Skip to content


Mászterjelöltek – Második kör

Magyar Master of Wine-jelöltek után kutattam. Kíváncsi voltam a miértre és a hogyanra. Akikkel beszélhettem, meséltek is szívesen. Az első részben Kató András élménybeszámolóját tettem közzé. Most a legifjabb aspiráns, Kielmayer Krisztián következik, aki jelenleg Bécsben él, ám ideje jelentős részét utazással tölti. Ezért vele e-mailben készült az interjú: én elküldtem a kérdéseket, ő pedig írásban válaszolt, aztán pontosítottam a kérdést, ő pedig a választ és így tovább. És hogy mit válaszolt, az is kiderül a kattintás után.

„Bár hosszú az út a Master of Wine cím megszerzéséig, a bor iránt érzett szeretet, az út örömei remélem átsegítenek a nehézségeken. Főiskolás koromban kezdtem érdeklődni a bor iránt. Akkoriban egy borklubot vezettem. Így ismertem meg dr. Cey-Bert Róbert, aki azóta is barátként segíti tanulmányaimat” – írta Kielmayer Krisztián, a legfiatalabb magyar MW-hallgató, arról, hogyan került ő borközelbe.

Kató Andráshoz hasonlóan 2009-ben lett a Institute of Master of Wine hallgatója. A felvételi szerinte sem volt teljesíthetetlen: a leírandó négy bort ugyanis a jelentkezőnek kell beszereznie, és jellemzésükkor csupán arra kell törekedni, hogy minden állítás igazolható legyenek a borból. Így kell levezetni például a bor származási helyét, a szőlőfajtát, a technológiát stb. Netes naplót is vezet tanulmányai haladásáról A Bor Mestere (Út a Master of Wine címhez) címmel.


 Kielmayer Krisztián
1981-ben született a németországi Böblingenben (Baden-Wüttemberg). Középiskolásként még mezőgazdasági gépésznek tanul Nagykanizsán. A borral főiskolás korában kerül közelebbi kapcsolatba, a Kodolányi János Főiskola borklubjának elnökeként számos sikeres kóstolót szervez. Nemzetközi borakadémikus (WSET), 2009-től az Insitute of Master of Wine hallgatója. Jelenleg Bécsben él, de ideje jelentős részét utazással tölti.


 

Ön szerint kik a Master of Wine-ok?
Kielmayer Krisztián: Ők a világ bornagykövetei, akiket leginkább a globális látásmódjuk emel ki a borral foglalkozó szakemberek közül. Naprakészen tudják, hogy mi zajlik a világban. Mindegy, hogy borászként, kereskedőként vagy éppen újságíróként dolgozik egy MW, egyik fontos feladata, hogy vigye a borok, egyes borvidékek hírnevét a világban – ugyanakkor hiba lenne prófétáknak tekinteni őket. Nemcsak hatalmas elméleti tudásanyag birtokában vannak, hanem azt képesek is a gyakorlatban alkalmazni. Az átfogó ismeretanyag hozzásegítik őket, hogy az egyes borokat globális összefüggésekben lássák és értékeljék. Ahogy a cím megszerzéséhez szükséges vizsgán is, az elméleti tudás segíti őket a gyakorlati munkában, azaz egy adott bor objektív értékelésében. Persze ettől még nagyon sok olyan szakember van, aki nem MW, és mégis rendelkezik ezzel a tudással és képességgel.

Az világos, hogy az MW Intézetben kiváló szakembereket képeznek. De magának az intézetnek van-e bármilyen közvetlen hatása a globális borpiacra?
K.K.: Természetesen van, hiszen az Institute of Master of Wine fontos szerepet vállal az oktatás területén, de nemcsak a MW-képzésen keresztül, hanem különböző továbbképzések révén is. De a legnagyobb hatását nem intézményként, hanem közvetve, a végzett MW-okon keresztül fejti ki. Most szervezik például Hongkongban a Wine Future szimpóziumot, amelyre Robert Parker és Michel Rolland mellett számos MW-t is meghívtak [a rendezvény 2011. november 6-8-án volt. Az interjú szeptemberben készült – WY]. Amúgy a MW-ok többsége – legyen az borász, borkereskedő, tanácsadó, borszakíró, oktató stb. – munkája révén kisebb -nagyobb mértékben képes befolyásolni a borpiacot termelői vagy fogyasztói oldalról. A borok világa tele van titkokkal, amiket csak akkor tudunk feltárni, ha kutatjuk ezeket a titkokat – és ezt a lehetőséget kell a MW-oknak eljuttatniuk a fogyasztóhoz.

Ön hogyan készül a vizsgákra?
K.K.: Most kezdődik az új tanév, és remélem, számos MW hallgatóval fel tudom venni a kapcsolatot, hogy a networking, az eszmecsere, egymás dolgozatainak áttanulmányozása vagy a közös kóstolások révén tudjunk tanulni – egymástól is. Ehhez jön természetesen rengeteg jegyzet és könyv feldolgozása. A tanulást egy mentor is segíti. Engem az első évben Patricia Stefanowicz MW segített tanácsokkal, sőt közös kóstolásokkal.

Milyen új problémákkal találkozott az IMW-ben?
K.K.: Itt van például a mineralitás kérdése. Vajon tényleg vesz fel a szőlő a talajból olyat, ami aztán a végén mineralitást/ásványosságot ad a bornak? Vagy ez inkább a szulfitokból és a gyümölcs karakter háttérbe szorulásából vezethető le? Mennyire fontos a víznek, a talaj vízáteresztő képességének (talajvízszintnek, textúrának stb.) a szerepe ebben? Ez például egy izgalmas kutatási terület lehet, aminek számos új aspektusát az IMW-ben ismertem meg.


Heston Blumenthallal (A kép eredetije)

Az előzmény egy kattintásnyira Kató Andrásról szól, a folytatás pedig ugyanolyan távolságban Romsics Lászlóról.

Címkék: interjú master of wine borbírálat kató andrás institute of master of wine kielmayer krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr963528693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása