Skip to content


A 12 merlot – II

Nem szaporítom a szót, az okoskodást már letudtam, akit érdekel, lapozzon vissza az előző poszthoz, abban mindent megtalál, amit a kóstoló kapcsán érdemesnek tartottam megemlíteni, linkekkel is bőségesen kistafíroztam, hogy egyszerűbb legyen kalandozni. Következzen a második hatos, s mivel a borokat házigazdánk fajsúlyuk szerint igyekezett sorrendbe állítani, annyit már kóstoláskor is tudtunk: ez lesz a mezőny erősebb fele. Jó merlózást!

Bock Merlot 2007
Komplex, kiegyensúlyozott és arányos: ha illatokra is érvényes lenne az aranymetszés, azt ilyennek képzelném. Érett, de nem túlérett gyümölcsök, animalitás, melegség, ugyanakkor mentás hűvösség, ásványosság remek arányban. Ha az előző részben tárgyalt Terra Galos merlot-ja mediterrán, akkor ez még inkább. Savai lendületesek, de a cserek mintha még nyersek lennének (vagy talán egyszerűen túl sok van belőlük), erőteljes és szépen felépített test, nagy formátumú bor, lesz kifutása, de egyelőre 7 pont. (BBT, 3235 Ft)

Montes Alpha Merlot 2006 (Chile, Central Valley)
A mediterrán borok meleg illatát árasztja, de a fa túlsúlya miatt felbillennek az arányai. A hordó elfedi a meggyet, a szilvát, érdesíti, és bár sűrít, elveszi az árnyalatokat, az animális jegyek durvák. Minden megvan benne: test, savak, kimért és érett tanninok, lecsengésében kedves édesség. Vastag, de egysíkú, talán kicsit kimódolt. „Közönséges” – írtam fel magamnak összegzésként. Pedig nagyon igyekeztek összerakni. A munka és az igyekezet elismeréseként 6 pont. (BBT, 4345 Ft)

Gere Solus 2007
Ismét irány a mediterráneum! De luxusvonattal! Az első bor, amelyről egyből az elegancia jutott eszembe. Érett szilva és meggy, aztán ribizli, vadszeder, olvasztott fekete csoki és ánizs, bőr és avar, ásvány és megint gyümölcs oda-vissza. Szájban ugyanilyen gazdagság, minden a helyén, lesimultak az élek, gömbölyödtek a sarkok, nincs sorja, karcolás. Nem csak elegáns, nagy is! Csak azt a kortyot végigkísérő kellemetlen kesernyésséget tudnám feledni! 8 pont. (BBT, 12500 Ft)

Konyári Sessio 2006
Visszafogott illata ellenére ezernyi árnyalatot vonultat fel, de az árnyalatokban talán kicsit sok a négylábú, ami a gyümölcsöket és az ánizsos, fűszeres jegyeket háttérbe szorítja. De így is mondhatjuk: a koncentrált illat koncentrált zamatokkal párosul, bár a tanninokban van némi zöldes, éretlen, nyers. Szép bor, de a Solus után nehéz nagyot mutatni. A hatos és a hetes között vacilláltam, végül győzött a jobb: 7 pont (alá). (BBT, 8280 Ft)

Takler Primarius Merlot 2006
Más kategória: először a tömény fűszeres csokoládé, aztán az érett gyümölcsök a szilvától a meggyen át a ribizliig, áfonyáig, vadszederig, aztán leheletnyi bőr, föld és avar – és persze sok alkohol. Zamataiban ugyanez a bonyolult rendszer, bár szűkebb térbe összezsúfolva, tanninjai egyelőre túlságosan markánsak. tele van izgalommal, ellentmondással, feszültséggel. Fickósabb, mint az egy évvel ifjabb Solus. Széles, magas és árnyalt. Ellentmondásaival együtt 8 pont, de lesz még több is – szerintem. (BBT, 12440 Ft)

Salentein Primus Merlot 2003 (Argentína, Mendoza)
Nagyon más világ, mégsem jutott eszembe a tengerentúl. (A tengerentúli borok közül amúgy épp a mendózaiakat kedvelem a leginkább.) Kevesebb gyümölcs, több ásvány, ánizsos hűvösség. Az összkép: játékos és érett. Szájban telt, ezek a csersavak tényleg simogatnak, semmi húzás, semmi zavaró zöld villanás. Erre mondják, hogy bársonyos? Az alkohollal azonban nem birkózik meg a test sehogy sem, torokban éget. Nagyon szép bor, de nem tudok elszakadni attól, hogy valamiért kimódolt. (Érdemes kalandozni egyet a Bodegas Salentein oldalán.) Itt is vacilla, csak a nyolcas és a hetes között; végül döntött az alkohol: 7 pont.(Radovin, 13110 Ft)

Címkék: chile szekszárd merlot gere attila villány takler argentína bock konyári 8 pont dél balaton mendoza salentein 6 pont 7 pont montes

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr311483063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kifli 2009.10.29. 15:15:34

"Csak azt a kortyot végigkísérő kellemetlen kesernyésséget tudnám feledni! " - 8 pont

no comment

Weér Yvo · http://borboy.blog.hu 2009.10.29. 15:44:08

@kifli: megtisztelő lenne, ha kifejtenéd

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2009.11.03. 20:17:00

@Weér Yvo: Bevallom, nekem is furcsa, hogy egy kellemetlenül kesernyés bor miért 8 pont? Ha nem Solus lett volna 12 rugóért akkor is ennyire elnéző lettél volna egy ilyen kellemetlen ízzel?

Weér Yvo · http://borboy.blog.hu 2009.11.04. 12:10:52

@BZoltan: A pontot ott adtam, vakon, tehát nem tudtam, hogy Solus van a pohárban, azt viszont érzékeltem, hogy nagy formátumú a bor. A keserűség forrását nem tudtam kideríteni, megítélésében is ezért voltam és vagyok is bizonytalan. Ráadásul tudom magamról, hogy a kesernyés ízkomponensekre valamiért érzékeny vagyok, amit – talán ösztönösen is – próbálok kompenzálni, például úgy, hogy kisebb jelentőséget is tulajdonítok neki a pontszám kiosztásánál; de leírtam, hátha valaki megerősít vagy megcáfol. Amúgy mindent összevetve úgy véltem, hogy ott a Solus kvalitásaiban felért a Primariusszal, bár utóbbinak nagyobb jövőt jósolok (már ha lehet/érdemes jósolni).

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2009.11.05. 13:23:27

@Weér Yvo: Abba, hogy ki hogyan értékel (vagyis pontoz) egy bort abba beleszólni nem lehet és nem is szabad. Én mindenesetre 8 pontot soha nem adnék egy olyan borra amiben egy cseppnyi bizonytalanságot vagy akár egy leheletnyi kellemetlen ízt/illatot érzek. Nagy a skála 1 és 10 között. Számomra 5 pont fölé csak teljesen hibátlan bor kerülhet.

Szerintem a formátum nem érdem. Ha egy Ferrari lerobban velem az út szélén az akkor is gáz, ha az egy Ferrari.

Nem hiszem, hogy bármi miatt kompenzálni kellene. Az általad adott pont az mindig rólad szól és arról a pillanatról amikor az adott bort kóstolod. Ha elkezdünk kompenzálni meg súlyozni akkor szerintem nagyon ingoványos területre lépünk.

kifli 2010.01.23. 15:47:54

@Weér Yvo: Zoltán ékesszólóan kifejtette amit én (is) gondolok erről.

süti beállítások módosítása