Skip to content


Pannon Nana

A nyár egyik elnyúló hétvégéjét Szekszárdon töltöttem. Nem borozni mentem, de ha már arrafelé jártam, benéztem ide, beszagoltam oda, jobbára persze tengtem-lengtem, ráhagyatkoztam a szekszárdi hangulatokra, „babitsoltam”, Mészölyt olvastam és Baka István-oztam. Henyeségemet leplezendő beszereztem néhány palack bort, főleg olyan pincékét, melyekről keveset vagy semmit sem tudtam-hallottam. Így került a banyatankba a Garay tér egyik remek tea- és borboltjában a Feiszt Pince néhány tétele, többek között a 2008-as Nana, amely voltaképpen egy mélyvörös, alvadó vér színű merlot fedőneve lenne.

A Nagy Ferenc vezette családi birtok kicsi, még szekszárdi léptékkel mérve is, a művelt terület nagysága alig haladja meg a 6 hektárt. A Várdomb (amelynek tetején található a Szeleshát birtok) és Alsónána határán van 4,5 hektár, harmadán merlot, a többin syrah, a Baktában lévő 2000 négyzetméteren zweigelt, merlot és kékfrankos osztozik, a Porkoláb-völgy 1,5 hektárján pedig cabernet sauvignon, syrah és kékfrankos. Ebből következően elég széles a szortiment is a rozétól a különböző küvékig. A pince honlapja nem szaporítja fölöslegesen a szót, csak a legszükségesebb infókra szorítkozik. Egy érdekes információt azonban találtam, azt tudniillik, hogy a Porkoláb-völgyben Provence-ból hozatott syrah-t termelnek. Azért egy fél mondatnyi magyarázatot megért volna, hogy miért pont Provence-ból érkezett a Rhône-völgy éke... Máshol pedig azt olvastam, hogy Nagy Ferenc volt az első, aki Szekszárdon syraht ültetett – ha úgy tetszik, ő a szekszárdi syrah Szepsi Laczkó Mátéja.

A Nanában a merlot egy ideig rejtőzködik. Kezdetben füstöt vagy inkább savanykássággal kísért füstölt sonka illatát érezni belőle, kitartóan kell szellőztetni, hogy a gyümölcsök erőre kapjanak. A türelem meggyes, szilvás, ribizlis, szedres élményt terem, később csokoládés édességet csipetnyi fűszerességgel és mentával. A végén szemérmesen beköszön a hordó, meg a gomba-avar-bőr trió. Nem lehet panasza annak, aki szeret illatokkal játszani. Persze az illatkavalkád nem feltétlenül jár kéz a kézben a harmóniával.

A kortyban a savak lógnak, a test nem elég markáns, a magas alkohol savanykás gumicukorral párosul, a lecsengésben pedig a füstölt sonka köszön vissza. A cserek érettek – bár érezhetően nem vitték túlzásba a héjon áztatást. Az azonban a kontyból us egyértelmű: az alapanyag rendben volt. Mintha a borászati elképzelés valahol félresiklott volna. Nem rossz bor, csak éppen bárdolatlan, hiányzik belőle a részletek finomsága, a cizelláltság, a szerkezeti ív és a harmadik dimenzió. Nincs meg benne az eleje-közepe-vége érzés adta határozottság és kerekség. Kétségtelen, hogy odafigyeléssel készült, és az alapanyag többre érdemesítené, mint ami összejött, de ez mindennel együtt is legfeljebb 4 pont. Meglehet, valóban Nana, csak még pályája elején.

Címkék: szekszárd merlot 4 pont feiszt pince

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr553535645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása