Skip to content


Összeállt a pannon borválogatott

Most kaptam, s azon melegében meg is osztom az olvasóval: május 12-én rendezték a Pannon Borrégió TOP25 borversenyt, melyet a Pécsi Borozó és a Pannon Borrégió rendezett meg. Az idei verseny volt a negyedik a sorban, ahol a régió négy borvidékének, a pécsinek, a szekszárdinak, a tolnainak és a villányinak a borai versengtek azért, hogy bekerüljenek a régiós válogatott huszonötös keretébe – a szervezők közül valószínűleg elévülhetetlen érdemeket szerzett Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó főszerkesztője és a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter motorja.


(kép: pannonborklaszter.hu)

A zsűriben jelentős erővel voltak jelen szorgalmas blogger kollégák, tehát élménybeszámolókra is számíthatunk. Palack képviselete a Művel Alkoholistát, Fater a Borravalót, Albert gazda pedig magát Albert gazdát.

A versenyre ötven pincészet nevezett 151 borral, azaz a zsűri biztosan nehéz helyzetben volt – de édes tereh ez! Örömteli, hogy a listán a nagy nevek mellett egy sor feltörekvő thetség is helyet kapott. Amit tudok, én is megkóstolom belőlük. Tegyenek így önök is, például június 18-án dálután 14 és 20 óra között Pécsett, a Hotel Palatinus Cityben, ahol a borok mellett más helyi termékek, például sajtok bemutatóját ígérik a szervezők. A bemutatóra mindössze 300 jegyet adnak ki (az ár 3900 Ft), tehát érdemes már most lefoglalni a helyeket. Aznap délelőtt lesz egy maximum 50 főre szabott kóstolósorozat is, melyen külföldi és hazai vendégelőadók tartanak majd mesterkurzusokat, tematikus kóstolókat, többek között a horvát olaszrizlingekről és a szerbiai autochton szőlőfajtákról.


Pannon Top 25

És akkor az idei lista borvidékenként, azon belül pedig az ábécé rendjét érvényesítve:

Pécs
Ebner Pince Pécsi Cirfandli 2010
Lisicza Borház Pécsi Sauvignon Blanc 2010
Matias Borászat Pécsi Zweigelt 2008

Szekszárd
Bodri Borászat Faluhely Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Dúzsi Tamás Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2010
Mészáros Pál Borház Szekszárdi Bodzási Kékfrankos Válogatás 2007
Takler Pince Szekszárdi Cabernet Franc 2008
Takler Pince Szekszárdi Kékfrankos Reserve 2007

Tolna
Danubiana Borászat Pannon Syrah 2009
Danubiana Borászat Tolnai Zöldveltelini 2010
Tűzkő Birtok Tolnai Renana 2010
Tűzkő Birtok Tolnai Tűzkő Domb Cuvée 2006

Villány
Agancsos Pincészet Villányi Portugieser 2010
Blum Pince Villányi Cabernet Sauvignon Barrique 2006
Bock Pince Villányi Hárslevelű 2009
Gere Tamás és Zsolt Pincészete Villányi Aureus 2007
Günzer Tamás Pincészete Villányi Merlot 2008
Günzer Tamás Pincészete Villányi Pinot Noir Reserve 2009
Jekl Flóra Villányi Il Primo Cuvée 2007
Lelovits Pincészet Villányi Syrah 2009
Matias Borászat Villányi Kékfrankos 2007
Maul Zsolt Villányi Taurus 2007
Riczu-Stier Pincészet Villányi Merlot 2009
VinArt Pincészet Villányi Cabernet Sauvignon Prémium 2007
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Villányi Duennium 2006


 

Címkék: pécs szekszárd villány rendezvény borverseny tolna

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr882906975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.