Skip to content


Nyár végi közösségi ivászat

Kemény edzések után kell a lazító levezetés testnek-léleknek. Aki erre az időszakra időzítette a balatoni nyaralását, látogasson el Füredre, ahol a hónap végéig tartanak a borhetek. Lesz azonban két kellemes levezető rendezvény is, egy családos és egy bulizós.

Neszmélyen hatodik alkalommal rendezik meg a Hilltop Borünnepet augusztus 22-én. Lesz program kicsiknek (Bartha Tóni Bábszinháza, Babtársulat, Zsebsün zenekar, ugrálóvár, arcfestés), és lesz program a nagyoknak (Veres Zoltán légibemutatója, Roy és Ádám, Rúzsa Magdi). A fő attrakció azonban a bor; tizenkét meghívott borász kínálja portékáját: Bacsó András (Oremus), Béger Ákos és Emmer Szabolcs (Kősziklás Pincészet), Feind Lajos, Gere Tamás, ifjabb Kamocsay Ákos, Ipacs Szabó István (Vylyan), Kovács Tibor (Hétszőlő), Lőrincz György, Miklós Csabi, Sauska Krisztián, Takler Ferenc, Tornai Tamás (Tornai Pince). A házigazda, aki a Hilltop pincéiben is kalauzolja a látogatókat, Kamocsy Ákos főborász lesz.


Bob és Demeter Novák Endre magasságot mér a 2008-as Junibor Kóstolón

Egy héttel később, augusztus 29-én Etyeken, a Rókusfalvy Teraszon az ifjú borászgeneráció tartja éves rendes közönségtalálkozóját. A Junibor Egyesület megalakulása óta szépen haladt lenini úton a tanulni, tanulni, tanulni jelmondat szellemében. Tanulnak egymástól és másoktól. A közönség pedig eldöntheti, hogy látszik-e ez a borokon. A tavalyi rendezvényhez képest bővült a lista: Árvay Angelika (ő az egyesület elnöke), Bock Valér, Bolyki János, Bukolyi Marcell, dr. Demeter Novák Endre, Frittmann Péter, Gál Péter, Gere Andrea, Gere Viktória, Hernyák Tamás, ifj. Gál Tibor, ifj. Dúzsi Tamás, ifj. Figula Mihály, ifj. Heimann Zoltán, ifj. Kamocsay Ákos, ifj. Szepsy István, Ipacs Szabó István, Jandl Arnold, Jekl Flóra, Konyári Dániel, Liptai Zsolt, Prácser Hajnalka, Sebestyén Csaba, Takler András, Vesztergombi Csaba, ifj. Franz Weninger, Wille-Baumkauff Stefán borait kóstolhatjuk – elvileg. A gyakorlat azonban lehet más is. A program gazdagabb, mint egy éve: ifj. Franz Weninger angol nyelven tart előadást a biodinamikus gazdálkodásról, melyre korlátozott számban, előzetes regisztrációval a nem egyesületi tagok is bejuthatnak. A beugró 3500 forint, ezért korlátlan kóstolási lehetőséget és egy kristálypoharat kapunk. Kóstoló után pedig lehet bulizni hajnalig.

(A fotó a Junibor honlapjáról származik)

Címkék: rendezvény hilltop junibor

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr171321577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása