Ezt most onnan kezdeném, hogy van egy autodidakta borász Szekszárdon, Márkvárt János. Bár ismerem egy ideje – Pálos Miklós jóvoltából, sokat nem tudok róla. Bort készít, esküszik az acéltartályra, még idegenkedik a fahordók esetlegességétől (bár óvatosan kísérletezik velük). A Baktán, Istifángördérben és a Baranya-völgyben összesen 10 hektár körüli területet művel. Kékszőlőből gazdag a fajtaválasztéka: kékfrankos, blauburger, portugieser, kadarka, merlot, cabernet suvignon – ezekből készülnek fajtaborok meg küvék, melyek némelyikét bikavérek hívják. Emellett van két fehér fajta is, az olaszrizling és a rizlingszilváni. A Márkvárt Pince az egyre markánsabb szekszárdi középmezőnyt erősíti, és nem is akárhogy! 2006-ban már Bordeaux-ban, a Challenge International Du Vin-en is sikerült begyűjtenie egy aranyat a 2003-as bikavérének (ezt a borát ugyanazon évben a Vinagora is így értékelte), a 2006-os kékfrankosát pedig az V. Nemzetközi Kékfrankosfesztiválon jutalmazták arannyal. A Pécsi Borozó már felfedezte, ami persze náluk foglalkozási ártalom, tehát csak fél pontot ér, és az Alkoholisták is írtak borairól itt-ott. Szóval felfedezésfélben van a Márkvárt Pince, amely egyelőre a termésének csak egy részét palackozza, más része folyóborként csordogál le a borissza torkokon.
Szóval ettől a Márkvárt Jánostól jönne itt egy olaszrizling, nem laza, ellenben markos. A csavarzáras rajnai palack láttán valami könnyedet várnék, helyette túlérett szőlőből készült sűrű, olajos, botritiszes jegyeket is mutató, szamorodnira, sherryre emlékeztető bort kapok. Ezt sugallja már az aranyló szín, a lomha mozgás a pohárban, aztán az aszalt barackot, trópusi gyümölcsöket (bár ezekkel mindig bajban vagyok, tekintve, az é. sz. 35° 1′-énél délebbre soha nem jártam), sárgadinnyét, birset és körtét, vérnarancsot, mezei virágokat idéző illat, amihez némi gyógyfüves kesernyésség keveredik. Eddig rendben is lenne minden, csak nem lenne a brutális alkohol, ami már az illatban is erősen érződik, és valószínűleg hozzájárul a gyógyfüvességhez. A zamatok markánsak: miközben nagyon gazdag, krémesen sűrű, a kortyot végigkíséri a perzselő alkohol, ami ráadásul felerősíti az olaszrizling keserű mandulásnak mondott jellegét, amitől tinktúrás jelleget kap. Ahhoz, hogy az illat citrusos, trópusi jellegét a kortyban is felfedezzük, erősen kell koncentrálnunk. A sok alkoholnak (15% van benne – ez a sherryk alkoholtartalmának az alsó határa) és a vastagságnak áldozatul esik az elegancia, bár nem savhiányos, a savak ne rajzolnak határozott képet a nyálkahártyánkra. Egy biztos: egyénisége van. 4 pont, és 1500-ért egy próbát minden olaszrizling-fannak megérhet.
A képet a Pécsi Borozótól kölcsönöztem.