Skip to content


Buszozzunk és igyunk!

A borkóstolás rákfenéje az alkohol: akárhogy is ügyeskedünk, csak felszívódik az istenadta, aztán meg a szegény alkesz orra alá dörgöli a zéró toleranciát. Van persze sofőrszolgálat, de az még egy Etyek–Budapest viszonylatban is meglehetősen húzós tétel. A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület kitalálta a megoldást: régiós buszjáratot szervezett, amely Badacsony – Badacsonylábdihegy – Badacsonytördemic – Nemesgulács – Kisapáti – Szigliget – Badacsonytördemic – Badacsonylábdihegy – Badacsony – Badacsonytomaj – Káptalantóti – Salföld – Ábrahámhegy – Badacsonyörs – Badacsonytomaj – Badacsony körutat teszi meg naponta hét alkalommal. Az első busz 10 órakor indul mintegy 1 óra 50 perces útjára, az utolsó járat pedig 0 óra 44 perckor érkezik a végállomásra. A vonaljegy 300, a napijegy 950, a családi napijegy 2500 forint.

A buszjárat holnap, azaz június 20-án indul első útjára, de ebben a hónapban még ki lehet próbálni 21-én ,27-én és 28-án is. Július első felében csak hétvégeken (4. ,5. ,11. ,12.) közlekedik, de 18-ától beindul a nagyüzem: augusztus 31-ig minden nap közlekedik, aztán levezetésképpen még szeptember első két hétvégéjén is. A kiindulási pont a hajókikötő közelében lévő Tourinform iroda. A pdf formátumú térkép és a menetrend letöltéséhez kattintson ide.

A busszal elérhető borvételező helyek:

Andreas Panzió és Borház
Barna Borozó
Borbarátok Vendéglõ
Borbély Családi Pincészet
Borpatika
Csanádi Pincészet
Csillag Borozó
Eszterházy Pince
Fischer Borház
Güns Pince
Horváth Pince
Imre Borpince
Istvándi Borház
Istvándy Pincészet
Kéknyelû Borozó
Laposa Pincészet
Németh Pince
Nyári Pince
Pupos Pince
Rizapuszta Kúria
Sipos Borház
Szászi Pince
Szegedy Róza-ház Borozó
Szent Antal Pince
Szent György Pince és Étterem
Szent Orbán Étterem
Szeremley Birtok
Tarányi Pince
Válibor
Varga Pincészet

Címkék: borturizmus borút badacsony régió

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr741193632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nervus 2009.06.19. 20:02:44

Ahaha, azért első gondolatom az volt, hogy vidám társaságban lehet hányni :D

StopSzmog 2009.06.19. 20:27:18

Nagy ötlet! Most már csak az éjszakai járatot kell megoldani :)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.06.19. 20:38:31

Szerintem is jó ötlet. Kérdés, hogy meddig fog működni, hogy mekkora igény lesz rá., megéri e, stb.

galcsi 2009.06.19. 20:48:57

nem egy rossz ötlet, azért nem csak borjárat ez, hanem éttermi, és strandi körjárat is, szóval turisztikai körjárat... Ha esik az eső, akkor meg szintén lehet tenni egy kört vele :)

zazak 2009.06.19. 20:50:44

sőt még a templomok is fel vannak tüntetve, reggel mise, aztán strand, aztán ebéd, aztán strand egy másik strandon, este pedig berúgás...

Weér Yvo · http://borboy.blog.hu 2009.06.19. 22:10:05

Kedves Divatboltos, utolsó figyelmeztetés.

G_Bornemissza 2009.06.19. 22:39:38

a badacsonyi kóstolón volt valaki?

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.06.20. 05:11:54

Koveteljuk az alkoholmentes bort ! :) Amugy a csaladi jegy vicces konstrukcio - lehet vinni a gyereket, hogy megnezze hogy all be apu es anyu :)

www.BenKee.hu 2009.06.20. 09:55:19

Hát ilyenből mindenfelé sok elkelne. Kezdödik valami talán jó is a turizmus kiszolgálása és fellendítése érdekében. Végre egy jó hír és követendő példa!

süti beállítások módosítása