Skip to content


A palkonyai gyümölcsboros

Ha valakit csak a bor érdekel, lapozzon, mert a Mokos Családi Pincészet 2008-as cabernet franc-járól a hajtás után lesz szó. De előtte mindenképpen szót kell ejtenem (írni szeretnék!) a helyről, ahol ezt a bort beszereztem: a Wekerle telepi Bortárról. A bolt 2008-ban nyílt a Szondi tér 4. alatti virágboltban. Férj és feleség békésen megosztozott az amúgy nem túl tágas bolthelyiségen: jobbra a feleség a virágokkal, balra a férj, bizonyos Willmann Fábián, a borokkal. Nem sokkal a nyitás után jártam ott először, ám őszintén szólva nem hozott lázba a kínálat. Hiányzott a bolt egyedi arca. Azóta nagyot fordult a világ a szondinégyben. Megtalálta a helyét, beilleszkedett Wekerle boros szubkultúrájába. Érdekességekre vadászó, művelődni vágyó alkesz, biztosra menő borsznob, egy laza fröccsel a cinport leöblíteni akaró bádogos egyaránt talál ízlésének és pénztárcájának megfelelő bort, meg a fröccshöz szikvizet. Willmann minőségi borturkálónak titulálja a boltját. És az is: tele van érdekes, egyedi, szinte csak nála kapható borokkal, egy ezresért éppúgy találhatunk kincseket az első pillantásra (sőt a másodikra is) kaotikusnak tűnő palackhalmokban, mint 8-10 ezresért valami nagyságot. Érdemes kérdezni a tulajdonost: azonnal lelkesen keres, tanácsot ad, mesél, és azt sem titkolja, ha egyik vagy másik bort – érdemei elismerése mellett – nem szereti. Én például azért mentem hozzá, mert hallottam, hogy nála lehet kapni a Beöthy János és Tóth Sándor diszeli bioszőlész gründolta Csobánci Cooperation borait. Lehet is, csak kicsit drágán. De ha már egyszer ott jártam, körülnéztem, és mint minden új vagy ritkán látogatott vinotékában, kerestem az ismeretlen borászok ismeretlen borait, meg ismert borászok rég elfeledett (értsd: forgalomból kivont/kikopott) tételeit... Nem kellett csalódnom négy vagy öt palack borral a hónom alatt jöttem el. Ebből az egyik a Mokos Pince CF-je.


(A forrás itt van.)

A Mokos Családi Pincészet Palkonyán működik. Van 15 hektár saját telepítésű szőlőjük (portugieser, kékfrankos, merlot, pinot noir, cabernet franc, cabernet sauvignon) a Weingarten dűlőben meg kb. háromszor nagyobb gyümölcsösük (szilva, meggy, cseresznye, kajszibarack, őszibarack). Az érdekesség, hogy a gyümölcsből is bor készül – maga a feldolgozó és a pince is az egyik gyümölcsös szélében kapott helyet (egyelőre egy hűtött könnyűszerkezetes csarnok, de már készül az új pince és feldolgozó is a palkonyai kőbányában). A gyümölcsbort – megboldogult nénikém méregerős, inkább cherryre emlékeztető meggyborát leszámítva – általában kétellyel fogadom, sőt nem éppen pozitív előítélettel viseltetek a gyümölcsbor-készítőkkel szemben. Ellenben itt behúztak a csőbe: a vásárláskor nem tudtam, hogy egy gyümölcsbor-nagyhatalommal állok szemben. Sőt a palack kinyitásakor sem. Minderre csak fél palack elszopogatása után derített fényt a gugli. De mindez amúgy lényegtelen is, mert a bor jó. Talán több benne az alkohol, mint amennyi a torok számára észrevétlen maradna, kevesebb árnyalata van, mint Malatinszky CF-jeiben, nem annyira fineszes, mint egy jól eltalált Kiss Gábor-bor, de nagyon rendben van, és 2500 forint alatti ára is mutatja: a borász helyén kezeli a borát a hazai mezőnyben. Meleg, délies karakterű, illatában vadszeder, meggy, csokoládé, leheletnyi avar, föld, bors. Sűrű, krémes, mégis elegáns. A savai kicsit karcosabbak, az alkohol meg kifejezetten éget és édesít, ugyanakkor sokat dob rajta az ásványos jelleg. Ha kicsit behűtenénk, nyilván kevésbé érződne az alkohol, ellenben az illat is visszafogottabb lenne – akkor meg inkább égessen! A csersavak érettek, a kortynak határozott tartást adnak, és finoman izgatják birizgálják a nyálkahártyát. A kormos, pörkölt földimogyorós, gyógynövényes búcsú helyett kellemesebbet is el tudnék képzelni. Nem tökéletes, de tehetséges: 5 pont.

(Az első képért a Málna és Mogyorónak tartozom köszönettel.)

Címkék: villány cabernet franc palkonya 5 pont mokos családi pincészet

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr643004561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása