Skip to content


Felvidék a rózsák közt – II

Az ígéret szép szó, jöjjön tehát a Rosariumbeli borásztalálkozó második része: Bott Frigyes és az ő világszép borai. Bott Frigyes az a felvidéki kisbortokos (4-5 ha), aki Magyarországon először tette láthatóvá – legalábbis előttem –, hogy az északi határunkon túl is van borászélet; és nem csak tokajihamisítás. És ő az a borász, akinek a felesége mindent (értsd: mindent) tud a borokról. Irigykedtem.
Első találkozásom is revelatív volt vele; azóta is kóstoltam tőle ezt-azt, de csak kutyafuttában. Most viszont a fehéreknél (főleg azokat hozott a találkozóra, no meg a kékfrankosát) hosszan elidőztem.

A belépő a 2008-as Grand, amely acéltartályos küvé királyleánykából, zöld velteliniből és olaszrizlingből – ez az alapbor. Elegáns, virágos illatú, könnyed, jó savú, a csipetnyi ásványosság visz bele némi izgalmat.
Egy évvel öregebb a pinot blanc, ami már fahordóban készült. És egyelőre csak ígéret: nekem sok volt benne a fa, ami nem engedte érvényesülni az éppen csak sejthetőn feltűnő egyéb illatjegyeket, és szájban is ugyanez a konstelláció érvényesült. Savai azonban lendületesek, és kellően testes is ahhoz, hogy feldolgozza a benne maradt szálkákat.
Először gyümölcsös (nyári alma, birs, körte), aztán virágos, megint később aszaltas – percről percre egyre komplexebb a 2007-es chardonnay. Szájban először a remek savszerkezete tűnik ki, majd a birses zamatok vegyítve a fa markáns ízeivel. Sajnos az én ízlésemnek ez utóbbi kicsit sok.
A 2007-es olaszrizling minden eddig bort felülmúlt (szerintem): érett illata mézes, fűszeres, szétszálazhatatlanul összetett és izgalmas, és szájban is ugyanezt a gazdagságot nyújtja komplex zamataival, elegáns és lendületes savaival. Lecsengése hosszú, a végében kis jellegzetes kesernyével.
A 2007-es rajnai rizling igazi savbajnok: komplex és fajtajelleges, kicsit petrolos az illata, szájban kerek – fel sem tűnik a közel 7-es sav. Szép is, kiegyensúlyozott is, de nagyon kimért. Nekem hiányozott belőle egy kis izgalom, egy kis játékos felelőtlenség. Savai azt sugallják, hosszú életű lesz, és okozhat még meglepetést annak, aki betáraz belőle.
Talán a 2007-es tramini tetszett a legkevésbé: szép, behízelgő, fűszeres illata többet ígért, mint amit a korty megadott: tompa-lomha volt.

A fehérek végén a 2007-es Vinculum, azaz a kötődés nevű juhfark viszont egy csoda, nem véletlenül tetszett másnak is. Komplexitása leírhatatlan: a virágoktól a friss és aszalt gyümölcsökön át a finom szivarokig minden benne van az illatába, amely ráadásul folyamatosan változik, mintegy ringatózik az orr nyálkahártyáján. A korty erőteljes, lendületes, de kerek és végtelenül hosszú – esszenciája a juhfark minden erényének. A viszonylag sok alkohol (14,5-es) eltűnik a sűrű, rendkívül magas extraktban. A Terroir Club 4200 forintért kínálja – megéri az árát.

Egy ilyen bor után a 2007-es kékfrankos hendikeppel indult. 18 hónapot volt fahordóban, és egyelőre annyit érzékeltem belőle, hogy szálkás izomzatú, elegáns, zamatos, és hogy értékes anyag, ami még nyers, és időt kér.

Az összkép eddigi emlékeimhez képest annyit változott, hogy a Bott-borokban markánsabb lett a fa, de van bennük hozzá megfelelő tartalom is.

(A Terroir Club szinte a teljes Bott-szortimentet forgalmazza.)

Címkék: szlovákia olaszrizling chardonnay kékfrankos rajnai rizling pinot blanc felvidék bott frigyes juhfark

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr471192350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása