Skip to content


A szép árnyalatai

Nehezen tudnék elképzelni két ellentétesebb személyiséget egy fedél alatt, mint amilyen Kovács Nimród és Tóth István, ők mégis régóta közösködnek: Tóth István egyik fontos kereskedelmi csatornája ugyanis a Monarchia Matt International borkereskedés, ami – ha jól tudom – az átalakulások ellenére jórészt Kovács Nimród érdekeltsége, és inkább szól a tulaj hobbijáról, mint kereskedni tudásáról szól (legalábbis a cég honlapja alapján). Persze van bennük közös is jócskán: mindketten élnek-halnak a borért, ha ezt az élést-halást máshogy is hozzák tudomásunkra: Kovács például az NJK-val, Tóth István pedig a Bikavér válogatásával.

Van tehát egy világfi Kovácsunk (tisztes-őszes halánték meg minden), neki meg egy jó kis csúcsbora, a 2006-os NJK, amit korábban szerényen Nimród III-nak keresztelt, és még egy filmfőszerepet is kibrusztolt neki. De nem csak a név változott: A korábbi csúcsbor, ha jól emlékszem, cabernet sauvignon, merlot és kékfrankos házasítása volt, az NJK-ban a sauvignon helyét a franc foglalta el (számfetisisztáknak: 45-45 százalék CF és merlot, a tized pedig a kékfrankosé). Változott a borász személye is, Pók Tamás helyett Kent Barthman kaliforniai borász és egri helytartója, Hulyák Richárd készíti a borokat. Ez persze egyből előítéletessé tett: kerestem a borban a hibát, ami – és ezt hamar beláttam, tahát javamra írandó a túlvilágon – jelen esetben legföljebb kekeckedés lehetett. A bor nagyon szép, élvezetes, és lassú kortyolgatásra serkent. 8 pont, és ehhez nincs is mit hozzátenni. De ha mégis: érett gyümölcsök (vadszeder, szamóca, meggy), izgalmas fűszerek (bors, szegfűszeg, babérlevél, csillagánizs, csipetnyi menta és még ki tudja, mi), leheletnyi föld és ásvány (meg avar és gomba), a kelleténél egy paraszthajszállal vastagabb fa – ismét csak a számfetisisztákra gondolva: 40 százaléka francia, 60 százaléka magyar hordóból – amivel vanília, mogyoró és fahéj jár együtt, érett tanninok, amik még bőven kerekedhetnek, vastag és hosszú korty feszes szerkezetbe fogva. Előítéletem kapott szépen a fejére.

Tóth Istvánnal szemben is táplálok előítéleteket: nagyon is pozitívokat, még akkor is, ha nem mindig örültem felhőtlenül a borainak. Leginkább az maradt meg bennem, amikor egyszer láttam átsurranni Eger főterén, zsebre vágott kézzel, nem nézett sem jobbra, igyekezett mihamarabb túljutni a forgatagon. Szimpatikus az is, hogy fut és bringázik, amitől még készíthetne akár rossz borokat is (érdemes belenézni a borászat honlapján található videofilmben). A legjobb boraiban van valami olyan hanyag, arisztokratikus elegancia, ami vonzóbb ezer tanninbombánál és barrique-csodánál. A 2003-as Bikavér válogatásban (a képen az egy évvel korábbi látható, de a 2003-as címkéjén csak az évszám változott) megvan minden, amit Tóth István boraiban szeretek. Közepesen vastag, sokkal inkább a gyümölcsök és a savak játékáról szól, mint a nagyságról és erőről. Illata bő hat év után is üde. Rengeteg gyümölcs, sorrendben cseresznye, meggy, ribizli és áfonya, mellette hűsítő menta, bors, az illatban épp csak átsuhanó babérlevél és levendula, és van benne ásványos-köves szikárság. Tanninjai finomak, a korty bársonyosan simítja végig a nyelvemet. Sem alkohol, sem szárítás. Kétségtelenül rövidebb élmény az NJK-nál, és a kortyban is van egy apróbb lyuk, de minden pillanatban könnyed és természetes. Abszolút kész a bor: 7 pont És ha még azt is hozzávenném, hogy harmadába kerül, mint a 2006-os NJK, akár még beszbájt is kiálthatnék.

(A képek forrása ez a hely.)

Címkék: eger bikavér tóth istván 8 pont 7 pont kovács nimród winery njk

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr671880030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koccintós 2010.05.04. 21:17:01

Tényleg zseniális Tóth István bora, ezért a pénzért ajándék.

A Kovács Nimród féle bort még nem kóstoltam, viszont egy érdekes tételt, a Monarchia név alatt forgalmazott Insomnia nevű bort merem ajánlani. Burgundi stílusú, légies, nagyon szép. Szintén jó áron.

süti beállítások módosítása