Nemrégiben ismét kezembe került a Bor és Piac című világlap, melyet régebben is ritkán, Botos Ernő Péter távozta óta pedig egyáltalán nem forgattam. Ahogy látom, a főszerkesztőváltás nem sokat lendített a lapon, megmaradt annak, ami volt: nagyjából az ízlés minimumát is nélkülöző grafikai kivitelezésű üzemi lapnak. Persze tudom, hogy mint minden sajtóterméknek, a Bor és Piacnak a minőségét is alapvetően a gazdaságosság határozza meg. Ha el lehet adni ilyen minőségben, jó áron, semmi sem kényszeríti (ha csak nem a belső feszítő igényesség) a kiadót, hogy változtasson. Ettől persze a tartalom még lehetne jó, de a lap mintha identitászavarokkal küzdene. Ha már a borász szakma a célközönség, nem értem például, hogy mi értelme lehet a helykitöltésen kívül a borteszteknek. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy a tesztben részt vevő szakembereken (akik zömmel borászok – Kamocsay Hilltop Ákos fotóját sikerült is felcserélni valaki máséval) kívül bárki is profitálni a leírásokból. Ellenben a fogyasztó... De hozzá nem jut el a lap.

A teszt mellett találtam még egy cikket, amely bár elsősorban borászoknak íródott (a cikket Pók Tamás és Ember Sándor jegyzi), igencsak érdekes lehet borkedvelőknek is, ezért röviden kivonatolom. A Hét Borbírák Rendjének nagymestere, Ember Sándor és Csutorás Ferenc (Csutorás Pince) szervezett egy izgalmas pinot noir-kóstolót, amelyre borászokat és kádárokat hívtak meg: a tizenhárom magyar szakember mellett volt három francia (köztük a Taransaud hordógyár vezetője), két amerikai és egy angol is. A helyszínt ifjabb Gál Tibor biztosította.

A kóstoló alaptézise, hogy pinot noir sokkal érzékenyebb az ökológiai hatásokra, mint más világfajták, ahogy Pók Tamásék fogalmaztak: „ökológiai amplitúdója szűkebb”, de épp az olyan hűvösebb vidékeket kedveli, mint amilyen az Egri Borvidék. Mivel ma az egyik legdivatosabb világfajtafajta, Egernek jó lehetőséget adna arra, hogy észrevétesse magát a világpiacon. Ennek szellemében elsősorban Egerre és az etalonnak tekinthető Burgundiára koncentráltak a szervezők, de belekerült a sorba egy soproni, egy svájci és néhány újvilági bor is.

A mezőny:

Eger
Pók Tamás 2008 hordóminta
Pók Tamás 2009 hordóminta
Csutorás Ferenc 2008 hordóminta
Csutorás Ferenc Almagyar 2007
Csutorás Ferenc Nagyanyag 2007
Demeter Csaba Nagy-Eged 2006
Demeter Csaba Nagy-Eged 2002
Gál Tibor Síkhegy 2004
Gál Tibor Síkhegy 2006
Kovács Nimród Winery Gröber 2007
Simon József Don Simon 2002
Simon József Síkhegy 2006
St. Andrea Hangács 2006
St. Andrea Hangács 2003
Orsolya Pince Görbesoros 2007

Sopron
Luka Enikő 2008

Burgundia
Nuits St. Georges 1^er Cru 2004 Bouchard Père et Fils
Gevrey-Chambertin 1^er Cru 2004
Chapelle-Chambertin Grand Cru 2004
Beaune les Marconnets 1^er Cru 2003 Bouchard Père et Fils
Chateau de la Tour Clos-Vougeot Grand Cru 2002
Le Corton Grand Cru 2001 Bouchard Père et Fils
Charmes-Chambertin Grand Cru 1987
Domaine Henri Rebourseau Nuits St. George 2004

Svájc
Wegelin Reserve, Svájc 2006

Egyesült Államok
Kazmer and Blaise, Carneros 2007, Kalifornia
Willamette Valley 2007, Oregon
Michael Forest, Russian River 2007, Kalifornia

Mi tagadás, hízott a májam, amikor azt olvastam Pók Tamásék tollából, hogy a mezőnyből 19 bor kapott „legjobban tetszett” értékelést: azaz minden bírálónak más bor nyerte el a tetszését. Egy kicsit igazolva éreztem azt, amit a St. Andrea pinot kapcsán leírtam. A tizenkilenc kóstoló véleményét így összegezték Pók Tamásék: „A külföldi borok régiónként egységesebbek voltak, míg a magyarok stílusban változatosak, minőségben érzékenyebben tükrözték az évjárat különbségeit. A kóstolók többsége ezt inkább erénynek tartotta [...] A burgundi borok idősebbek voltak, az ásványosság és a rusztikusabb csersavak uralták markáns ízvilágukat. Az amerikaiak teltek, hömpölygőek voltak, egzotikus fűszerek és sok esetben glicerin-édesség tipizálta stílusukat. A magyarok (egriek) változatosnak, izgalmas savúnak és testben sokrétűnek bizonyultak, kedvesség, gyümölcsösség, ugyanakkor egy bizonyos »belső tűz« jellemezte azokat. Több bíráló értékelésében önálló karakterként a francia és az újvilági stílus közé kerültek.”

A cikkben előkerült egyik vesszőparipám, a hordóhasználat is: „A hordóhasználat kifinomultabb és egységesebb volt a külföldi Pinot-knál, míg a magyar tételek némelyikében zavaró fás jegyek bukkantak fel.”

Végül jöjjön a mezőny első hat helyezettje.

1. Gál Tibor Síkhegy 2004
2. Chateau de la Tour Clos-Vougeot Grand Cru 2002
3. Demeter Csaba Nagy-Eged 2002
4. Michael Forest, Russian River, Kalifornia 2007
5. Beaune les Marconnets 1^er Cru 2003 Bouchard Père et Fils és Le Corton Grand Cru 2001 Bouchard Père et Fils holtversenyben
6. Orsolya Pince Görbesoros 2007

(Szigorúan zárójelben: a cikkből kiderült, hogy a kiadó nem csak a grafikai kivitelezésen takarékoskodik, hanem a szerkesztői munkán is. Az talán nem is igazán fajsúlyos dolog, hogy miközben a cikk leadje és a szöveg is 27 pinot noirról tud, a mezőny felsorolásakor 28 bor kerül elő. Ellenben azt akár a korrektor is kiszúrhatta volna, hogy az első hat helyezett között szerepel egy olyan név is, amely a mezőny felsorolásából hiányzott, de a Google szerint Burgundiának sem része.)