a szőlőmetszés problémái felé Hummelt. Azt persze mind a Die Welt bloggere, mind Pigott hangsúlyozza: Villány történelme német történelem is egyben, hiszen a szőlőkultúra felvirágoztatása nem kis részben éppen az 1700-as évek folyamán érkező német telepesek érdeme. És hogy miért emelik ki ezt mindkét kritikus? Egyrészt hogy magyarázatot találjanak arra, miért autózik valaki rendszeresen ezer kilométert, hogy jelen legyen a borkészítés minden fontos fázisánál, másrészt hogy sajnálkozhassanak, amiért Kelet-Európa új borai még mindig csak elvétve kerülnek fel a németek házi vinotékák polcaira. Miközben Bock, Gere Attila vagy Tiffán Ede drága csúcsborai Magyarországon rendkívül keresettek – írja Piggot –, Németországban alig szerezhetők be, és persze szinte teljesen ismeretlenek is.

Horst Hummel mindenesetre tesz – talán az össze hazai bormarketinges gittegyletnél többet – a magyar bor elismertetéséért. Honlapja tanúsága szerint is lelkes apostola a magyar bornak. Minden fontosabb információt megtudhat a magyar szőlő- és bortermelésről, Villány fontosabb fajtáiról az érdeklődő – német nyelven.

1998-ban vásárolt egy 5 hektárnál alig nagyobb birtokot Villányban, amit aztán évről évre fejlesztett. Jelenleg 8 hektár területe van, amiből mintegy 5 hektárt művel. Amire Hummel a legbüszkébb, hogy a Jammertalban van 0,35 hektár kékoportója – ötven évnél is öregebb tőkékkel. (További területek: Nagyharsány Várhegy 0,7 hektár Merlot és 0,17 hektár Pinot Noir, 2000-es telepítés; Nagytótfalu Verebes-rét 6,3 hektár, amiből 2-2 hektár Kékfrankos és Cabernet Sauvignon, szintén 2000-es telepítés). A fehérborai felvásárolt szőlőből készülnek.

Az sem érdektelen, ahogy Hummel Berlinből irányítja a birtokot: mindenekelőtt sokat utazik, amint teheti, jön Villányba, hogy minden fontos munkálatnál jelen lehessen, Berlinben pedig közvetlenül próbálja értékesíteni a borait.

Mit lát Villányban egy elkötelezett német amatőr borász? Azt Pigott is kiemeli, hogy a villányi nagyoktól eltérő, egyedi stílust képvisel – ez persze nem szembenállást jelent, jó kapcsolatot ápol az ős-villányiakkal, például a Bock pince palackozza a borait. Ugyanakkor velük ellentétben nem használ barrique hordókat. Kizárólag öreg tölgyben forrnak-érnek gyümölcsös ízvilágú borai.

Bár a 2004-es Kékfrankos (Hummelnél 7,50 euró), ez az izgalmas, mozgalmas, illatában vadszeder jegyeit mutató, jól sikerült bor is elnyerte Pigott magas tetszését, a pince csúcsterméke a J.M. Cuvée (Cabernet Sauvignon, Merlot, Kékfrankos). A 2003-as (12,50 euró) évjárat szép példája annak, hogy új tölgyfa nélkül is lehet nagyszerű villányi boroknak készíteni. Lekváros illat, tömör test, ugyanakkor bársonyos, harmonikus egységben az érett tanninok és az üde savasság – áradozott a borról Pigott, aki szerint Hummelnek a fehérborokhoz is van érzéke, példaként a 2004-es száraz Traminit (7 euró) hozza fel.

Ezeket vásárolni sajnos csak németországi borkereskedésekben, illetve Hummelnél lehet. Ki jár mostanában Berlinben?

Címkék: villány horst hummel

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr441160393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása