Skip to content


Take off Miklóscsabival

Újrakezdeni nehezebb, mint elkezdeni. Ilyenkor mégis csak számba kell venni az ember gyerekének az abbahagyáshoz vezető okokat, úgyis mint lustaság, időhiány, mondathiány. Bár mérlegelhetem súlyukat, értékelhetem szerepüket az elmúlt négy hónap történéseiben, összességében eltörpülnek amellett, hogy egyszer csak úgy tűnt, fogalom nélkül kóricálok illatok és ízek között. Az időhiányon azóta a pénzkereső foglalkozásban fellépő átmeneti kényszerszünet segített. A többi pedig majd kiderül. Hosszasan mérlegelés után egy régi adóssággal vennék lendületet: a móri Miklós Csabával, avagy védjegyévé vált nevén: Miklóscsabival, valamint 2009-ből három ezerjó-variációval. Emígyen ünneplem kerek négy hónap pihenés után a munka ünnepét – munkával.


(A képért a bortáborosoknak jár köszönet)

Kezdem a borvidékkel, mert szeretem. Mór lehetne Magyarország Languedocja, (ad notam Isten kalapja és rajta a bokréta), már ha a méreteket figyelmen kívül hagyjuk, meg a globális felmelegedés feltartóztathatatlanságában is hiszünk. Persze, mint minden hasonlítgatás, hülyeség ez is, de annyi kétségtelenül érvényes belőle, hogy van Móron is lepusztultság, van aranybánya, ellenben nincs szénakazal. Legfeljebb egy maréknyi száraz fűben kell keresni a csillogó tűt. Amúgy – klimatikus és talajviszonyokat, sőt talán kicsit a birtokszerkezetet nézve – kézenfekvőbb lenne hasonlítási alapnak Elzász (a franciás műveltségűeknek: Alsace); az adottságok rokon vonásaiból pedig egyenesen következhetne a borstílusbeli hasonlóság. (Sőt még a Tokay-problémára is van párhuzam az ezerjó aszú formájában.)

Egyelőre három-négy-öt számításba jöhető termelő szállítja azoknak a móri boroknak a többségét, melyek alapján megítéljük a borvidék lehetőségeit. Az már látszik, hogy vannak nagyon jó egyedi adottságok, saját fajta, ami kiválóan teljesít(het) arrafelé, népszerű világfajták, amik virulnak a Móri-árok hűvös mikroklímáján és különleges, meszes talaján, amikkel ráadásul ügyesen lehet egyensúlyozni a világszerte kedvelt/ismert és a terroirista jegyek között anélkül, hogy a végeredmény stílustalan eklektika lenne. Körülötte csupa befutott-felkapott vagy legalábbis ismertebb borvidék (Észak- és Dél-Balaton, Somló, Etyek).

Leggyakrabban három móri termelőről lehet hallani, akiknek a boraihoz viszonylag könnyen hozzá lehet jutni: Bozókyékról, ifjabb Kamocsay Ákosról és Miklóscsabiról; de például a Kézműves Borok Házában a Pontica Pincészet és a Vécsei Pince borai is beszerezhetők. Ifjabb Kamocsay és Miklóscsabi pedig már a hiperekben is megvetette a lábát. (Zárójelben csupán: az ő méretükben a hiperes jelenlét legfeljebb az ismertség növelésére szolgálhat, cél semmiképpen sem lehet.)

Miklóscsabit nagyjából akkor ismertem meg személyesen, amikor ifjabb Kamocsay Ákost, pontosabban: voltaképpen ifjabb Kamocsaytól tudtam meg, hogy létezik Miklóscsabi, akinek a pincéjében elkészült a Maurus első évjárata. Innen meg ment minden, mint a karikacsapás: telefonos egyeztetés, utazás Mórra, majd alapos félreértés, minek következtében a személyes találkozás kapásból csúszott pár hónapot.

Miklóscsabi borászati ars poeticáját nehéz lenne összesűríteni egy mondatban, de ha mégis, akkor mondjuk így: „Nálunk minden úgy kezdődik, hogy apával nagyon összeveszünk.” Ebben minden benne van, amit Miklós Csaba a pincéjéről sugallni akar. A svábosan szigorú takarékosság, pontosság és gazdaságosságra törekvőidősebb, illetve a szőlőre és borra már másként – olykor önkifejezés egy lehetőségeként, máskor extra élvezeti cikként – tekintő következő generáció közötti, talán feloldhatatlan (leniniesen és osztályharcosan: antagonisztikus) ellentét éppúgy, mint a kézműves borászat nehézségei, eszköztelen küzdelme a jó borokért – és nem utolsósorban a megélhetésért.

Számba vehetném a pályát: móri gyerekkor, jó barátság a szintén móri születésű ifjabb Kamocsy Ákossal, főiskola Kecskeméten, borászati tanulmányút Kaliforniában, egy rövidke kanyar a Hilltop palackozóüzemében, hosszabb ideig virágnagykereskedés Egerben, aztán pár hónap borkereskedelem... Mostanság azonban mindent háttérbe szorít a néhány hektáros móri kisbirtok: a Miklóscsabi Pincéje. A hangulatos, de többnyire totálisan elavult információkat tartalmazó honlap szerint mindössze 3 hektáron gazdálkodnak (nem gondolnám, hogy ez a terület lényegesen, azaz nagyságrendileg bővült volna. A pince eddigi imázsával nem is nagyon férne össze komolyabb bővítés. Meg talán az üzletpolitikával sem, melynek egyik sarokpontja, tudható: kézműves borokat készíteni (jelentsen ez akármit is). Az már más kérdés, hogy ehhez a sarokponthoz milyen sarokszám rendeltetik az üzleti tervben.


(Az eredeti itt található)

Egy biztos: tart az útkeresés jó ideje, és azt sejtem, ekörül van némi görcs és erőlködés is. Nehezen tudom ugyanis másként értelmezni a borok fantázianeveinek fékezhetetlen burjánzását. Ha csak az ezerjót nézzük: volt Apa bora, most van Ezredes, Csoda, Moorer, Roger Mór, Nirvána (a legkirályabb borcímkével, amit valaha is készítettek Magyarországon), egy ezerjó alapra épülő küvé, a Beszélj hozzám... Más boroknál volt már Utazóbőrőnd, Csakazízéért, Haramia, és most láttam a legújabbat: John Paul Csabi Ringo Star George, ami kékfrankos, sőt állítólag jön Demi Mór és Marilyn Mór is! (El is vesztem rendesen, hogy melyik évben melyik név volt forgalomban. Írtam a gazdának, hogy segítene, de levelem vagy levele eltűnt az éterben.) Nem ártana mellékelni egy kis szótárfüzetecskét is a Miklóscsabi-borokhoz, hogy tudjuk, mit miért, illetve mikor mit. A címkedizájn igazodik ehhez a névburjánhoz: a René Magritte-stílusú, szintén gyakran módosuló címkék olykor Ipacs Géza szürrealista agyszegletének gyakorlatozó terepének tűnnek.

Egy dorkó, Kata és a csoda
Leszögezem azon melegében: minden kritikai megjegyzésem ellenére három tehetséges 2009-es borról fogok beszélni. Csak azt lesz kicsit nehéz megfognom, hogy miért is három az a bor, ha egy? Címkéken is jól látható, hogy a gazda erősen másként akarja láttatni a borokat, és nem is nagyon törekszik arra, hogy a jónép kapcsolatot találjon közöttük. Nem tudom eldönteni: 1. az ezerjó három arca; 2. Mór három arca; 3. Miklóscsabi három arca (esetleg apa, pontosabban Apa három arca...)?

A Roger Mór 2009 talán a legkönnyedebb kivitel. A dorkós címke telitalálat – vagy mégsem? Árad belőle a virág és mindenféle citrusok illata, majd az első lendület lecsengése után jöhet az alma, kis birs meg banán, de reduktív borokra jellemtő friss lendület nem törik meg. A kortyban a feszes szerkezetet a kellemes, de lendületes savérzet, az enyhén füst, a határozott sós ízek együttese adja. A garatban hagy maga után némi kesernyésséget, ami olykor tetszett, később inkább zavart – de gondolom ez ízlés dolga. Egy biztos: egy pillanatra sem hagy unatkozni, ügyesen adagolja az élményeket az ízlelőszerveknek, csak a gyors távozásával hagy űrt maga után, de így is próbálja jóllakatni a szaglóhámot és az ízlelőbimbókat. Az 5 pontot és azt a két és fél ezret sem sajnálom érte, amiért hozzá lehet jutni; még akkor sem, ha másnapra kifulladt a félbehagyott üvegben.

A Moorer 2009 az apa bora. („Apa erős. Tud ezerjóul. Érti, néha értik, értem” – mondja Miklóscsabi a hátcímkén, miközben az első címkéről a „stáb” egy másik tagja: Miklós Kata mosolyog ránk. Én mondjuk jobban örültem volna annak, fogyasztóként, ha megtudom, hogyan is viszonyul Moorer Rogerhez, és egyébként ketten hozták-e össze (csalogatták elő?), és ha igen, hogyan, a csodát. Na, erről aztán tényleg semmit sem tudunk meg. Egy biztos, a Moorer vérrokona Rogernek. Ugyanaz a kristálytiszta vadvirágos, citrusos antré, amit egy meglepően intenzív ásványosság vág pofán. Ettől aztán az illat szikárrá válik, ami aztán szervesen folytatódik a kortyban. A finom fanyarság izgalmassá teszi az élénk savakat, amik tökösen feszítik a kellően sűrű szövésű textúrát. Az összkép kétségtelenül komolyabb, mégis a stílusa erősen hajaz a Roger Móréra. A korty hosszúságának mértéke pedig itt is a rövidség. Ezzel együtt ugyanúgy megéri az 5 pontot és harmadfélezer forintot, mint a Roger.

A harmadik variáció 2009-es év miklócsabis ezerjóira a Csoda. A palack hátcímkéjén végre valami konkrétum: ez a bor gyalogtőkékről származik. Ebben is a citrusok viszik a prímet, főleg a lime, a grépfruit, de ha ügyesen centrifugáljuk a pohárból az aromákat, még vagy ezernyi citrusos árnyalatát fedezhetünk fel. A citrusok kiemelik az édes jegyek (selyemfűméz, érett őszibarack, fanyar parfümösség, cassis) és az ásványosság közti feszültség okozta vibrálást. A sokat ígérő illatot, húsos és izgalmas korty követi, amit a határozott és arányos savak foglalnak kristálytiszta szerkezetbe: krémes, sejtelmesen vaníliás, fűszeres, mintha épp csak leheletnyit érintette volna hordó. Ettől lesz súlyos és mégis könnyedén elegáns a bor, csak mintha túl sokféle akarna lenni egyszerre, így aztán újra és újra elbizonytalanít. Sajátos és izgalmas értelmezése a fajtának: 6 pont, (miután sokáig vacilláltam a hetesen).

Címkék: mór ezerjó 6 pont 5 pont miklóscsabi

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr472868542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marvin__42 2011.05.02. 15:25:24

"a pénzkereső foglalkozásban fellépő átmeneti kényszerszünet" feloldására sok sikert, viszont jó volt újra posztot olvasni itt!