Matematikailag talán problémás, de tegyük fel, hogy szerda a hét, legalábbis a munkahét közepe (vö. mittwoch), tehát ünnepeljünk – borral. Bár bort minden nap minden ételhez, de a szerda különleges, tehát különleges, szívünknek kedves bor illik hozzá. És ha megvan, igyuk az első poharat arra, hogy túléltük a hétfőt és a keddet, aztán gyorsan töltsük ki a másodikat, amiből erőt merítünk az előttünk álló két munkás hétköznap elviseléséhez. A bakelitjeink közül esetleg kiválasztjuk hozzá Ellington Solitude-ját Thelonious Monk dinamikus vagy Billie Holiday sercegő előadásában, esetleg rácsodálkozhatunk Szabó Gábor grimaszolós-beleélős játékára, miközben minden kortyát élvezzük a Burgundia déli részéről, Mâcon környékéről származó Pouilly-Fuissének, ennek a nem világfajta chardonnay-nak.
Egyes burgundiaiak úgy vélekednek – nem sokkal beszéltem személyesen, de ők ketten egybehangzóan állították –, hogy vörösbort, jót, szinte bárki tud készíteni, de fehéret... Na, az művészet! Divatok jöhetnek-mehetnek, a burgundiai chardonnay azért csak burgundiai chardonnay marad, és ha jó, bizton nincs párja. Ott ugyanis nem világfajta, így hívják az ottani furmintot meg ezerjót; és akárhogy csűrjük-csavarjuk, ez mégiscsak jelenthet valamit. Meglehet, a chardonnay mindenhol jól érezheti magát, de az is lehet, hogy a furmintról ez csak azért nem derült még ki, mert jószerivel csak Tokaj-Hegyalján ismerik.
A Sâone folyó partjánál álló Mâcont mintegy 5400 hektár szőlő övezi; ez az ún. Mâconnais régió, melynek csupán töredéke, bár a legrégebbi, a Pouilly-Fuissé AOC (1936), ahol 43.600 hl bor terem évente, amit chardonnay-ból készítenek, és elneveznek Pouilly-Fuissének. Ez Bourgogne legdélibb területe. Jelen esetben a konkrét helyszín Saint-Aubin,<> ami képről festői, de úgy könnyű is annak lenni: sem tehénszar, sem kutyavonyítás, sem kandúrok vernyákolása. A Roux Pere & Fils Pouilly-Fuisséje fajtajelleges (már ha ez egy chardonnay-nál jelent valamit), telt, kezdetben kis fülledtséggel, de a levegő hamarosan mindent elrendez. Színe szalmasárga, de már aranyba hajlik, mozgása lassú, glicerines. Az illatok izgalmasak, mégis remekül összeértek; lehetne szálazni (rengeteg érett gyümölcs, trópusi meg citrusféle, narancs, sárgadinnye; de ugyanúgy van virág, vajasság, csipetnyi olíva és pikáns gyantásság), de fölösleges. Szájban teltség: sav-test tanítanivaló egyensúlya, kerek, de még négy év után is friss savak – ugyanakkor tudjuk-érezzük: bort és nem gyümölcslét iszunk! A fa nem él külön életet, beépül a feszes szerkezetbe. Elegáns, megfelelően testes és gerinces, ugyanakkor kecses. Alkohol, extrakt, sav éppen annyi, amennyi kell, nem pártos bor, nincs elhajlás sem jobbra, sem balra. Tengeri köves, kagylóhéjas sósság-ásványosság, szájat kitöltő gazdagság, hosszúság. Szép is, jó is, sőt nagyon jó – csak talán kicsit unalmas, jót tenne neki néminemű szertelenség, bár akkor talán nem is szerdai bor lenne. Már leszálló ágban van – a csipetnyi sherrys jellege is innen eredhet –, egy éve még biztosan gazdagabb volt, de két év múlva is élvezhető lesz. A legjobb száraz furmintokat idézi teltségével, érett gazdagságával. A 7 pontot megugorja; a léc ugyan hosszasan rezeg, de végül nem esik le.
A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.
