Gyűjtő vagyok, le sem tagadhatnám; lényegem a gyűjtés. Most nem térnék ki bővebben arra, hogy gyűjtőként is értelmetlen tevékenységnek vélek minden gyűjtést, főleg ha az éppen a borok felhalmozásával kapcsolatos, hiszen kevés irracionálisabb dolog van a borgyűjteménynél, amely akkor mutatja meg valódi értékét, ha fogy, ami meg ellentmondana a gyűjtés lényegének. A történeti hűség kedvéért annyit el kell mondanom, hogy a Palandort is gyűjtő, egészen pontosan bakelitgyűjtő (oh, pardon: vinyl) szenvedélyemnek köszönhetem, meg a világ legjobb lemezantikváriusának, akitől ajándékba kaptam az első Karádi és Berger furmintot sok-sok éve. Azóta elfogyasztottam jónéhány palacknyit a Karádi Szilvia és Berger Zsolt irányította pince terméséből, sőt a 2004-es furmintjuk olyannyira megihletett (alanyi költőt), hogy megénekeltem. Akkor csak azt gondoltam, felfedeztem a spanyolviaszt, mostanában meg azt gondolom, hogy sokkal többet: egy véletlenül vagy tudatosan – ez a gyakorlatban talán érdektelen, ha teoretice nem is az – elkészített nagy bort.
A háttérről csak röviden: családi örökségből kinövő kézműves birtok, szigorú termékkorlátozással termelt szőlő, főleg furmint 5 hektár területen, három dűlőben. Mindhárom dűlő, a Palandor, a Meszes-major és a Narancsi is, kiváló fekvésű. A Meszes-majorban, amely az egykori Vay-birtok része, ráadásként 80-90 éves tőkékről szüretelnek. A szőlőt általában dűlőszelektáltan dolgozzák fel; az ülepített must zempléni tölgyből készült új gönci és szerednyei hordókba kerül, és finom seprőn érik kerekké.
Tokaji Furmint 2004
A 2004-es év nem kényeztette el a száraz borok készítőit Tokajban: a hűvös, csapadékos évben elhúzódott az érés, nagyobb volt a rothadás veszélye. Volt nehézség bőven, bár a Tokaj Renaissance ez év májusi évjáratkóstolóján, ahol éppen a 2004-es aszúkat mutatták be, így jellemezték az évet „Elegáns, gyümölcsös, selymes textúrájú aszúk várhatók az évtől.”. Aszúk igen. És a száraz borok? Az évjárat nehézségei tükröződnek abban, hogy 2004-ben Berger Zsolték nem készítettek dűlőszelektált száraz furmintot, mert az egyik dűlő savhangsúlyos, a másik meg magas alkoholú bort adott. Így aztán jött a házasítás, ami jó másfél éve is tetszett. Nagyon. Aztán kóstoltam tavaly nyáron egy gyorsmustrán, és elvarázsolt, főleg az elegáns fahasználatával, a finom mineralitásával, az izgalmas savaival, a hibátlan szerkezetével és arányaival. Mostanság pedig egyenesen elolvadok tőle, ha a néhány betárazott palackom egyikét-másikát felnyitom – és nem azért, mert közben a Pannon Bormustra csúcsbora is lett. Sokkal inkább azért, mert az elmúlt másfél évben a kiálló szögletek, a sorják lecsiszolódtak, az aromák összeértek, és ami kijött ebből, az maga a csoda.
Közepesen hidegen, kb. 12 °C-on mutatja meg legszebb formájában az összetettségét, a szerkezet és a test harmóniáját, az illatok és ízek gazdagságát. 14 százaléknyi alkohol szorult beléje, ami szinte fel sem tűnik; na ja, van mellette 25,4 g cukormentes extrakt meg 6,6 g sav. Lehengerlően gazdag: a trópusok (általam a piaci gyümölcsök szegényes illatvilágából felépített és képzeletem segítségével extrapolált) illatorgiája, a citrusfélék illóolajai, a nyári alma egyenessége, a birs fanyar, mégis fűszeres illata, a kajszi, az arany mazsola keveredik csipetnyi dohánnyal, vaníliássággal, franciásan pörkölt kávéval, sárgadinnyével. Szájban ugyanez a komplexitás, meg persze mozgalmasság, üdeség és testesség. Karakteres és lehengerlő, olajosan sima, és üdítően friss. Az ízkép hosszú, a végében valami – általam ősinek gondolt, de mégis vonzó – brutalitás és finom kesernyésség. Csak kapkodom a fejemet, mi is történik itt – aztán a hőmérséklet kicsit feljebb kúszik, a savak karcosabbá válnak, a hordó erőre kap, de még így is lenyűgöző élmény. 7 pont, már majdnem 8. Szebb bort biztosan ittam, de kevés izgalmasabbat. És persze hatalmas besztbájt is adjunk neki iziben, mert erősen kettő darab ezres alatt van az ára. Készült belőle ötezernégyszáz palack. Fusson, akinek nincs bora...
Palandor 2005
A név legalábbis mesés, és felkelthetné a bennem mélyen szunnyadó nyelvészt, aki elkötelezett híve a sumér-magyar nyelvrokonságnak. De az szerencsére nagyon mélyen szunnyad. A Palandor tehát maradjon egy dűlő, amely a 37-es főútról Erdőbényére vezető bekötőútra néz. Riolitos talaj, déli kitettség, ideális furmintozó hely. Nem véletlen, hogy ez lenne Berger Zsolték kicsinyke birodalmának ékköve (bár megjegyzem, engem ezek után érdekelne a Meszes-major majd' évszázados tőkéinek a termése, amiről mindezidáig lemaradtam). A 2005-ös évjárat ha nem is ideális, de sokkal jobb volt az előző évnél, de nem a mennyiség éve. Berger Zsolték a Palandorban lévő 2500 tőkéjük terméséből mintegy ezer palack bort készítettek. Az illata gazdag, narancsos, aszalt barackos, mandarinos, picit birses. Nyomokban felfedezni vélem a töppedt, sőt talán botritiszes szemek hatását is. Van benne azonban egy zavaró momentum: a fa már az illatban előtérbe nyomul, a grillázs-vanília-füst kombó az én ízlésemnek mindenképpen túlzás.
Az ízképet egyelőre a savak határozzák meg. Nem bántóak, de túlságosan határozottak, akkorát rúgnak az ízkomplexen, hogy az csak átsuhan ízlelőbimbók fölött, de ott elidőzni nem tud. De ha figyelmünket megfeszítjük, érzékeljük az olajosságot, az erotikusan egymásba gabalyodó gyümölcsöket, a finom ásványosságot, a csipetnyi sót – egyáltalán: a lehetőséget. A savak a nyelvgyökhöz érve mintha elfáradnának, és erős fával, túlpörkölt mogyoróval meg egy kis odakapott karamellel búcsúzik. Sok sav és sok fa. Az alkohol sem találta meg a pontos helyét, bár dicséretesen visszafogott: mindösszesen 12,5 százalék. Melegedés hatására az ízkép elvékonyodik, a citrusfélék háttérbe szorulnak, a fa és a sav pedig még markánsabbá válik. A bor legfőbb erénye a lehetőség: van feszes szerkezet, megvan a gazdag textúra minden eleme, de még keresik a helyüket. Így 6 pont, részrehajlással, meg a 2004-es szépülésével számolva. Gyűjtőknek való: készült 1140 palack. És még egy, szigorúan zárójeles kiegészítés. Mindig is foglalkoztatott, hogyan lehet összehozni az alkotást a gazdaságossági szemlélettel. Merthogy kell kenyér – nyilván. Persze az ipari méretű borászatoknál valószínűleg ez nem kérdés, ha nem is egyszerű: osztanak-szoroznak, aztán kijön az eredmény: hektáronként ennyi ráfordítással annyi szőlő, abból készül ennyi meg ennyi palack bor ilyen meg olyan technológiával és így tovább. Azaz (majdnem) minden pontosan levezethető, a közgazdászok számolnak, a termelők meg kiviteleznek az üzleti tervnek megfelelően.
Másként vetődik fel ugyanez a kis, úgynevezett kézműves borászatoknál, azt ugyanis könnyű belátni, hogy a birtokméret csökkenésével egyre nehezebb a gazdaságosság követelményének megfelelni. Bussay doktor fogalmazta meg egyszer nagyon egyszerűen: ha valaki azzal a céllal fog bele a borkészítésbe, hogy itt most rászakad a világ pénze, akkor jobb, ha elfelejti az egészet. Más – talán nemesebb? – célt kell kitűzni, és ha még pénz is jövöget belőle, adjon hálát a fentieknek. Gyanítom persze, hogy ez is csak féligazság, vagy inkább: Bussay doktor igazsága. Vajon Berger Zsolt – aki eredeti foglalkozására nézve közgadász lenne –, hogyan oszt és szoroz?
A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.
