Skip to content


Erdőbénye – először

Tokaj messze van. Még mindig és mindentől. Nem a Budapesttől mintegy 240-250 magyar kilométer (ebből bő 180-at lehet autópályán megtenni) miatt sírnék, hanem sok más miatt. A mádi „park" lyukas szemetese miatt, a szálláshelyek felkészületlensége miatt, az utak állapota és a bicikliutak hiánya miatt... Irigykedve olvasom a bestseller-írónak titulált, amúgy élvezetes, ám legtöbbször útleírásaival és csapnivalóan gyenge regényeivel is Máté Ferenc-i magasságokat ostromló Peter Mayle (vagy fordítva? ki tyúk és ki tojás? – ami persze egyrészt frivol kérdés, másrészt a végeredmény szempontjából édes mindegy) egyes történeteit, melyekben a hősök és antihősök épp és véletlenül valamelyik híres francia borvidéken küzdenek, ahol még a clochard-ok is szarvasgombás szendvicsek fölött nyammognak. Hogy mit is irigylek? Azt a gasztronómiai gazdagságot, ami olyan fájdalmasan hiányzik egyelőre minden magyar borvidékről. Nem teljesen, hanem általánosan. Azaz kisebb-nagyobb, zöldebb-sziklásabb szigetek vannak: egy Anyukám mondta (határeset – mármint borvidékileg)... egy Ős Kaján... egy Oroszlános Borvendéglő..., egy Sárga Borház... A mennyiség és a rétegzettség azonban hiányzik. Az például, hogy nincs a hurkázós-kolbászozós-fröccsözős (de fasza legyen, Tibor bá’!) helyektől az egyszerű egytálételeket kínáló kiskocsmákon át a rafinált csúcsgasztronómiai élményfürdőkig nyúló minőségi kínálat, meg persze illő-kielégítő infrastruktúra.
Másrészt Tokaj közel van. Két és fél óra autóval (sietve). Elmentem én is. Erdőbényére. Hogy áthasson a genius loci, meg legfőképpen hogy kóstoljak érdekes borokat. Az alkalmat a Bor. mámor, Bénye fesztivál adta, amiről gyors facebookos hangulatjelentések is születtek, most pedig egy összegzésféleség következik. Két részben. Katt, és jön az első rész.

Először is: a Bor, mármor... Bénye élvezhető fesztivál (persze hallottam olyan véleményt, hogy az első jobb volt, de azon én nem voltam, tehát nekem ez volt az első legjobb). A programokat az erdőbényei borászok szervezték, kicsit a maguk kedvére is. Nem színpadok voltak, hanem nyitott udvarok és pincék, ahova az emberek betérhettek ételért-italtért és szellemi táplálékért – mert ugye nem csak kenyérrel él az ember. Még az is előfordulhatott, hogy az egyik előadó, nem lévén elégedett az eredetileg kijelölt koncerthellyel, közönségével együtt arrébb sétált néhány házzal, és az egyik borászat kertjében leülve előadta bő órás műsorát. A borászatok és a kulturális programok mellé elérhető áron kínáltak egyszerű ételeket a környék éttermei. Részese volt a sikernek két gasztroblogger, Dalit és Ízbolygó, a Gonda Farm, valamint a Bényei Fogadó, a Mádi Kúria, a Magita, az Oroszlános Borvendéglő, az Ős Kaján, a Rókabérc és a Sárga Borház.


Útban a Lőcse dűlő felé

A családi körülmények és az időkorlát miatt végül négy és fél borászat száraz boraira jutott időm. Bár úgy alakult, hogy a bényei napot épp a Béres Szőlőbirtokon zártam, az ábécérend miatt az utolsóból első lett. Elöljáróban: mind az ültetvények, mind a pince mintaszerű: ízléssel és mértéktartással kialakított birtok, ami azonban így is eltúlzott megaberuházásnak tűnt a bényei környezetben (a félmilliós kapacitású palackraktár telítettségét látva ez az érzésem csak erősödött) – de ez legyen a tulajdonosok gondja, ha gond. A borok hibátlanok. Egyetlen gyenge pontjuk van: gyakorlatilag semmi kapcsolatuk nincs a területtel, ahol készültek. Nem vagy csak kevés rokonságot mutatnak a falu kispincészeteinek (jelen esetben a szó szerint szoros értelmében nevezhetjük őket kézműveseknek) boraival. A Béres-borok egyelőre inkább a korlátlan technikai lehetőségekről szólnak. A csúcstechnika alkalmazása bizonyos méret fölött persze nem baj, szinte kötelező, de – paradox módon – roppant erős korlát is. Zöldi-Kovács Árpád és Hudák Péter azonban tehetséges emberek. Ha maradnak egy ideig, a Béres-borok is formálódhatnak majd egyedibb irányba. A 2008-as sárgamuskotály jó ízléssel elkészített, tisztességes, jó struktúrájú bor: visszafogott muskotályos illat gyümölcsökkel, citrusokkal, némi virággal, szájban élénk savérzettel. Az az érzésem, hogy a savakra figyeltek szüretkor, miáltal maradt benne némi éretlen, zöldes jelleg. A furmint és hárslevelű házasításával készített 2007-es Naparany Cuvée minőségi ugrás a sárgamuskotályhoz képest. Az illat sokkal összetettebb és intenzívebb: virágos, sárgadinnyés, citrusos, birses. A bor teste húsos, sós-ásványos, érett, mégis friss. Ha mindennapi tokajimnak ezt kellene elfogadnom, nem lehetnék elégedetlen. Az erdőbényei jelleget – már ha létezik ilyen – azonban csak a 2007-es Lőcse Furmintban véltem felfedezni, amely a legtartalmasabb, ám a három száraz közül közel sem a legharmonikusabb (ami persze némi fogalomzavar, merthogy valami vagy harmonikus, vagy sem – lásd még: legoptimálisabb). Körte, birs, alma, egres és citrusféleségek egyike-másika határozhatná meg az illatot, ha nem tolulna minduntalan előtérbe a fás vanília, pörkölt mogyoró és a mandula. Zamatos, lendületes savú, kellően húsos, krémes textúrájú bor, de erre is igaz: a kevesebb fa több lenne. Talán ha még hordóban tartják néhány hónapot, a battonage támogatásával minden a helyére került volna. A Béres-összkép: minden elemében csiszolt, talán túlságosan is kordában tartott borok.


Kóstolás, kiállítás, koncert

A Tombor András tulajdonolta, kb. 6-7 hektáros H. Bardonról már hallottam jókat, most meg is kóstoltam a tehetséges, lelkes és kedves Kovács Gabriella szőlész-borász készítette borokat. A pincészet elnevezése állítólag (ott hallottam) a tulajdonos valamelyik francia ősének emlékét hivatott felidézni. A borok kétségtelenül roppan tömör alkotások, ám minden kortyuk a gyorsan bekövetkező alkoholmámor (rém)képét vetítik elém... A 2007-es Bardon 700 a Meszes-majorból, 100 éves tőkékről származik. (A dűlőben amúgy 2,4 hektár szőlője van a pincészetnek.) A bor tömör, robusztus, mégis ezernyi árnyalatot tud kihozni illatban és zamatiban egyaránt. A kortyban maráns az ásványos-sós jelleg, a savgerinc határozott, ahogy kell. A gazdag alapanyagot szépen keretezi a jól eltalált használt fahordó. A furmint-hárs (80–20%) kombinációra épülő 2008-as Menon ellenben új fahordóba került. Virágos, almás, fűszeres illata, zamatos savai magas alkoholérzettel párosulnak. A határozott ásványos vonalat a hordó szépen kiegészíti, vajassá, krémessé teszi – egy újabb példa arra, hogy az ízléssel használt hordó valóban gazdagít. Tiszta furmint a 2008-as Philedos (micsoda fantázianevek, édes Istenem!) érett almát, körtét, birset, kerek, de lendületes savakat párosít karakteresen ásványos zamatokkal. A lecsengés kifejezetten sós. Egyedi, mégis modern-klasszikus furmint, aminek élvezeti értékén csak a túl intenzív alkoholérzet rontott.

A folytatásban Homonna Attila, Jakab Zoltán és a Karádi-Berger borairól olvashatnak.

Címkék: tokaj borfesztivál erdőbénye béres szőlőbirtok bardon

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr892228023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mákvirág 2010.08.18. 13:26:29

Valaki lent felejtette a tacskóját. (szálkásszőrű, kb 1 éves).
V.

Weér Yvo · http://borboy.blog.hu 2010.08.18. 18:16:20

@Mákvirág: az olvasó mindig tud meglepetést okozni: te például például új - számomra meglepő - funkcióval gazdagítottad a blogot. Éljen az interaktivitás és az interoperabilitás! Természetesen szurkolok, hogy mihamarabb kerüljön elő a feledékeny gazdi (remélem, nem került az ufók markába.)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.23. 20:47:26

Mi is ott voltunk. Sőt szintén a Béres Szőlőbirtokon fejeztük be. S nagyon kellemes emberléptékű eseményen vehettünk részt.
Jövőre szintén ott leszünk. Nekem némi keveredést mutatott egy művészeti fesztivállal. De kellemes egyveleg volt. Így lehet egy 'szinte isten háta mögötti' faluban színvonalas eseményt rendezni.