„Ott áll Szent György hegye. Néma méltósággal, fenséges nyugalommal. Ez is kúp. Ez is tűzhányó volt millió év előtt. Hatalmas vállain duzzadnak az izmok. Minden izomduzzadás óriási sziklagombolyag. Az egész hegy mégis kerek, valami csodálatos szerszámmal simára, gömbölyűre faragta az alkotás. Nem is hegy ez, hanem dombormű. Két élő testvére van. Az egyik itt előttem, a Badacsony, a másik fönt Veszprém megye nyugati síkján a Somlyó. A három testvér közül melyik a legszebb, ki tudná azt megmondani?”
Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül)
A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület kitalálta, aztán megvalósította: annak idején beszámoltam róla, nemrégiben pedig kipróbáltam. Ez a poszt tehát most nem a borról, hanem az utazásról szól. Mit lát(hat) az, aki felszáll a buszra? Arról, hogy mit kóstolhat (többek között), egy más alkalommal szintén szót ejtek. A körút során több pincében is érdeklődtem, hogy lendített-e a bortúristáskodási kedven a „régiójáró”. Egyben mindenki egyetértett: jó, hogy van, még akkor is, ha a nagyközönség még nem fedezte fel magának. Istvándy Gergely, aki a kigondolásban is aktívan közreműködött, azonban már a továbbfejlesztési lehetőségeken töri a fejét, például hogy kerékpárszállítót lehetne kapcsolni a buszhoz, a régió borászai pedig úgy vélik, hogy csak idő kell, 4-5 év, és lesz eredmény is. A busz pedig jár, nem sok utassal, de aki kipróbálta, elégedett. A táj szép, bor nélkül is érdemes legalább a buszról felfedezni.
Várja az utasait. Egyelőre nem kell tolongni
Istvándy Pincészet. Kellemes hely, kedves kiszolgálás, jó borok. Itt kevésbé érezni a 40 hektár szőlő terhét...
Istvándy Pincészet 2.0. virág és szőlő isteni kilátással
Ha valakit a bor hidegen hagyna (van olyan?!): a természetvédelmi major Salföldön jó úti cél absztinens kirándulóknak
– De hol van az a Laposa Pince? Tanácstalan és szomjas dán család az egyik megállóban. (A körút biciklivel is kényelmesen bejárható)
A Badacson és Szigliget távolról, Szászi Endre külön bejáratú buszmegállója és a muskátlija mellől...
Szászi Pince belülről: impozáns és sokszínű kínálat, kiváló borok, biogazdálkodás
Nyári Ödön birodalma: itt nő a mesés bajusz, már az enyém is 8 centi, pedig csak kétszer jártam ott
Nyári Ödön szereti a természetet... és a vendégeket
Szent György-hegy dísze lehetne a Tarányi Pince: kívül szép, belől rohad... Valaki megvehetné végre
Szigligeti panoráma: balra a Badacsony, jobbra a távolban a fonyódi dombok
Szigliget kicsi, de szőlő van sok...
Ez is Szigliget. 20 lépés hátra, és ismét Szászi-borokat kóstolhatunk ugyanannyiért, mint a pincében, ráadásnak grátisz megkapjuk Scheib Róbert segítségét, aki korábban a Bortársaság budapesti boltjaiban gyarapította a tudását
És hogy a képek mellé legyen egy kis olvasnivaló is, ide másolom Szentirmay József gondolatait a Badacsonyról Eötvös Károly tolmácsolásában.
„Ma már Magyarország a bortermő országok közt a huszonötödik. Huszonnégy ország áll előttünk. Megelőzött már bennünket a nyavalyás Ausztria s a még nyavalyásabb Görögország is. Nálunk huszonöt év alatt terem annyi bor, mint Olaszországban egy év alatt, s ötvenesztendei termésünket kell összegyűjtenünk, hogy Franciaország egyesztendei termését egy csomóba összehozzuk.
Így vagyunk boraink értékével is.
A rajnai borok s finomabb francia borok tízszer értékesebbek, mint a mi jobbfajta boraink. Leáldozott a tokaji aszúbor napja is. Egész Hegyalján nincs már háromszáz igazi szőlősgazdánk. Rossz idő, rossz féreg, rossz tudomány tönkretett bennünket.
Kiváltképpen a rossz tudomány.
Azt az embert, aki először hozott be hozzánk francia szőlővesszőt, elevenen kellett volna feldarabolni, s egy darabját minden szőlővidéken ijesztő például karóra húzni. S ezt cselekedni mindenkivel, aki példáját követte.
Volt nekünk negyven-ötvenfajta kitűnő magyar szőlőnk. Magyar talajban, magyar napfényben, magyar levegőben valami különössé, valami istenáldotta zamatossá fejlődött fajták ezek. Ahogy búzánknak, cseresznyénknek, sárga- és őszibarackunknak, sőt még gesztenyénknek sincs párja a világon, úgy nincs szőlőnknek se. A magyar gyümölcs sok fajtája fölötte áll a földkerekség minden gyümölcsének. Az erdélyi som és hegyaljai furmint, az érmelléki bakator, az egri kadarka, a budai mézes, a somlyai rakszőlő, a balatonmelléki juhfarkú, bajor és tulipiros föl nem található sehol. Illatos szőlőinkről nem is beszélek. Hol van ezek párja?
Miért kellett ezeket a vizenyős ízű francia, spanyol, olasz és rajnai fajtákkal fölcserélni?
Azért, hogy behozzák a szőlőférget, a szőlőpenészt, a szőlőnek minden fehér és fekete, minden föld alatti és föld feletti betegségét.
Ebéd alatt e kérdésről elmélkedtünk.
Badacsony, Szentgyörgy és Somlyó a szőlőhegyek mintája. Isten, mielőtt ezeket megalkotta, előbb a szobrászati tanfolyamokat elvégezte. Isteni lángelméje volt hozzá. S mikor ezt a hosszú gyakorlattal megedzette: akkor készíté e hegyeket. Mindegyik tökéletes szobormű. És egyúttal élőlény. Szerelmes, büszke és barátságos. Büszkeségét termetében, barátságát déli melegében, szerelmét borában érezi és nyújtja.
Azt mondják: ki kell zsákmányolni a talajt, sok bort kell termeszteni, a mennyiségre kell törekedni. Azt mondják: sok francia szőlőnek holdja négy-ötszáz akót, sőt többet is terem évenként.
Nem ellenzem. Elfogadom.
De nem mindenütt. A tűzhányóhegyek bazaltoldalain, a bércek sziklás meredekjein sohase teremhet sok bor. S míg lesz úr és gazdag ember ez országban: kellene lenni sehol másutt nem utánozható magyar bornak is. Egerben hajdan az volt a közpéldabeszéd: „mihelyt szőlőm holdanként öt akó bornál többet terem, mindjárt nem egri bort terem”. Jó bor, jó bor, ha húsz akó is, de nem „egri bor”.
Lehet, hogy túlzás. De jellem van e példabeszédben. Hiába mondanák a mádi és tályai szőlősgazdának, hogy holdanként két hordó helyett húsz hordó aszút termeljen: nevetne rá.
Vagy nem lesz húsz hordó aszúja; vagy ha lesz: akkor tokaji aszúja nem lesz.
Amely asszony sok szerelmet terem: igaz szerelme nincsen annak. S nem terem igaz bort az a szikla, amely sok bort terem.
De mégis sok borra van szükségünk. A magyar ember lelkét sörnek, pályinkának át nem engedhetjük. Ám termeljétek a sok bort az alkalmas síkokon és hegylábakon, de a hegyek büszke meredekjén hagyjátok meg az ősi magyar szőlőt, s ha urak akartok maradni: szűrjetek a magasban olyan bort, amilyen csak az isteneknek, a királyoknak s a magyar embernek való. S ezeknek is csak ünnepnapon.
Így gondolkodott Szentirmay. Így terjesztette elénk borról, szőlőről, magyar emberről szóló meggyőződését.”
