Tóth István kabátlopási ügybe keveredett: 2005-ös Bikavér Superiorja kapcsán újra felmerült bennem: valami nem stimmel ezzel a superior üggyel. Ezer meg egy sebtől vérzik az amúgy jól induló bikavér superior rendszer – szerintem. Ha valaki felidézi, hogy mitől is bikavér az a külhonban is méltó hírünket terjesztő Erlauer Stierblut, amit még mindig legfeljebb a kyphosistól véglegesen hétrét görnyedt alkoholista anyókák kapnak le a hiperekben az alsó polcról, kis agymunkával könnyedén megtalálhatja a szabályozás gyenge pontjait.

Mivel a bikavér küvé, kell bele sokféle bor. Egerben tíz fajtát javasolnak: blauburgert, cabernet franc-t, cabernet sauvignont, kadarkát, kékfrankost, kékmedocot (régebben medoc noir, mostanában menoir), merlot-t, pinot noirt, portugiesert, zweigeltet (Dr. Fritz Zweigelt meg röhög a markába, mert jobb volt mint Eberstein Eckbert ezredes – már ha ez mond még valakinek valamit). A superiorhoz ezekből kell legalább négy fajta. A szőlőt olyan ültetvényről kell szüretelni, amely hektáronként legfeljebb 8 tonna szőlőt terem, majd az elkészült bort szüreteléstől számítva két évig kell fahordóban érlelni.

Egyesek szerint ez a korlátozás még ahhoz is kevés, hogy alap bikavér minőséget állítsanak elő, arról meg végképp megfeledkezik a szabályzás, hogy azt a 8 tonnát vígan le lehet szüretelni 2500 tő/ha-os régi, nagyüzemi ültetvényről éppúgy, mint a dr. Lőrincz által telepített 10 000 tő/ha-os ültetvényről (bár kétségtelen, hogy az új telepítéseknél már megköveteli a 3300 tövet hektáronként). Szóval van egy jó kis kiemelt minőséget jelölni hivatott kategória, ami semmire sem jó, ezért aztán a kétkedő borász inkább megszabadul a bikavér elnevezéstől. Elmegy a bazilikába, áldást kér, majd elmereng, hogy ötletesebbnél ötletesebb neveket ötöljön ki.

Hiába, no. Újra és újra bebizonyosodik, amit rövid kapitalista múltunkból megtanulhattunk: a nyújtózkodás meglehetősen szoros relációban lenne a takaró hosszával. Vérmérsékletétől függően mindenki kidugja kezét-lábát, és ha nem koppintanak rá nádpálcával, nem is húzza vissza.

Tóth István azonban nem trükközik. Ő elkészítette a szabályok szerint a superiorját, és azt fel is tüntette a palackon. A fogyasztó meg majd eldönti, hogy mit talál benne. Előrebocsátom: én nem sokat. Színe friss, bíboros, kék reflexekkel, de közel sem tömény, inkább pinot-san áttetsző. Illata ígéretes: szeder és cseresznye, kis áfonya borsmetával leöntve. Nincs gomba, föld, avar vagy istálló, van ellenben bors, kis ibolya és kakukkfű. Persze talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy a sokféle gyümölcsöt összetett fűszeresség kíséri. Szájban élénk. A savai élénkek, a tanninjai - már az a kevés, amit sikerült kivarázsolni a szőlőből - érettnek tűnnek, de az összkép mégis soványka. Rövid látogatás után gyorsan elköszön, és maga után hagy némi savanykás-zöldes ízt. Nem bántó, de nincs benne sem robusztusság, sem elegancia, sem izgalom. Tisztes középszer egy nehéz évjáratból. 5 pont

És itt térnék rá még egy problémára. Kétségtelen, hogy 2005. nem a superiorok éve: hideg tavasz, esős és hűvös nyár után legtöbb borvidékünkön az esős szeptember adta az utolsó bodicseket a borászoknak. Ám senki mögött nem álltak géppisztollyal, hogy márpedig most superior bikavért kell készítenie. Önként ilyent készíteni pedig nem dicsőség. Különösen a Merengő-verő 2000-es Válogatás, valamint a 2002-es válogatás, után. Reméljük, a következő inkább azokhoz hasonlít.