Skip to content


Mászterjelöltek – Első kör

Mivel 2012 a remény éve lesz – bár egyelőre nem láttam erről szóló egyéni képviselői indítványt az Országgyűlés oldalán –, én is nekirugaszkodom újfent, sokadszor. A bornak. Reménykedem, hogy idén nem lesznek két-három hónapos szünetek, amire persze soha nincs mentség. A szünet ellenére az elmúlt három hónapban is iszogattam, feljegyzéseket készítettem, sőt kevéssé sikeres bérmunkát is vállaltam (az alábbi interjú és még két következő is, ennek az eredménye). Ha időm engedi, ennek az időszaknak a hozadéka is szép lassan felkerül ide.

Tehát a kattintás után jöjjön a reményteli újrakezdés első posztja: a magyar Master of Wine-apiránsokkal készített interjúsorozat első része.

1953-ban vizsgáztak az elsők, akik aztán két év múlva intézetet alapítottak maguknak, és saját kezükbe vették az oktatást és a vizsgáztatást. Azóta mindössze 300-an (más számítások szerint 299-en) abszolválták sikerrel a vizsgát – ugyanennyi idő több mint 500 Nobel-díjat ítélt oda a Svéd Királyi Akadémia. Többségük angol, a többiek meg a világban szerteszét szóródva dolgoznak. Ők a Mater of Wine-ok – és persze még egyikük sem kapott Nobel-díjat.

Az utóbbi évtizedben egyre többet beszélnek róluk – ahogy a borról is. Döntéseiket olykor elégedett morajjal, máskor háborgással fogadja a borivó közönség. Nyilván nem tévedhetetlenek, ám tévedéseikre is sokan figyelnek. A magyar borszcénából egyelőre négyen szánták rá magukat, hogy teljesítik az irdatlanul nehéz feladatot: kemény vizsgák során bebizonyítani, hogy megtanultak a világ borászatáról mindent a technológiáktól kezdve a kereskedelmen át a professzionális kóstolásig és borértékelésig. Az alábbiakban róluk lesz szó, pontosabban három részletben hármukról. Ábécé rendben Kató András, Kielmayer Krisztián és Romsics László – egy kereskedő, egy szabad harcos és egy multinacionális cég menedzsmentjében dolgozó szakember – beszél a miértről és a hogyanról.

„A londoni székhelyű Institute of Master of Wine (IMW) képzésére elvileg bárki jelentkezhet, aki megfelel az előfeltételeknek – mondta Kató András, a Terroir Club vezetője. – A sikeres felvételi vizsga mellett elvárják a WSET (Wine & Spirit Education Trust) legmagasabb szintű fokozatát, a diploma kurzust, valamint hogy a jelentkező alapvetően a borral foglalkozzon – ez utóbbit fel kell tüntetni az önéletrajzban. Emellett kell egy Mater of Wine (MW) ajánlása is. A felvételin négy bort kell leírni, és van esszékérdés is. Ugyanakkor ez egy fizetős iskola, és őszintén szólva nem tudom, volt-e olyan jelentkező, akit bármilyen okból elutasítottak.


(A képért a Vinoportnak jár köszönet.)

Önt ki ajánlotta az IMW-kurzusára?
Kató András: Isabelle Legeron, aki a Travel Channel számára készít műsorokat. Amikor Magyarországon forgatott, segítettem a munkáját, és így nagyon jó barátságba keveredtünk. Ő győzött meg, hogy el kellene kezdenem a MW-képzést. Pedig a WSET mesterkurzusa után nem nagyon akartam már továbbtanulni.

Hogy zajlik az oktatás az IMW-ben?
K.A.: Az IMW – ahogy a WSET is – úgynevezett trade iskola, lényegében a borral foglalkozó emberek szakiskolája. A hallgatók többsége a borszakmában dolgozik, ahogy én is. Az IMW azonban nem valamiféle egyetem vagy főiskola. Bár bizonyos időközönként vannak szemináriumok és szervezett tanulmányi kirándulások, ahol kilencvenkilenc százalékban MW-ok tanítanak, jellege leginkább a távoktatáshoz áll közel. Nincs meghatározott tanterv, amely például a szőlőtermesztéstől haladna a borkészítés és a kereskedelem felé. Kapunk egy sillabuszt, ami tartalmaz mindent, amit csak el tudunk képzelni a világ különböző boraival kapcsoltban a borkészítéstől a kereskedelmen át a marketingig, hozzá pedig óriási mennyiségben ajánlott irodalmat. Ehhez kapunk ajánlott irodalmat is adnak. De nem csak az azokból megszerezhető tudás a fontos! Be lehet vágni ugyan Jancis Robinson The Oxford Companion to Wine enciklopédiáját, de az önmagában kevés, hiszen a képzésnek nem az a célja, hogy lexikális tudás sulykoljon a hallgatók fejébe. A lexikális tudás persze nélkülözhetetlen, de a vizsgán legalább olyan fontos a gyakorlati borismeret is, valamint hogy összefüggéseiben lássuk a globális borpiacot.


MW-história

Valamikor a 14. század első felében létrejött egy céh Londonban, amely a borkereskedőket tömörítette: a Vintners Company. Első nyoma egy 1363-as oklevél, amely kereskedelmi monopóliumot biztosít a céhnek Gascogne-nyal, ezzel a Garonne torkolatától dél felé Bayonne-ig, keletre majdnem Toulousig elnyúló, bortermelő francia megyével. A Vintners Company előkelő céh volt, legalábbis a londoni polgármesterek szerint, akik az évente elvégzett rangsoroláskor rendre a harmadik-negyedik helyre sorolták a kereskedelmi tömörülést. Hogy mi történt ezzel a céhvel az elkövetkezendő majd' hatszáz évben, a mi történetünk szempontjából érdektelen. Persze akit érdekel a londoni borkereskedők története, talál szakirodalmat bőven, például Anne Crawford<(em> monográfiáját (The History of the Vintners Company. London, 1977). Az azonban közel sem lényegtelen, hogy 1953-ban a Vintners Company elhatározta, szigorú vizsgarendszer bevezetésével segíti-javítja a londoni borkereskedések minőségét. A sikeres vizsgát tett kereskedők alapították aztán az Institute of Master of Wine-t. A cél azóta sem változott: olyan embereket kívánnak képezni, akik mindent tudnak a borról a szőlőtermesztéstől a marketingen át a boreladásig és a fogyasztóknak nyújtandó szaktanácsadásig. A vizsga akkor is kemény volt, azóta pedig csak nehezedett.

1953. A Vintners Company úgy döntött, vizsgával megszerezhető minősítéssel javítja a borkereskedelem minőségét. A kiírt vizsgára jelentkező 21 kereskedőből hatan teszik le sikeresen a vizsgát.
1955. A Vintners Company viszgáját sikeresen teljesítő kereskedők megalapítják az Institute of Master of Wine-t.
1970. Bár az intézet a kezdetektől nyitott, az első női MW, Sarah Morphew Stephen csak ebben az évben szerez diplomát.
1984. Megkapja diplomáját Jancis Robinson, az első nem kereskedő MW. Jancis Robinson azóta egyik legelismertebb angol borszakíróvá vált, tevékenységét elismerendő beválasztották az V. György által alapított Brit Birodalom Érdemrendje (The Most Excellent Order of the British Empire) lovagjai közé tiszti rangban, melyet a neve után biggyesztett OBE rövidítés jelöl.
1988. Elnyeri az első MW az Egyesült Királyságon kívül: Michael Smith Hill Ausztráliából.
1992. IMW oktatási intézmények jönnek létre Európában (Ruszt), Ausztráliában és Észak-Amerikában.
2006. Létrejön az IMW alapítványa, melynek feladata, hogy biztosítsa az IMW működésének anyagi hátterét például támogatások gyűjtésével és borárverések szervezésével.

Az intézetnek két kiemelt támogatója van, a tokaji Disznókőt is birtokló AXA Millésimes és az Österreich Wein Marketing GmbH. Az alacsonyabb szintű támogatók között ott van például az Esterházy Privatstiftung (melynek szoros kapcsolatai vannak az Etyeki Kúriával), a Pomerolban és Saint-Emilionban is több jelentős borászattal rendelkező Ets. J-P Moueix, vagy a kaliforniai legenda, az Opus One is – a MW-ítéletek mérlegelésénél nyilván ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni.

(Forrás: Institute of Master of Wine)


Szemináriumok Londonban, tanulmányi kirándulások a világ különböző borvidékein... Egy diploma megszerzése hozzávetőlegesen mennyibe kerül?
K.A.: Az első év tandíja körülbelül 3000 font, plusz az utazások. Sikertelen vizsga után az ismétlés olcsóbb, az első évért például 750 fontot kell fizetni. Aztán vannak a tanulmányi kirándulások, az első évben például Bordeaux-ba. A szállást, az ellátást és a kóstolásokat az intézet fizeti, de az utazás költségeit a hallgatónak kell állnia – nagy segítség, ha valaki olyan helyen dolgozik, ahol az utazás úgymond munkaköri kötelessége. Emellett van még egy nehezen kalkulálható költség: rengeteg bort kell vásárolni. Az angolok javasolják is, hogy az egymáshoz közel lakó hallgatók alakítsanak tanulócsoportokat, és akkor együtt tudnak kóstolni, amihez így közösen szerezhetik be a borokat. Egy tanulócsoporthoz már Magyarországon is vagyunk elegen.

Miért kell utazni?
K.A.: Mert így tudjuk igazán megismerni az egyes borvidékek jellegzetességeit. Ha sokat utazunk, sokféle bort megkóstolunk, sok helyi termelővel találkozunk, az egy sor olyan hasznos ismerettel gazdagíthat bennünket, melyek hozzásegítenek a sikeres vizsgához. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy MW azonnal kiszúrja, hogy ez vagy az a bor teszem azt a Domaine de Villeneuve ilyen-olyan évjárata. Ez legfeljebb egy tévéshow szórakoztató eleme lehet, a valósághoz vajmi kevés köze van. Nincs olyan ember ugyanis, aki a világ összes borát felismerné. Már az is csodálatra méltó, ha valaki bármilyen kontextusban képes azonosítani egy olyan régió borait, amivel sok-sok éve foglalkozik. Az elmúlt 15-20 évben olyan szerteágazóvá vált a borkészítés, ahogy a borstílusok is, hogy szinte lehetetlen követni minden irányzatot és borvidéket.

A képzés három év. Átlagosan hány év alatt szerzik meg a hallgatók a címet?
K.A.: Ezt legfeljebb a MW Intézet tudná megmondani. Isabelle Legeron például, ha jól emlékszem, öt év alatt végezte el. A készüléshez rengeteg idő kell, amit munka mellett elég nehéz biztosítani.

Kinek hasznos a MW képzés?
K.A.: Mindenkinek, aki a borral hivatásszerűen foglalkozik. Egy borásznak éppúgy, mint a borkereskedőnek vagy bormarketingesnek.

Említette, hogy elméleti és gyakorlati tudást követlenek meg a vizsgán. Mekkora szerepe van a viszgán a kóstolási képességeknek?
K.A.:Szerintem inkább állóképességre van szükség. És gyakorlatra. Mert bár biztosan vannak jobb illatoló képességgel megáldott bíró emberek, a személyes tapasztalatom az, hogy jó borkóstolóvá a gyakorlat teszi az embert, és gyakorlással fejleszthető is ez a képesség. Bort kóstolni bárki meg tud tanulni, ha elegendő időt szentel a feladatnak, azaz sokat és tudatosan kóstol.

 


Kató András

1971-ben született. Végzettsége szerint borász szakmérnök. Megszerezte a Wine and Spirit Education Trust (WSET) felsőfokú diplomáját, jelenleg pedig az Institute of Master of Wine hallgatója. Dolgozott a Bortársaságnál, a Monarchiánál, volt italbeszerző a Cora hipermarketeknél, és írt újságot a Borbarátnál. 2006 óta az elsősorban kézműves, ún. terroirborokkal foglalkozó Terroir Club alapító-társtulajdonosa. A Borászok Borásza választást felügyelő kuratórium elnöke.


 Érezhető-e a hatása a nemzetközi borpiacon annak, hogy létezik az IMW?
K.A.: A végzett MW-okon keresztül mindenképpen. Nem véletlen, hogy például Nagy-Britanniában a szupermarket láncok MW-okat alkalmaznak borbeszerző csapataikban, amit a marketingjükben is hangsúlyoznak. Másrészt ha valaki elnyeri az MW címet, és azzal jól sáfárkodik, az számára jó karrierlehetőséget biztosít. Persze nem a cím fontos. Hanem az, hogy aki azt megszerezte, olyan tesztrendszeren ment keresztül, ami hitelesíti a tudását. Mondhatni objektív véleményt tud alkotni egy borról, egy birtokról vagy egy borverseny borairól. Megjegyzem, ismerek sok termelőt, kereskedőt, akik kiválóan boldogulnak e cím nélkül is. De ha Jancis Robinson vagy Isabelle Legeron karrierjét nézzük, nekik például valószínűleg sokat segített, hogy MW-ok lettek. Ugyanakkor van példa arra is, hogy valaki megszerezte a címet, de továbbra is úgy éldegél dél-franciaországi birtokán, mint a cím megszerzése előtt. Bár nincs olyan hatásuk, mint például Robert Parkernek a Wine Advocate-tal az amerikai piacon, illetve termelői oldalon néhány bordeaux-i pincészetre, a fogyasztók figyelnek arra, hogy mint mondanak a MW-ok, főleg a mainstream piacon. Azokon a területeken viszont, melyek kisebb fogyasztói közösséget céloznak meg, például a természetközeli boroknál, melyekkel én is foglalkozom, szerintem kevésbé tekintik mértékadónak a véleményüket.

És Magyarországon?
K.A.: Amikor én elkezdtem borral foglalkozni, még nem is hallottam a MW-okról. Ma pedig nagyon is figyelünk rájuk. Ez jó, de tudnunk kell, hogy ők sem mindenhatóak. Ráadásul MW és MW között is van különbség...

Top100: Az erősen vitatható ítéletek – például az annak idején az elhíresült 100 pontos Nyakashegy chardonnay – mennyire hatnak vissza a MW-ok megítélésére? (A borról és az esetről az AMUVA és Albert gazda is megemlékezett.)
K.A.: Szerintem ezzel Magyarországon kívül senki sem foglalkozott. Egyébként mindig van szélsőséges vélemény, másrészt a MW-ok sem robotok, azaz tévedhetnek.

Egyre gyakrabban tűnnek fel magyar borversenyeken MW-k. Van-e ennek valamiféle mérhető hatása a magyar borok nemzetközi megítélésére?
K.A.: Az biztos, hogy viszik a hírét. Ha a médiában dolgozik, akkor nagy a hatása, de ha csak a szűkebb környezetében beszél a magyar borokról, az is fontos lehet. Mert csak így lehet elérni, a „magyar bor” szókapcsolat értelmet kapjon a nemzetközi borpiacon. A „francia bor” szókapcsolatnak van jelentése, a „magyar bor”-nak egyelőre még nincs. Az igaz, hogy Magyarországon mintegy 60 ezer hektár termő szőlő van, Franciaországban pedig csak Bordeaux-ban 130 ezer hektár. De a nemzetközi ismertséghez, sikerhez nem tömeg kell, hanem az, hogy a megfelelő szegmenseket célozzuk meg a magyar borokkal. Nem lehet cél, hogy a szupermarketekből kiszorítsuk a chilei borokat. Hihetetlenül jók az adottságaink, geológiailag az egész Kárpát-medence nagyon érdekes képződmény, ami óriási lehetőségeket biztosít a bortermelésnek, és ehhez vannak érdekes, helyi fajtáink. Csak sok olyan emberre van szükség, akik meglátják ezt termelőként, marketingszakemberként és kereskedőként is. Ma prémium termékek fogyasztói egyértelműen az egyedi ízű, autentikus, a termőhelyre jellemző borokat keresik. Ebben a szegmensben van Magyarországnak esélye, hiszen ma a borvilág egyértelműen az egyedi ízű, autentikus, a termőhelyre jellemző borok irányába halad. Az osztrákok pedig a zöldveltelinivel és a kékfrankossal megmutatták, hogy ezt meg lehet csinálni.

Folytatás két részletben: Kielmayer Krisztián és Romsics László.

(Az interjú a Népszabadság TOP 100 magyar bor 2011 című kiadványában megjelent cikk teljes változata.)

Címkék: interjú master of wine borbírálat kató andrás institute of master of wine

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr833527167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marvin__42 2012.01.07. 22:49:28

Nagyon jó ötlet ez a mini-sorozat! És örülök annak is, hogy újra 'nekirugaszkodsz', meg drukkolok, hogy tényleg ne legyenek nagy szünetek (de azért akkor sem dől össze a világ, ha mégis lesznek, jól meg van az a világ csinálva...)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.01.09. 09:22:45

Kösz a sorozatot, élvezettek olvassuk. Egy dolgo a 100 pontos chardonnay-ról: tévedésként sokan ezzel szokták az MW-ket szapulni. Mindenki a 100 pontra emlékszik, arra nem, hogy Angela Muir MW utána mit mondott: a táblázatos OIV értékelőlappal történt.

Ld. pl. itt a csendes borokra: www.desszert.eu/node/7702

Míg a Parker-féle 100 pontos skála nem próbál a dolgo mélyére nézni, az OIV skála igen. Csak a bor színe kaphat 2-10 pontot (????). Angela Muir azt mondta, hogy a kért pontozási módszer szerint nem tudott a bornak hibapontot adni.