Globalizmus ide, globalizmus oda, a bor alapvetően nem globális termék - szerintem. Más szerint meg az, és el is ad sok millió liter ausztrál, új-zélandi, dél-afrikai, sőt most már indiai és kínai chardonnayt, sauvignon blanc-t, shirazt és mindeféle egyéb fajtát, amit az angol-amerikai-német-francia-akármilyen ízlés szerint termeltek (legfőképpen gyártottak). Nincs ezzel semmi baj: business is business, ahogy a magyar mondja, és amit el lehet adni, azt el kell adni.
Ha megkérdeznénk a németeket, akik igencsak büszkék lehetnek a szőlő- és borkultúrájukra, valószínűleg szintén nem lelkesednének a globális borpiacért és a külföldi konkurenciáért - ha más akar betörnie a piacaikra. De lelkes híveivé válnak, ha ők akarnak betörni mások (nemzeti) piacára. Persze másodlagos, hogy miért lelkesednek és miért nem: globális piac van, és kész.
De hogy is van ezzel a globalizmussal? Lehet abban valami, hogy a honi boros szaksajtó egy része főleg az angolszász ízmesterekre figyel. Pedig a magyar szőlő- és borkultúra már csak azért is messze eshet az angolszász ízléstől (és itt most nagyvonalúan - vagy éppen szűkkeblűen - hagyjuk figyelmen kívül a Hilltop és Nagyréde szigetországi sikereit), mert a Kárpát-medence legfőbb szőlőtelepítői a rómaiak után a németek voltak, és a honi termelők egyik legfontosabb célpontja, reménye a német piac, eltekintve attól a néhány harmatos próbálkozástól, aminek a célja az amerikai piacra betörés volt.
Szóval németek... Villány-Siklós, Tolna, Baranya svábjai, a soproni poncichterek, Eger környéke és Tokaj-Hegyalja mindenféle német telepesei... Igencsak érdekes, hogy a németek egyik legfőbb „szája” nem német! Stuart Pigott, a német borkritika fenegyereke Londonban született, és amúgy festészetet és művészettörténetet tanult (ma is aktívan fest), Berlinben, ahol 1992-től él, lett jelentős, nemzetközileg jegyzett borszakíróvá, a német borszcéna egyik legjobb ismerőjévé és alakítójává. A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung kolumnistája A német bor atlaszát például Hugh Johnsonnal közösen jegyzi (1995). Azóta pedig egy-két évente jelennek meg könyvei a német és a nemzetközi borvilágról. (Persze azt is számontartják, hogy jelentős ruhagyűjteménnyel bír, Németországban a legnagyobbal a Vivienne Westwood tervezte öltözékekből.) Borbemutatói igazi modern performanszok, amit művel, az maga a bor-összművészet.
Mint a kritikus kritikusai megjegyzik: excentrikus személyiség, szereti a feltűnést, és mindent meg is tesz azért, hogy extravaganciája ne kopjon meg – szerencsére ez szellemi teljesítményére is igaz. Új könyve, a Wilder Wein egyfelől beleillik eddigi munkásságába: felkutatni és bemutatni a bortermelés nagy egyéniségeit. Másfelől azonban új irányba is fordul az érdeklődése: míg korábban a kézműves borászat, a természetesség és a minőség apostola volt, most olyan bortermelőket mutat be, akik nagy ívben tesznek a hagyományokra, és ha érdekli őket valami a borászatban, akkor akár a legvadabb ötletet is megpróbálják megvalósítani. Az új irányzat hőse például a bádeni Franz Schmidt von Bercher-Schmidt, aki Nebbiolót, egy hamisítatlan észak-olasz fajtát termel az ültetvényin, vagy a pfalzi Markus Schneider, aki viszont még merészebb: nagy sikerrel készít saját portóit. Pigott radikálisan szakítva korábbi nézeteivel már azt is elfogadhatónak tartja, ha valaki mesterséges citromsavval stabilizálja a borát.
Pigott a könyvében újra felfedez egy régóta ismert tételt: jó bort csak minőségi, érett szőlőből lehet készíteni. Jó szőlő viszont ott terem, ahol megfelelően hosszú a vegetációs periódus, és a szőlő beéréséhez elegendő a napsütéses órák száma - azaz a világ számos területén, ahol eddig nem foglalkoztak bortermeléssel.
A könyvről a Die Welt online oldalán megjelent kritika azonban kiemeli, hogy bár szórakoztató Pigott legújabb könyve, kevéssé foglalkozik azzal, hogy mi következik a vad ötleteket megvalósíthatóságából: a borok egyre kevésbé kötődnek a terroirhoz. Bárhol lehet jó bort készíteni a világon, ahol megfelelőek a körülmények - és persze olcsóbban, mint Olaszország, Franciaország vagy Kalifornia legjobb területein. Ez pedig lefelé nyomja az árakat, és igencsak megnehezíti az európai minőségi bortermelők életét.
Akit érdekel Pigott könyve, itt beleolvashat, sőt az Amazonon mintegy 23 euróért megvásárolhatja.
