Végül nem ellenőriztem tapasztalatilag, hogy jobb-e Bényén, mint a Szigeten, mert ez utóbbira nem tudtam kimenni, pedig találtam volna hallgatnivalót bőven. Bényére viszont eljutottam, és ismét meggyőzött: jó hely az a falu. Van egy válogatott borászcsapata, akik a kiváló boraik mellé összeszedtek egy hétvégére elegendő, izgalmas kultúrprogramot, ami időnként baráti bulikba csapott át a pincéknél: volt dizsi, ahol VBK és partidrog helyett kiváló boroktól bódulhatunk – végül is kulturális újításnak sem utolsó –; a szendvicseket pedig ínyenc falatkák formájában a környékbeli éttermek tolták a bulizóknak...
A bényei falubuli pénteken kezdődött: volt kóstoló Mészáros Gabriella vezetésével, ahol a faluban működő és a rendezvényben aktívan rész vállaló pincészetek (Ábrahám, Bardon, Béres, Homonna, Illés, Jakab, Karádi-Berger, Vayi, Turján, Vivamus) egy-egy borát kóstolhatta meg a nagyérdemű a sportpályán, a patak mellett. Mészáros Gabriella szakértelemmel beszél a bényei stílről, és elnézhető részrehajlással dicséri a borokat – ha nem is értettem egyet minden ítéletével, respektáltam, ahogy a nehéz helyzeteket, példának okáért a borsort záró Vivamus aszú bemutatását, szögletre mentette. Szombaton a nyitott pincészetek kertjében és a templomban koncertek sora: Dresch Mihály, a dudás, és Lukács Miklós, a cimbalmos, zseniális duója (első legjobb), Herczku Ági és Nikola Parov, Grillus Vilmos, Váczi Eszter Quartet und so weiter... Volt egy érdekes előadás, Ungváry Krisztián, az újdonsült bényei polgár, belemászott egy kicsit a dűlőmitológiák történeti alapjaiba: jó órás előadásában vázolta levéltári kutatásainak eredményeit, és cáfolta a Bél Mátyás-hívők tételeit. Mindezek persze érdekesek voltak, de a hétvége leglényege mégis csak a bor volt.
Kiből lesz a jó borász?
A bényei borászok élcsapatában feltűnően nagy arányban képviseltetik magukat az outsiderek: van közgazdász, filozófus, kereskedő, üzletember, informatikus, marketinges, vegyész-közgazdász, a legújabb pedig egy történész. Mintha a falu – az egykori mezőváros –vonzaná Rousseau késői követőit. Ráadásul ez a nagyvárosi mókuskerékről egy kevésbé kereknek látszó tárgy keserves hajtására váltó társaság kiválóan teljesít: elsőrangú dűlőkből erőteljes, koncentrált, ásványos, egyedi borokat készítenek, kis tételeket – közepesen magas áron. A fogyasztók ezeknek a borok a jelentős részét vásárolják meg közvetlenül a pincéknél (bár ahogy hallottam, a borászok szívesen adnának el helyben többet is), így a borozó és a borász között személyes a kapcsolat, erős a kötődés, közvetlen a visszajelzés – ami többet ér száz borverseny-éremnél.
Ha a borászokkal beszélget az ember (nem csak Bényén!), olykor nehéz felfedezni a pragmatizmust. Mesélnek gyökerekről, dűlőfaggatásról, filozófiáról... De pragmatikus fogyasztóként ne feledjük: ők bort készítenek, jót, mi pedig fizetünk azért, hogy fokozódjon a hédoné. (Ők ugyanis abból élnek, hogy mi hedonizálunk. A szerencsésebbek jól élnek ebből: nercet vesznek az asszonynak, de mindegyikük szőlőt ültet, művel, szüretel, bort készít – és kezdődik minden elölről.) Ha nem is feltétlenül ez jár a fejünkben minden pohár bornál, nem árt tudni, hogy a borkészítés: gazdasági vállalkozás, még ha egyes termelőket művészként szeretnénk is látni. Művészet ez persze, amennyiben a maximális szakmai tudás önmagában mint sem ér (bár nélkülözhetetlen); és üzlet, hiszen a végső cél a haszon maximalizálása, de legalábbis optimalizálása.
Summa summarum, Erdőbényén viszonylag egyenletes a megfizethető magas minőség, amely egyre inkább megtalálja a piacát. Nemcsak Budapesten, hanem Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben is. Sőt idén elég sok lengyel és orosz borkedvelő is megfordult a faluban. A lengyelek, munkásságának hála, ismét felfedezik Tokajt, és viszik a jó tokaji savakat, mint cukrot – hogy ezzel a képtelen képpel éljek.
Jó borok jó áron
A program úgy alakult, hogy nem tudtam módszeresen végigkóstolni a falut. Egynehány érdekes élményem azért akadt. A Mészáros Gabriella vezette kóstolón, majd másnap a pincénél is megkóstoltam a Bardon 2009-es Százéves fantázianevű borát, ami határozott javulást mutat az elegancia irányába a 2008-as borokhoz képest (nem tudom, ebben mennyit segített az évjárat, és mennyit a borász elképzeléseinek módosulása). Az egykori Vay-birtok valóban közel száz éves tőkékéről származó koncentrált, ásványos, eleven bornak még az intenzív alkoholérzetet is meg tudtam bocsátani. A 2009-es birtokbor gyengéje szintén a magas alkohol (15,2%), de ehhez olyan citrusos, narancshéjas, trópusi gyümölcsös illatfelhő és zamatgazdagság társul, hogy hamar megfeledkezünk az alkoholról. Aki szereti a borokban a fahordó intenzív jelenlétét, annak ez a bort kötelező tétel. Az évjárathoz képest kielégítő a 2010-es birtokbor is: bár a borász, Kovács Gabriella, szerint sokat kellett simogatni, amíg élvezhetővé vált. Az eredmény egy határozott savú, mérsékelt alkoholú, zamatos bor. Homonna 2009-es birtokbora hozta a formáját: elsősorban ásványok, másodsorban gyümölcsök, harmadsorban határozott savak, a kortársakénál szerényebb alkoholok, és törekvés a harmóniára. Tiszta, kedves gyümölcsösségével, zamatos savaival, finom ásványosságával jól ellensúlyozta Illés Pince 2009-es félszáraz muskotálya a fajta kellemkedésre hajlamos jellegét. Ungváry Krisztián 2009-es Vayi Cuvée-je mintha szöges ellentéte lenne a beharangozómban kritizált Novemberi szüretnek. A sajátos házasítás – ugyanis egy aszú és egy fordítás kevercse – mesterien egyensúlyoz a friss, de érett gyümölcsök, a sav és a cukor között. A korty zamatos, krémes, telt. Ebben a borban minden a helyén van, és még az ára is barátságos. Megérdemli a nagyobb figyelmet.
Hasonló stílus, mégis más világ a Karádi-Berger 2009-es Selectionje, amiben a 130 g/l cukor mellett tiszta, érett egészséges gyümölcsöket, sok narancshéjat és gazdagon díszített birsajtot véltem felfedezni, amihez ebben a közegben kifejezetten pikánsnak ható sós-ásványos jelleg társult. Rendkívüli élmény, még akkor is, ha hosszú kortyban több sav is elfért volna. A közgazdász házaspártól kóstoltam egy 5 puttonyos aszút is 2005-ből, aminek szerettem energikus savait és friss gyümölcseit. Az édes 2009-es Selectionnal azonban komplexitásban és egyediségben inkább a száraz borok, legfőképpen a 2007-es furmint és a 2009-es palandor (szintén furminjt, csak a Palandor dűlőből) veszik fel a versenyt. (A 2006-os furmint bár tartalmas, nekem túlságosan rusztikus.) A Palandor rendkívül koncentrált alapanyag, amiben a 15% körüli alkohol szinte észrevétlen marad. Illata diszkrét ugyan, de a korty komplex: zamatos, ásványos-sós és rendkívül hosszú. A 2007-es furmint legfőbb erénye, hogy az illatban az érett gyümölcsök (alma-körte-birs) és a citrusos jelleg ugyanolyan harmonikus egységet képeznek, mint a kortyban ásványos-sós jelleg és a lendületes, érett savak.
A végére pedig jöjjön a konklúzió! Először. Egy éve még úgy fogalmaztam: érezni vélek egy bényei stílust... Most már talán óvatosabb lennék, de azt továbbra is fönntartom: létezik Erdőbényén egy olyan kimondatlan – és valószínűleg sok személyes konfliktussal színezett – közösség, melynek tagjai igenis hatással vannak egymás munkájára, figyelik, hogy csinálja a szomszéd, jobb e az ő bora és így tovább. Ekképpen a borokban is alakul egyfajta stiláris rokonság. Másodszor. Egy falu összefogása kiváló marketingeszköz, ha az érdekeltek, azaz jelen esetben a bényei borászok, szőlészek, kádárok elég ügyesek. Csak azt kell felismerni, hogy egyedül nem megy.
