Skip to content


Nincs új a nap alatt – oroszok a spájzban (pincében)

Nemrégiben került a kezembe a '80-as évekből a Gondolat kiadó egyik népszerű sorozatánal, a Közös dolgainknak az egyik kötete: Orosz és ukrán utazók a régi Magyarországon (Budapest 1988). Közreadta, fordította, az előszót és a jegyzeteket írta Tardy Lajos. Találtam benne két rövid részletet: az egyik a 18. század elejéről, a másik pedig szűk száz évvel későbbről árul el apróságokat a hazai borkultúráról, pontosabban arról, hogy mit láttak aból a külföldi szemek.

Az első tanúságtevő a kijevi születésű Vaszilij Grigorovics Barszkij, akit tudásszomja attól sem riasztott vissza, hogy pravoszláv létére pápistának adja ki magát, csak hogy bekerüljön a lvovi jezsuita akadémiára. 1724 tavaszán zarándokútra indult, melynek tervezett végállomása Róma. Eközben Magyarországon is átgyalogolt. Élményeit naplójában rögzítette, melyben a Miskolc környéki boroknak is szentel egy bekezdésnyi helyet. (Csak érdekességként: Barszkij Rómában XIII. Benedek pápához is bejut kihallgatásra. Hazafelé menet azonban kicsit eltéved, először Velencében, majd a Szentföldön időzik hosszabban. Végül halála előtt pár hónappal, 1747-ben tér haza Kijevbe.) Mocskos részletek a lapozás után.

„Miskolcon néhány háznál adományokat kaptunk, és saját elemózsiánkból is falatoztunk, majd szőlőskertek között folytattuk utunkat. Láttuk, hogy azokban bort mérnek ki, és mi is hozzáláttunk a kortyolgatáshoz. Itt útitársam, Jusztin, egészen váratlanul magamra hagyott. Magányosan folytattam utamat, azonban elvétettem a helyes irányt, és eltévedtem. Akkora fáradtság vett erőt rajtam, hogy az út mentén lefeküdtem. Senkitől sem félte, mivel úgy értesültem, hogy Magyarországon nincsenek útonállók vagy egyéb gazemberek. Amikor a bor és a fáradtság hatására elnyomott az álom, egy gonosz embert erre vezetett az útja, aki – amíg aludtam – levette a fejemről az új sapkámat, és helyette saját ócska sapkáját helyezte a fejemre.”

Nem egészen kilencven évvel később egy művelt, felvilágosult tengerésztiszt, Puskin barátja, Vlagyimir Bogdanovics Bronyevszkij is átutazott az országon Trisztből Szentpétervárra tartva. Ő már tudatos utazóként jegyezte fel élményeit, amit ki is adtak 1828-ban (Putyesesztvije ot Trieszta do Szanktpetyerburg v 1810 godu).

„Magyarországon az utazónak felettébb óvatosnak kell lennie a víz, bor és sör élvezetével. A víz, így még a Duna vize is, a folyót környező sok mocsár miatt csak úgy használható, ha az ember megvárja, míg leülepedik. A bor, melyet a falvakban, kocsmákban elénk tettek, savanyú volt, mint az ecet; a sör kellemetlenül édes és undorító. A magyarok nem ismerik az életnek semminemű igazi kellemetességét, és köztük a felvilágosodásnak csak igen kevés nyoma észlelhető […]
Azt hittem, hogy a borairól Európa-szerte ismert város, mely a Bodrog és a Tisza találkozásánál fekszik, termékeny talajú és sűrű lakosságú, de tévedtem. Tokaj, jóllehet a város minden előfeltételével és városi címmel rendelkezik, külsőleg szegény falu benyomását kelti. A világhírnévhez való viszonyában Tokaj hasonló azokhoz a lényekhez, melyek idegen tulajdonságok alapján jutnak hírnévhez. A sötét, piszkos fogadóban a nagyszerű tokaji bor helyett valami savanyú lőrét szolgáltak fel, és legnagyobb sajnálkozásomra kiderült, hogy a híres bor, melyet erről a városról neveztek el – a környező hegyekben terem, melyek mintegy 30 mérföldnyire terjednek ki; a város keleti határában, melyet Császár Kertnek neveznek, nagyszerű bor terem, csakhogy igen kevés. A kert megtekintése után semmi okom sem volt a további tokaji időzésre, és még aznap elhagytam a várost, csak a fölöslegesen ráfecsérelt időt sajnálva. A város környéke igen barátságos; egyik oldalon szőlő bodorította hegyoldal, a másikon, a völgyben erdők a kígyózó Bodrog mindkét partján. A nálunk, de különösen Lengyelországban ismert tokaji bor ezen a vidéken terem; a legjobb Abaúj-szántón, Liszkán, Horvátin, Zsadányban és még tizenhat községben, ezek közül nem egyben még az úgynevezett »Tokaji«-nál is sokkal jobb, felséges ízű bor terem. Az aszúbor teljesegészében külföldre megy, és itt helyben csak igen drága áron mérik ki.”

Önök ismernek hasonló szövegemlékeket? Ne habozzanak megosztani a közzel!

Címkék: orosz ukrán útleírás

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr632194695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.