Intézzük el a könnyebb részét: nem eléggé dicsérendő módon a Varga Pincészet és a Metro Kereskedelmi Kft. összefogott, hogy megsegítsék az árvíz sújtotta Komlóskát és Tolcsvát. A kivitelezés egyszerű: a Varga Pincészet ad összesen 6500 palack 2008-es Badacsonyi Rózsakőt és 2007-os Balatoni Kékfrankost az Aranymetszés sorozatból a Metro Kereskedelmi Kft.-nek, amit aztán a Metro-lánc áruházaiban jól eladnak bruttó 999 forintos egységáron. Ezután jön a lényeg: a vételárból befolyt összeget, tehát minden eladott palack árának száz százalékát átutalják a két településnek (gondolom, ez a nettó ár – azaz 799 forint – száz százalékát jelenti, hiszen az áfa az államé). A Varga Pince ingyen adja a borokat, a Metro pedig az értékesítési munkát és a reklámot. Az akció augusztus végéig tart. Ezzel kapcsolatban megkeresett Varga Bálint, hogy írnék-e a borokról. A válasz kiderül a kattintás után.

Badacsonyi Rózsakő 2008
A budai zöldből és a kéknyelűből készült borok többsége próbára teszi a honi fajták iránti – amúgy olthatatlan és kis híján feltétel nélküli – lelkesedésemet. Még nem ittam arcomra spontánul őszinte mosolyt csaló bort egyik fajtából sem. Na de majd a rózsakő! A fajtát 1957-ben nemesítette Király Ferenc a kéknyelű és a budai zöld keresztezésével, egyesítendő a két fajta előnyeit. Manapság egyre többen telepítik a kéknyelű porzójaként – valószínűleg azért is, mert önállóan szüretelve lényegesen jobb minőségű bor készíthető belőle, mint akármelyik őséből. Tehát a nemesítés célt ért. A rózsakő jó cukorgyűjtő, magas extraktot vtud produkálni, és még aszályos, forró időjárásban is képes irdatlan mennyiségű savat elraktározni. Na szóval: a Varga Rózsakő e fajtának tisztességes megvalósulása. (Az Aranymetszés sorozatról Albert gazda írt többször, előző életében is. Aki érdekel a véleménye, kattintson ide vagy ide, de talál olvasnivalót itt is: fenntartásokkal bár, dicsérte a pincészet törekvéseit.)

A 2008-as rőzsakő is ennek a pozitív iránynak a terméke: érezhető benne a jóra törekvés. A rajnai palack elegáns, illik a borhoz, a jó minőségű fekete szilikon dugó talán kevésbé. A bor illatában az érett, traminis emlékeket idéző szőlő, az egres-alma-őszibarack egyveleg és az intenzív citrusosság fölött kezd eluralkodni a fádság, pedig a savak orrbaverően intenzívek. Zamatos savú, lendületes bor, a sav (a bor adatlapja szerint 7,4 g/l) elrejti a benne lévő 7,8 gramm maradékcukrot, ami persze ettől még a krémességhez hozzá tud járulni. Élvezetes, érezhetően magas extraktú, húsos, olajos textúrájú bor, lecsengésében enyhe savhangsúllyal, gyógynövényességgel. 5 pont. Tisztes ajánlat jótékonysági célokra, aki megkóstolja, nemcsak jót cselekszik, de rosszul sem jár.

Balatoni Kékfrankos 2007
Ha az édes balatoni merlot-ra (tájbor) gondolok, nem biztos, hogy leveszek Varga vörösbort a polcról. Ez a balatonaligai területről származó bor sincs a topon: vagy megöregedett, vagy eleve vénnek született. Színe barnás-vöröses, illata már majdnem üres, leginkább olyan szilva-meggy lekvárra emlékeztet, amit napokra kint felejtettek az asztalon, ezért picit erjedésnek indult, majd ebben az állapotában beszáradt, aszalódott. Azt persze így is fel lehet ismerni, hogy kékfrankos, sőt a csokoládés jegyek még érdekesek is. A korty azonban már lapos, ugyanakkor a vékonyka tanninok még mindig szárítanak. A zöldesség és a kortyban is megjelenő konyakmeggyes jelleg pedig nem nagyon békül össze egymással. A rövid lecsengés kesernyésségét is az éretlen csersavak okozhatják. Maradjunk annyiban, hogy ezerért ittam már ennél sokkal jobbat, de sokkal rosszabbat is. Ez a bor csak jótékonyságból ér meg 3 pontot. Rossz érzés legfeljebb azért maradhat az emberben, mert a bor megvásárlásával közvetve a Varga Pincészetet is támogatjuk, amit ezért a kékfrankosért nem érdemelnek meg. (A pincészet honlapján a kékfrankos nem is szerepel az Aranymetszés sorozatban, helyette cabernet sauvignont találunk.)

A Varga-jelenség
Nehéz helyzetbe hozza „Magyarország kedvenc borászata...” az embert. Ha az édes Balatoni Merlot-ra gondol, minimum végigfut hátán a hideg – de felemlegethetnénk bármit a Balaton termékcsaládból. Meg aztán itt van ez az „év első bora” verseny, amit egy láthatatlan pályán futnak általam láthatatlan versenyzők és a Varga Pincészet, mindenesetre a Guinness.rekord megvolt. Persze kétségtelen: van a büdös nagy kapitalizmus, és van annak a profittermelési kényszere. Hibáztathatunk-e egy kapitalistát, hogy kiszolgálni és nem edukálni akarja a vásárlóközönségét? És úgy emlékszem, egyszer sem kérték fel Varga Pétert, hogy legyen Magyarország, uram bocsá’ a magyar borászat arca. (Azt persze csak ő tudná megmondani, hogy azonnal igent mondana-e egy ilyen felkérést vagy kéretné magát egy kicsit.) Lehet-e azonban haragudni egy vállalkozásra, hogy Dionüszosz helyett Mammonnak mutat be áldozatot? És ha a Varga pincészet Mammonnak hódol, csupán egy visszajelzés érdekes: megveszi-e a fogyasztó a bort drágábban, mint amennyiért elő lehetett állítani? Tanulságosak a pincészet honlapján az egyes borokhoz fűzött vásárlói visszajelzések (bár nem tudom, ezek valódi vásárlói vélemények vagy a belső marketingosztály humánerőforrásai által generált hozzászólások; mindenesetre többnyire hitelesnek tűnnek): Vargáék kapnak hideget-meleget, de a borokat viszik. Ez számukra nyilván elegendő visszaigazolása annak, hogy jó úton járnak. Nem kárhoztatnám őket ezért – de nem is dicsérném.

Egyben azonban biztos vagyok: a félédes Balatoni Zweigelt hosszú távon teljes mértékben hitelteleníti az Aranymetszés sorozat legkiválóbb borait is. Vannak a Vargáékéhoz hasonló méretű borászatok (Hilltop Zrt., Szőlőskert Zrt – felszámolás alatt, Danubiana Bt.), melyek jó ízléssel elkészített borokat adnak az alsóbb árkategóriában is, és ami szintén fontos, a low budget kategóriájú boraik nem kérdőjelezik meg a termékpiramisuk csúcsán lévő termékek hitelességét, az a sokak által emlegetett termékpiramis náluk vertikálisan is azonos stílusban épül. Mindezek, és a vásárlói tudatosság növekedése előbb-utóbb Vargáékat is váltásra késztethetik. Ha pedig egyszer váltanak – reménykedjünk –, akkor pici szebb lesz a világ.

Van persze itt más is. A közelmúltban Badacsonyban járva a kikötő közelében szinte minden borvételezési kereskedelmi egységben a Varga Pincészet boraira bukkantam. A palackok többsége nem az Aranymetszés sorozatból származott, ami meg abból, annak az ára verte a kétezret. Az ott megforduló külföldieknek nem ártana megmutatni: a balatoni bor nem a félédes zweigelt, És erről a Varga Pince is tehetne – jótékonyság lehetne ez is. De tehetne az összes többi borász is, például azzal, hogy egy-egy település kiemelt helyén közösen üzemeltetnek egy kis boltot, ahol a helyi borászatok palackjait lehetne megvenni teszem azt pinceáron. Sőt, merész leszek! A bolt nem zárna be hatkor, hogy esetleg kilenckor is be lehessen ugrani pár palack jóféléért a grillezéshez meg az esti kvaterkázáshoz. Badacsonytomajban például hiába kerestem ilyen helyet. A legtöbb üzletben bizonytalanul mondták: nézzek át Badacsonyba, talán ott... Talán. Vargáék nem csak „talán” voltak ott mindenhol.