Vagy: két szomszédvár. De semmiképpen sem minden lében két kanál. A helyszín ugyanaz: Balatonlelle-környéki dombok, gyönyörű kilátással a Balatonra, az északi part vulkáni kúpjaira. A kiindulópont eltérő, a választott út más, az eredményen mégis látszik a rokonság: így vagy úgy, de jó borok. A két borászon is látszik a rokonság. Az egyik Légli Ottó, a tavalyi év borásza, aki volt már a borászok borásza is; a másik Légli Géza, akit egy kolléga találóan nevezett el borbábának.
Az apropót, hogy két Légli-borról írjak, a sauvignon blanc adta. Merthogy mindkettejükével volt bajom a régmúltban (mondjuk, másfél-két éve), és most revideálok. Mindkettejük esetében. Bár csak részben, mert más évjáratokról beszélek most. És a borász meg olyan, mint a jó pap, így a borok is változnak – szerencsés konstellációkban javukra. (Bár ez a megállapítás sem kizárólagos érvényű, van ellenpélda jócskán.)
A kezdő lökés a fiatalabb Léglitől jött: az idei etyeki pincefesztiválon csodálkoztam rá 2009-es Dávid sauvignon blanc-jára. Régebben voltak fenntartásaim: nem éreztem a fajta és a terroir (borász, mikroklíma, hordó – és/vagy relációban) közti kiegyensúlyozottságot. Ezért persze meg is kaptam a beosztásomat: „a füves SB az egy újvilági borhazugság, elég szomorú hogy nem vagyunk hajlandók ennél tovább látni... az érett SB az olyan, mint amilyet Gézának sikerült 2008ban készítenie! talán a legjobb bor ami eddig a pincéjéből kikerült!” – szólt a komment. Amit akkor hiányoltam, a 2009-es kiadásban megtaláltam. Egy bort, ami legalább annyira sauvignon blanc, mint amennyire Légli Géza. Pedig nem sok változás történt: termett Szőlősgyörökön a Dávid-dűlőben, 500 literes tölgyfa hordóban forrt és érett, készült belőle 1500 palack. Az illata elárulja: határozottan érezhető a jellegzetes sauvignon blanc-os illat, a csalán-fű-bodza-macskapisi – kinek melyik tetszik. Ám nem ez uralja az illatot. A képlet sokkal összetettebb: a friss citrusoktól a szénán át a trópusi gyümölcsökig terjed a skála, és szerencsésen kimarad a frutti. Talán az érett frissesség oximoron lenne rá a legkifejezőbb. A telt, krémes korty tökéletesen integrálja az alkoholt; rendkívül zamatos, a savai viszik előre rendületlenül – talán hangyabokányit gyorsabban a kelleténél. A lecsengésbe enyhén karamellizált méz vegyül. Az egyik legszebb sauvignon blanc, amit a honi kínálatból kóstoltam: 7 pont.
Légli Ottó 2007-es János-hegy sauvignon blanc-ja – ami a jó ideje tartó, időnként elakadó kamrafelszámolás egy újabb állomásaként került terítékre – más kategóriában versenyez. A 2006-os változattal annak idején sok bajom volt, legfőképpen a túlzott hordóhasználat rettentett el tőle. A fa és a SB-jelleg akkor egyáltalán nem tűnt jó párosításnak, sehogy sem akart összejönni a vanília a bodzával. Ebben a változatban viszont minden a helyére került, amiben valószínűleg sokat segített a palackban eltöltött mintegy három év is. Ez utóbbi enyhe palackbukéban jelentkezik, de a diós, aszalt gyümölcsös, birses jelleg még nem fedte el teljesen a fajtát. Vannak gyümölcsök is némi barack és kandírozott narancshéj formájában. A korty kerek, a savak remek állapotban vannak, a vaníliás krémességet finom fanyarság ellensúlyozza. Az alkohol itt talán kevésbé szervül, de nem bántó. A lecsengése egyszerre édes és kesernyés. Aki most issza, nem bánja meg, hogy kinyitotta: 7 pont.
Hát valahogy így... Légli SB – Légli SB 1:1. Két járható útja az egyedi stílusú, de a fajtát nem felülíró sauvignon blanc-oknak.
