Igen! Megtaláltam! Ez az! – kiálthatnék lelkesen, de egyrészt nem találtam meg, ugyanis az egyik tulajdonos szólt, hogy nyitottak, másrészt nem pontosan ez az. Ami a képzeletemben él, kicsit ódivatúbb, rusztikusabb, családiasabb, egyszerűbb. Tehát következik két hely: egyik az álmaimból, a másik pedig az 5. kerületből.
Van egy barátom, aki keresztül-kasul szaladt (futott) Európán a legnemesebb távú szakaszokban, közben gourmet-kodott, ahol csak tehette, élményeit pedig lelkesen mesélte. Elcsukló hangon számolt be például Velence egyik nevezetességéről, ahová Szent Márk tértől jövet, dózse-palotába menet délutánonként-esténként betért, hogy bekapjon pár falatot, és igyon hozzá valami jót (olcsó, drága, még drágább stb. olasz bort). Azóta is egy pesti/budai Cantine del Vino Gia Schiaviáról (a képeken) álmodom.
Hogy aszongya... Ha nekem borboltom lenne, az egyben borozó is lenne, de semmiképpen sem borbár. Már a nagyapám is ezt a boltot csinálta volna, a sajtot, a füstölt halat ugyanonnan szerezném be, ahonnan az apám, a borkorcsolyákat a nagyanyám készítené vagy a feleségem, a szállítást a fiam intézné, a vendégek többségét pedig személyesen ismerném. A bolt fölött laknék, és rugalmas lenne a nyitva tartás, vendégnek, amíg jól érzi magát, nem tenném ki a szűrét. Bejönne a szomszéd boltos, az üveges a túloldalról, a környéken lakó öltönyös menedzser, a házban dolgozó szobafestő (szigorúan munka után), sőt a rendőr is (szolgálat után), meg persze sok turista – de a borozót nem turistalátványosságnak csinálnám, hanem azoknak, akik ott élnek. Aki részeg, azt finoman kitessékelném, hogy jöjjön vissza másnap, de a szalonspicc nem lenne probléma, ahogy a vaskosabb viccek sem. Nem lenne kötelező a decens viselkedés... És persze ha még ott lennék, zárás után sem küldeném el a borra vágyókat.
Budapesten a Winebar után ismét nyílt egy ilyen hely: a DropShop. Bár álmaim boltjánál kicsit modernebb, kicsit trendibb, és mindössze öt hete üzemel a Balassi utcában, a 2-es villamos végállomásától 10 méterre. A berendezés visszafogott, ízléses, a székek kényelmesek, lehet ücsörögni a bárpultnál, a bejárat előtt pedig kis kiülő is van az utcán (ami errefelé csendes. legföljebb a körút zaja szűrődik be). A polcokon jó ízlést tükröző, egyedi kínálat közepesen szolid árakkal. Borok jó áron és csúcsborok drágán, pezsgők, habzóborok, pálinkák: átfogó metszete a hazai minőségi borkínálatnak, amit biztos kézzel összerakott külföldi szortiment egészít ki. De ez csak az alap. A lényeg most jön: bármit meg lehet kóstolni. Naponta van egy 50-60 tételes alapkínálat, melynek gerincét heti-kétheti váltásban egy tematikus összeállítás adja. Ha lehet ilyent mondani: az árak így még szolidabbak: polci árhoz képest 25 százalék felárat kell fizetni a felszolgálásért (prémium kategóriában – 15 ezer fölött – még ez a felár sincs, van ellenben más megkötés). A bor mellé egyszerű harapnivalókat, sonkát, sajtokat, szendvicsek kérhetünk. A nyitva tartás nincs kőbe vésve: amíg van vendég, kiszolgálás is van. Lehet tanácsot kérni, meg mehetünk a saját fejünk után is – kinek ahogyan tetszik. A bolt/borozó honlapján lehet tájékozódni a kínálatról, de vannak alkalmilag megkóstolható tételek is. Pöpec, jól kitalált hely, és remélem, tíz-tizenöt év múlva is jó lesz, vagy még jobb! Például akkor, ha asztalonként kitesznek majd egy vagy két köpőt/kiöntőt, meg talán az is emelné a vendégek komfortérzetét, ha az asztalon kancsóban állna a hideg szűrt csapvíz – csak úgy, hogy a vendég öblíthessen a poharát, száját, amikor csak akarja.