Az egyszeri kóstoló esetét a kiöntővel már elmeséltem a Borjourral kapcsolatban. A meleget, a megfelelő szellőzés hiányát szintén fel tudnám róni a rendezvény hibájául, de spongyát rá: összességében valószínűleg mindenki jól érezte magát – a helyszínen végzett röpke közvéleménykutatásom is ezt igazolta. Meg egyébként sem fanyalgást ígértem az előző részben, hanem élményeimet Szászi Endre, Pálffy Gyula, Bott Frigyes, Gál Lajos, a Vesztergombi Pince, ifjabb Kamocsay Ákos, Bodri István és végül, de nem utolsósorban Rókusfalvy Pál borairól.
A lapozás után ők következnek.
Szászi Endrének minden borát szeretem, már amiket volt szerencsém kóstolni. A mostani három fehérből csak a 2009-es, kéknyelű nem győzött meg, de egyrészt friss töltés, még csak egy hetet töltött palackban, másrészt a fajtával szemben eleve vannak fenntartásaim. A 2006-os Szent György-hegyi olaszrizling ugyanazt a már-már klasszikus Szászi-féle olasz-vonalat képviseli, amit egyre hajlamosabb vagyok az olaszrizlingnek gondolni. Nem tudom eldönteni: a fajta kutatásában Szászi Endre vagy Gál Lajos jár előbbre. Az az elegáns kesernyés lecsengés, érettség és tisztaság, amit Szászi borai tudnak, nehezen überelhető. A kortynak ennél a tételnél gyorsan vége szakad, de a krémesség, az elegáns keserűmandulás lecsengés, a savak finom játéka ebből sem hiányzik. Könnyedebb borok kedvelői szeretni fogják. A 2007-es Kabócás 5 gramm maradékcukra alig-alig tűnik fel a gazdag és összetett borban. Illata hatalmas ívet ír le a gyümölcskosártól a gázolajig: birs, citrusfélék, trópusi gyümölcsök, méz... és így tovább. Struktúrája telt és feszes, savai lendületesek, de egy pillanatra sem akarnak előtérbe kerülni. Finoman petrolos jegyei, elegáns maradékcukra, szép savstruktúrája, könnyedsége némiképp a Rajna-vidéki érett borokra hajaz. Egyszóval: szép.
Kívácsi voltam nagyon Pálffy Gyulára meg a boraira. Korábban egy rozéját nagyon szerettem. A borász szimpatikus, a borok alapvetően jók, bár még van hova fejlődniük. A 2007-es olaszrizling illatában van némi bizonytalanság, és a savai is lehetnének karakteresebbek. A 2007-es szürkebarát gyenge pontjai is a sav. A 2008-as traminiben sajnos nem sikerült megtartani a rózsavizes, pacsulis illatot a jó ízlés határain belül. Összességében a borokból épp az az intenzív élet hiányzott, amit egykor a 2007-es és 2008-as cabernet sauvignon rozéjukban a legfőbb erénynek tartottam.
Bott Frigyes hozta jó formáját. Mindegyik borának egyedi ruhát szabott, Bott Frigyes-set, de a fajtát egyiknél sem erőszakolta meg. A 2009-es zöldveltelini még hordóminta. Illatába sűrítette a fajta legszebb vonásait, a kortyot a harmonikus savak és az alkohol uralta – ez utóbbit kicsit sajnáltam. A tíz hónap battonage ellenére is friss. Szőlő, alma, virág, trópusi gyümölcsök, citrusféleségek egyike-másika, méz; zamatában karakteres, de elegáns kesernyésség. Volt még egy Vinculum 2008-ból, ami 30 napig héjon erjesztett zöldvelteliniből és olaszrizlingből készült (a 2007-es még juhfarkból). Olajos, magas extraktú, koncentrált, de nagy hangsúlyt kapnak benne a savak a maradékcukor rovására. Szerintem ennyi sav több cukrot is elviselt volna, de így sem önteném a lefolyóba. Minden gondomat feledtette a 2008-as juhfark főbor: magas sav (9 g/l) tart ellent 100 g/l cukornak, és teremtenek közös erővel harmóniát. Koncentrált, gazdag, elbűvölő. A vége még egy kicsit karcos, de idő kérdése, hogy az is lecsiszolódjon.
Némileg csalódást okozott egyik olaszrizling-ikonom, Gál Lajos. Két dűlőszelektált olaszt és egy különleges fajtát kóstoltam tőle. A Kántor tagból származó 2008-as olasz illatának alapja a leheletnyire érezhető, de masszívan jelenlévő ázott, kicsit már dohos papír, ami rátelepszik a gyümölcsös-virágos elemekre. Savai szépek, de visszakúszik az orrba az enyhe dohosság. A pincét képviselő Gál Péter javára írandó, hogy erősen próbált segíteni a problémán, végül mintha a harmadik palackból már nem kandikálna ki a papír – de akkor már bizalmatlan voltam magammal és a borral szemben is. Még szerencse, hogy nem álltam tovább, hanem megkóstoltam a 2008-as Tóbércet is: átható tisztaság és koncentráció, elegáns struktúra, csipetnyi fa, virág, harmonikusra komponált gyümölcskosár, izgalmas kesernye – tehetséges hippi Woodstokból. A 2009-es mézes legfeljebb a fajta miatt érdekes. A csemegeszőlőként is ismert magyar fajtából Gáléknak nincs ültetvényük. Ez a tétel vásárolt szőlőből készült 12 g/l maradékcukorral – ennek megfelelően jól iható, de nem hozott izgalomba.
A módszeres kóstolásnak itt nagyjából vége is szakadt. Egyrészt egyre többen lettünk, másrészt elfogyott belőlem a rendszerezési kedv, és átmentem csapongóba. Meglátogattam ifjabb Kamocsay Ákost (Maurus), és megkóstoltam a 2007-es traminiját: a visszafogott illat, az egyenletes eloszlású és karakteres savak, a legszebb móri borokra jellemző ásványosság egyaránt férfias karakter adnak ennek a pacsulisodásra hajlamos bornak. Ha ugyanaz történik vele, mint a 2006-ossal, akkor érdemes még vele/rá várni. Rókusfalvy Pálnál egy 2008-as chardonnay került terítékre, aminek a hanyag eleganciája tetszett: nem fajsúlyos, de nem is mond nagyot. Az almás, birses, kicsit vajas, szénás illathoz kicsit kócos savak társultak, de ez egy pillanatra sem vált zavaróvá. A 2008-as sauvignon blanc acéltartályos kiadás. Kifogástalan illat szép gyümölcsökkel, citrusokkal, no meg bodzával, a savak meg olyanok, amilyenek egy jó etyeki bortól elvárhatók. Nekem azonban a chardonny kócosságával is többet mondott...
Megkóstoltam az Etyeki Kúria új borászának, Mérész Sándornak az első kúriás borát, a Cuvée 1-et. Nem okozott csalódást. Kifogástalan munka: gyümölcskosár, amit jól kistafíroztak citrusokkal, grépfrúttal és lime-mal, szájban meg szinte herseg, mint amikor a fáról frissen szakított érett, de nem túlérett (!) jonatánba harapunk. Kifogástalan ízlésről tanúskodik – de ettől még persze gyorsan felejthető, mint az újborok általában. Ismét megkóstoltam a pince 2007-es pinot noirját. amit mindig is szerettem, és ez a korty sem változtatta meg az érzéseimet: gazdag és érett gyümölcsök, érett, de nem túlzó tanninok, elegáns fa, elevenség.
A szekszárdi Bodri István amellett, hogy elmesélte fejlesztéseik történetét (új birtokközpont épül, amely mindenféle modern technikával kedveskedik Bodriéknak és borászati tanácsadójuknak, Bősz Adránnak), megmutatta 2009-es kékfrankos rozéját, ami kifejezetten felüdülés volt a fehérek után. Illatos, kicsit epres, kicsit málnás, a szénsav épp annyi, hogy még jól lehessen kortyolni. Sokkal érdekesebb az új prémium bor, a 2006-os Faluhely. Rendkívül sűrű anyag, talán túlságosan is. Színe feketébe hajló; nagyon gazdag és összességében meleg illatában a piros bogyós gyümölcsök keverednek ánizzsal és mentával, borssal, no meg egy kis ázott bőrrel, avarral. Szájban is sűrű, de még rágós, a tanninoknak finomodniuk kell. Egyelőre a brut force technikát érzem benne, de van benne lehetőség, ha valakinek lesz türelme kivárni. A bor nem kerül hiperekbe, csak vinotékákban és a pincénél lehet majd megvásárolni.
Ekkor már mutatkoztak a közönségen – és biztosan rajtam is – a fáradtság jelei, ezért méltó befejezést kerestem. Bár felmerült bennem egy pillanatra a „disznók elé gyöngyöt” gondolata, a kísértés egy szép búcsúra nagyobb volt. : Vesztergombi Csaba tálcán kínálta az est méltó lezárását: 2006-os Csaba Cuvée, melyben három testőrként, egyenrangú felekként vannak jelen a bordói fajták (cabernet franc és sauvignon, valamint a merlot). Azzal együtt, hogy a hordó még erősen jelen van benne, letisztult és gazdag bor, illatában kávé, csokoládé, meggylekvár, szegfűszeg, ánizs, málnalekvár és még sorolhatnám. Elegáns, arányos szerkezetű, cserei érettek. Szép búcsú volt.
