Portugália a nagyvilág – nekem, és boldogult úrfi korom óta. Egészen pontosan azóta, amióta Alain Tanner filmjéből Bruno Ganztól megtudtam a legfontosabb női mérteket, sőt a mérés Lisszabonban, szupernyolcassal történő dokumentálását is szemügyre vehettem. Pedig hol voltam én akkor még a bortól?! A mámor már megvolt, de jobbára azt is szerettem volna elfelejteni, hogy valaha metszőolló volt a kezemben.

Örvendetes – én ugyanis a magyar szőlőterületek felértékelődésének, a bennük rejlő potenciálnak tudom be –, hogy egyre több külhoni borász próbál szerencsét magyar borvidékeken. Eleink nyugatra csaptak be harmincegynehányszor begyűjtendő egy kis tapasztalatot, pénzt, asszonyt, bort meg egyebeket, most meg onnan csapnak be hozzánk portyázó csapatok... és itt is maradnak, hoznak pénzt, technológiát, piacismeretet – szóval megint csak jól járunk.

Nem, a Deutsches Weininstitut nem a vészharangot kongatja, csupán felhívja a figyelmet egy tendenciára: az utóbbi tíz-tizenöt évben a német borszcénában egyre nagyobb szerepet kapnak a nők. Mivel nagy tisztelője vagyok a gyengébbiknek nevezett nemnek, én bizony örülök a változásnak, főleg ha olyan borásznők készítik a borokat, mint a Weingut Familie Hammen örökösnője, Kathrin Hammen, akit 2004/2005-ben rheinhesseni borkirálynőnek is megválasztottak.

Ráértem, olvasgattam – legutóbb éppen sok-sok kommentet, mert azokból mindig tanul az ember: talál más nézőpontot, új ötletet, elbizakodottsága bírálatát, akármi hasznosat. Így tűnt fel a „cuccos” témaköre, jelentsen bármit is a szó. Óhatatlanul eszembe ötlött régóta dédelgetett tervem, hogy egyszer alaposabban utánajárok: mit iszunk, amikor bort iszunk? Meg lehet-e határozni a bort vegyészetileg? Milyen elemek és vegyületek – savak, sók, enzimek, fehérjék meg persze szermaradványok, adalékanyagok, tartósítószerek és így tovább – kavarognak a lelkesen taglalt illatok-ízek-savak-tanninok-testek-lecsengések között. Aztán hamar rájöttem, ma a lehetőségek száma végtelen, és a még csak nem is titkos laboratóriumokban naponta-hetente találnak ki olyan újabb és újabb okosságokat biológusok-kémikusok, melyek jelentős részét boldog- boldogtalan alkalmazza is.

Nehéz a fiúk sorsa: megmondta már Oidipusz is – elég szájbarágósan, hogy ne mondjam: parasztvakítósan. Tanult belőle, aki tanult. Persze vannak hétköznapibb drámák is: itt van példának okáért a new generation, amely időnként andantéban előadott csoportos síformagyakorlatokkal szórakoztatja a nagyérdeműt! (Vajon fellépti díjat és veszélyességi pótlékot is kapnak?) Kis Oidipusz-variációk fahordóval vagy acéltartállyal, metszőollóval vagy műtanninnal, elszántsággal vagy talmi csillogás utáni vággyal.

Nyugdíjba vonul a Pétrus főborásza, Jean-Claude Berrouet, aki több mint negyven éven át gondozta a világ egyik legnevesebb château-jának borait. De nemcsak a legendás presztízspince tartozott a keze alá, hanem a J. P. Moueix kereskedőház több más birtoka is, például a Pétrustől egy kilométerre fekvő Trotanoy vagy a Magdelaine. A német Vinum magazin év végi számában készített interjút a főborásszal, akit Barbara Schroeder próbált sarokba szorítani.

Vannak emberek, akiknek minden sikerül. A szerencse fiai, vagy az angyalok kegyeltjei ők – az meg már a mi szerencsénk, ha megosztják velünk az őket ért jókat. Ilyen szerencsefia lehet Rókusfalvy Integrátor Pál Etyeken, akinek tevékenységét dicsértük sokszor ezeken az oldalakon. Heti (múlt heti) jó cselekedete egy fehérkóstoló: izgalmas bormestereket csődített össze az ország minden részéről: északról és délről, meg középről; közelről s távolról.

A cím plágium – ahogy minden szavam és ez az állítás is –, de nekem tetszik, ahogy újabban a portugál borok is, legalábbis az a néhány, amivel itt-ott találkoztam eddig; amiket meg a Château Montroche-t a Nagyrédeivel (vitrinileg) párosító 1894 Borvendéglőben kóstoltam még a múlt év novembere elején, azok kifejezetten. Majd féltucat borászat mutatkozott be a portugál nagykövetség szervezte rendezvényen, hogy igencsak piacképes szortimentjük jobbik felét megismertessék a magyar érdeklődőkkel, akik ellenben nem tódultak csőstül. A lelkes és kedves portugál borászok azonban láthatólag jól érezték magukat egymás társaságában is, falatoztak a szintén portugál sajtokból, füstölt kolbászokból és lekvárokból (paradicsomlekvárt sajttal!), az a néhány betévedő magyar pedig tanult – ahogy én is – borportugálul. TIT-tanfolyam indul.

A sauvingon blanc sokoldalú fajta, a sauternes-i boroknak ez az egyik fő alapanyaga, de a Loire mentén is roppant népszerű. Meg errefelé is egyre inkább. Csak éppen nem a fajsúlyosabb fajta, hanem az egynyári, amelyek jó, ha egy évet kihúznak palackban, aztán irány a lefolyó (persze kivételek, súlyosak akadnak itt is).

Ha a borászoknak szabad, akkor nekem is. Ha ők mindenféle latin neveket találnak ki a boraiknak, akkor én mindenféle zenei kifejezésekkel riogatom a nagyérdeműt. Olyanokkal teszem azt, hogy duó, szonatina, vagy mint jelen esetben: triola, de komolyan fontolóra veszem még a szinkópa, a pentaton (kizárólag az ősi magyarra izgulók kedvéért) meg a komolyabb témák esetében a szimfonikus költemény kifejezés használatát. Legalábbis a posztjaim címében; a borleírásokban ezzel párhuzamosan meghonosítanám a parlando, rubato, molto vivace és hasonló szavakat; például: az ízben a gyümölcsök prestója és a tanninok allegrettója csap össze a savak andalító andagiójával.