Csak az ábécé okolható, hogy Kató András és Kielmayer Krisztián után, utolsóként kerül sorra. Pedig ő volt az első magyar szakember, aki – némiképp cége nyomására – jelentkezett az Institute of Master of Wine hároméves kurzusára. Ennek kapcsán aztán kapott hideget-meleget bőséggel. Az utolsó megszólaló MW-aspiráns Romsics László, a Törley Pezsgőpincészet főborásza. (Az interjú tavaly szeptemberben készült; rövidített formában megjelent a Népszabadság TOP 100 magyar bor 2011 című kiadványában.)
(A kép eredetijét itt leltem)
Romsics László 2003-ban kezdte a tanulmányait a MW Intézetben. Tavaly nyáron tett sikeres elméleti vizsgát tett, és már csak a 3×12 boros vakkóstolási próba, valamint a disszertáció elkészítése van hátra. Az indulásra így emlékszik: „Annak idején ún. repülő borászokkal és egy MW-nal, az ausztrál Kym Milne-nel készítettünk borokat az angol piacra. Rajta keresztül csöppentem bele ebbe a világba. Érdekelt a lehetőség, amiben szerencsére a cég vezetése is látott fantáziát.”
Akkor már tudta, hogy mi a jelentősége a MW címnek?
Romsics László: Annyit tudtunk, hogy a Master of Wine-ok a borvilág legképzettebb szakemberei, és erősíthetik egy cég vagy termék hitelességét. Azaz nevükkel könnyebb eladni egy bort Angliában. Magáról az intézményről nem sokat tudtam.
A MW-képzést alapvetően kereskedőknek találták ki (lásd MW-história). Mennyire tudja alkalmazni az ott tanultakat egy gyakorlati szakember?
R.L.: Számomra nagyon hasznos volt. Például azért, mert a tanultak hatására rengeteget változott a szemléletem, a külvilágra való rálátásom... A vizsgákra elképesztően nagy tudásanyagot kell felhalmozni, ráadásul napra kész tudást követelnek szőlészetből-borászatból éppúgy, mint marketingből és kereskedelmi ismeretekből – elméletit és gyakorlatit egyaránt. Ez a tudás teszi hitelessé azt a szakembert, aki megszerzi a diplomát. Nem véletlen, hogy mindössze háromszáz MW van a világon.
Akiknek a többsége angol. Mennyire korlátozódik a MW-ok hatása Nagy-Britanniára? R.L.: Kétségtelen, hogy az aktív MW többsége ott dolgozik, elsősorban különböző borkereskedő cégeknél, szupermarketeknél... De nem minden MW él kastélyban. Európában nincs is olyan hatásuk, mint például Robert Parkernek az USA-ban; ez alól talán egyedül Jancis Robinson kivétel. Persze Robinson asszony hatása sem úgy érvényesül, hogy ha rámutat egy borra, és egyből mindenki azt akarja inni, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy ha ő azt állítja valamiről, hogy jó, utána azt a bort könnyebb értékesíteni. Ez egyébként még itthon is érzékelhető.
A MW-ok különböző áruházláncoknál szakértenek. Tudják-e befolyásolni a közízlést azzal, hogy mit visznek be az áruházakba?
R.L.: Nem, mert szerintem a fogyasztó diktál. Sőt amióta válság van, még inkább igaz ez. Azóta ugyanis eggyel lejjebb nyúl a polcon. Hogy csak egy példát mondjak, a Tesco-fővezér ízlésének, üzleti elképzelésének, értékesítési koncepciójának valószínűleg nagyobb hatása van, mint a leghíresebb MW-nak. A beszerzési döntések mögött persze vannak vagy lehetnek MW-ok. De közvetlenül és markánsan választásaikkal nem tudják meghatározni a közízlést. Ugyanakkor nagyon értik a piacot, és gyorsan tudnak rá reagálni.
Mennyire hatott a magyar borpiacra, illetve a magyar borok nemzetközi megítélésére, hogy egyre gyakrabban jönnek MW-ok Magyarországra?
R.L.: Biztosan hat. Ezeknek a látogatásoknak vannak lecsapódásai a sajtóban, ami a fogyasztókat is nyitottabbá teszi a magyar borok iránt. Mi amúgy a Törleynél ebből közvetlenül nem sokat érzékelünk, hiszen nem abban a szegmensben dolgozunk, amely borokról a MW-ok szeretnek zengedezni. Látogatásaik fő célpontja eddig Tokaj volt, különösen a furmintban rejlő lehetőségek érdekelték őket. Persze jártak más borvidékeken is, Szekszárdon,Villányban, Egerben, Somlón. Ugyanakkor a mi cégünk is profitál ebből, hiszen nálunk is megfordultak. Főleg azokra a borokra voltak kíváncsiak, melyek akár a hazai, akár a külföldi piacokon sikeresek, valamint arra, hogy mitől azok. Nem szabad elfelejteni, hogy a borok nagy részét Angliában is az 5 font alatti tételek teszik ki.
Romsics László
1990-ben szerzett üzemmérnöki diplomát a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem. A Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kőbányai üzemében kezdett dolgozni, ahol igazgatóhelyettességig vitte. 1995-től dolgozik a Törleynél. Nemzetközi borakadémikus, a WSET diplomát 2003-ban szerezte meg Londonban, és még abban az évben felvételt nyert a Master of Wine intézetbe. Jelenleg a Törley Pezsgőpincészet főborásza, a cégcsoporton belül a György-Villa borait kötik a nevéhez.
Mi kell ahhoz, hogy valaki MW legyen?
R.L.: Ha csak a vizsgára hegyezem ki, egy biztos: a vizsga időpontjában nagyon topon kell lenni szellemileg, lelkileg és fizikailag egyaránt. A vizsga ugyanis négy napig tart. Az első három napon délelőttjén kóstolás a feladat, 12 bort kell leírni 2 óra 15 perc alatt, a délután pedig három esszékérdést kell kidolgozni; a negyedik napon csak két esszékérdést kapunk. A vizsga akkor sikeres, ha mind a négy nap elméleti és/vagy gyakorlati része sikeres. A borleírásokban nem szabad nagyot tévedni. A klasszikus borvidékeket – Burgundia, Bordeaux, Portó stb. – illik felismerni, sőt Burgundián belül akár még a területeket is meg kell tudni határozni. Ismerni kell a bordeaux-i és burgundiai évjáratokat 10-15 évre visszamenőleg...
Eddig 8 évet töltött MW-ok és MW-aspiránsok között. Mit profitált ebből a nyolc évből?
R.L.: Személyesen azt, hogy nagyon jó kapcsolatrendszerre tettem szert – főleg a diáktársaimon keresztül. Ennek alapján talált meg például a Decanter (azóta VinCE-re keresztelt) magazin, ahol rendszeresen segítek. Gyakran kérnek fel, hogy működjek közre szakértőként boros projektekben. Ugyanakkor egészen konkrét üzleti haszna is van ennek a nyolc évnek a borértékesítésben. Egyszerűen ritkábban kell elmagyarázni, hogy ki vagyok.
Van azonban még egy hozadéka. Amióta MW-hallgató vagyok, megváltozott a borhoz és a borkészítéshez való viszonyom is. Korábban kifejezetten materiális borász voltam. A technológia felől közelítettem a borokhoz. Aztán rájöttem, hogy jobban járok, ha azt a kérdés teszem fel, amikor más borászatokat látogatok meg, hogy miért? Bár erre nem mindig kapok pontos technikai válaszokat, mégis többet tudok meg az adott pince munkájáról. A válaszokat pedig sokkal globális összefüggésekben tudom értékelni.
Az elmúlt 5-6 évben toposszá vált a boros szubkultúrában az Ön MW-tanulmánya...
R.L.: Internetes blogok kapták fel ezt a témát. De nem foglalkozom vele. Egy elég nagy cég vezető beosztású dolgozójaként is szükségszerűen ütésállóvá váltam az elmúlt évek alatt. Amikor az ember negatív kritikát hall, az persze nem mindig építi. De ezeket a kritikákat általában olyan emberek fogalmazzák meg, akik az életükben soha nem hívtak fel, soha nem beszéltem velük, fogalmuk sincs, hogy mint ember milyen vagyok, mi a célom ezzel az egésszel. Nem tudják, mi az oka annak, hogy 8 év alatt sem szereztem meg a címet... Ha valaki tudná, hogy mennyi energiát öltem ebbe bele, hány könyvet tanultam meg, akkor azt is tudná, hogy ezt nem lehet csak magamért csinálni. Kell, hogy legyen pozitív hozadéka a jó magyar bor számára is. Amikor megyek közös kóstolókra külföldre, mindig viszek magammal egy-egy neves magyar termelőtől bort, hogy megismerjék.
Az előzmények: Kató András és Kielmayer Krisztián.
