Skip to content


Bánáti CS 2008-ból angol módra

Bár tisztelem a technológiát, ez nem jelenti azt, hogy feltétlen élesztőhívő lennék. Szeretem a meglepő, egyedi borokat, még azokat is, melyek valamelyest ellentmondanak fajtának, terroirnak, sztenderdnek. Ha jók. De szeretem azokat is, melyek a jó sztenderdre törekszenek komoly technológiai háttérrel. Na most, amiről itt szó lesz, az jó. Arra pedig, hogy komoly technológia áll mögötte, látatlanban is mérget mertem volna venni. A magyar piacon persze nem fog vihart kavarni ez a bor – már csak a beszerzési nehézségek miatt sem –, pedig többek között Albert gazda legalább három alkalommal felhívta a pincére a figyelmet, részletesebben itt, meg itt is Az angoloknak (a képen az egyik tulajdonos, Phillip Cox, aki amúgy Romániában él), úgy tűnik, megérte felépíteni egy szőlőbirodalmat a Kelet-Bánságban vagy más néven romániai Bánátban. A Recaş Cramele vagy Recas Winery központja Temesvártól szűk 24 km-re, egy Temesrékás (Recaş) nevű kis falucskában van. A talaj a mediterráneumban is gyakori, vasoxidban gazdag mészköves terra rossa. Európában hat országban forgalmazzák a boraikat (Németország, Dánia, Ausztria, Szlovákia, Egyesült Királyság, Svédország,), de jelen vannak Észak-Amerikában, Japánban, sőt Óceániában is. Szóval nem kispályások. Főleg mert területük alig kisebb, mint például a Somlói borvidéké: 700 hektár. 150 hektáron termelnek csemegeszőlőt, 550 hektáron pedig borszőlőt, vöröset és fehéret, honosat – pl. kadarkát, királyleánykát, olaszrizlinget – és minden fontosabb világfajtát a chardonnay-tól a cabernet sauvignonig kereken tíz borcsaládba csoportosítva, a bag in boxtól a prémium kategóriáig. Szóval minden tekintetben nagy üzem, amely sok millió palackot értékesít, főleg az Egyesült Királyságban. (Szigorúan zárójelben: érdemes figyelni a román borokra, amit ez a kis összefoglaló is megerősít.)

A nagy V-vel jelzett Legend of Transylvania család nagyjából a középkategória. A 2008-as V Cabernet sauvignont Romániában 17 lej (kb 1200 forint) körüli áron kínálják, és bizony meglepőek az erényei. Szürkés árnyalatú, jó minőségű szilikon dugó némileg ellentmond az ígért 15 éves érlelési potenciálnak. De talán ez az egyetlen negatív elem. Illata a friss gyümölcstől (vadszeder, ribizli, hecsedli) a fűszereken át (borsikafű, csillagánizs) a csokoládés, kávés, gombás illatjegyekig vezet, amihez fodormetás hűvösség és mediterrán jellegű ásványosság társul. A cserek érettek, a korty kerek, a lendületes savak és az ásványosság pedig kifejezetten elegánssá teszik. A lecsengésében kap egy kis medvecukros jelleget. Minden szempontból jól balanszírozott, amiért is egy szép kövér ötöst érdemel.

A képet itt találtam.

Címkék: románia cabernet sauvignon 5 pont recas

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr62179994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása