Skip to content


Erő, izom, olaszrizlinget iszom

Ezt most onnan kezdeném, hogy van egy autodidakta borász Szekszárdon, Márkvárt János. Bár ismerem egy ideje – Pálos Miklós jóvoltából, sokat nem tudok róla. Bort készít, esküszik az acéltartályra, még idegenkedik a fahordók esetlegességétől (bár óvatosan kísérletezik velük). A Baktán, Istifángördérben és a Baranya-völgyben összesen 10 hektár körüli területet művel. Kékszőlőből gazdag a fajtaválasztéka: kékfrankos, blauburger, portugieser, kadarka, merlot, cabernet suvignon – ezekből készülnek fajtaborok meg küvék, melyek némelyikét bikavérek hívják. Emellett van két fehér fajta is, az olaszrizling és a rizlingszilváni. A Márkvárt Pince az egyre markánsabb szekszárdi középmezőnyt erősíti, és nem is akárhogy! 2006-ban már Bordeaux-ban, a Challenge International Du Vin-en is sikerült begyűjtenie egy aranyat a 2003-as bikavérének (ezt a borát ugyanazon évben a Vinagora is így értékelte), a 2006-os kékfrankosát pedig az V. Nemzetközi Kékfrankosfesztiválon jutalmazták arannyal. A Pécsi Borozó már felfedezte, ami persze náluk foglalkozási ártalom, tehát csak fél pontot ér, és az Alkoholisták is írtak borairól itt-ott. Szóval felfedezésfélben van a Márkvárt Pince, amely egyelőre a termésének csak egy részét palackozza, más része folyóborként csordogál le a borissza torkokon.
Szóval ettől a Márkvárt Jánostól jönne itt egy olaszrizling, nem laza, ellenben markos. A csavarzáras rajnai palack láttán valami könnyedet várnék, helyette túlérett szőlőből készült sűrű, olajos, botritiszes jegyeket is mutató, szamorodnira, sherryre emlékeztető bort kapok. Ezt sugallja már az aranyló szín, a lomha mozgás a pohárban, aztán az aszalt barackot, trópusi gyümölcsöket (bár ezekkel mindig bajban vagyok, tekintve, az é. sz. 35° 1′-énél délebbre soha nem jártam), sárgadinnyét, birset és körtét, vérnarancsot, mezei virágokat idéző illat, amihez némi gyógyfüves kesernyésség keveredik. Eddig rendben is lenne minden, csak nem lenne a brutális alkohol, ami már az illatban is erősen érződik, és valószínűleg hozzájárul a gyógyfüvességhez. A zamatok markánsak: miközben nagyon gazdag, krémesen sűrű, a kortyot végigkíséri a perzselő alkohol, ami ráadásul felerősíti az olaszrizling keserű mandulásnak mondott jellegét, amitől tinktúrás jelleget kap. Ahhoz, hogy az illat citrusos, trópusi jellegét a kortyban is felfedezzük, erősen kell koncentrálnunk. A sok alkoholnak (15% van benne – ez a sherryk alkoholtartalmának az alsó határa) és a vastagságnak áldozatul esik az elegancia, bár nem savhiányos, a savak ne rajzolnak határozott képet a nyálkahártyánkra. Egy biztos: egyénisége van. 4 pont, és 1500-ért egy próbát minden olaszrizling-fannak megérhet.

A képet a Pécsi Borozótól kölcsönöztem.

Címkék: szekszárd olaszrizling 4 pont márkvárt pince

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr192156869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loading 2010.07.18. 14:38:49

Ha egy bornak sherry íze van és nem sherryként adták el, akkor az megöregedett. Talán a rossz tárolás miatt. Ilyeneket kiöntöm, mert nem szeretem ezt az ízvlágot. A pontozás a borásznak szólhat, a bornak nem:az a leírásod alapján 1-2 pont körül lehet kicsit több objektivitással.

Weér Yvo · http://borboy.blog.hu 2010.07.18. 23:45:07

@loading: én nem vagyok ilyen szigorú. A sherrys jelleg a mandulás - zöld diós - rumos jegyekre utal (általában és itt), és semmiképpen sem az oxidált, élesztős, kesernyés illatra. Ez a bor egyáltalán nincs szétesve. Mindazonáltal egy olaszrizlingtől nem ezt várom - még egy késői szüretelésűtől sem. (Csak zárójelben: azt hallottam valaha, hogy egy 15-ös alkoholú sherry még fejlődésének az elején áll, és a viszonylag - sherry-mértékkel mérve - alacsonyabb alkohol következtében felületén vastag élesztőréteg képződik a hordóban, ami akadályozza a bor oxidálódását. Ahogy nő az alkoholszint, úgy vékonyodik az élesztőréteg, és ezáltal a bor oxidációja is gyorsul.)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.07.19. 16:57:14

Miért esetlegesek a fahordók?

Amúgy a kóracél versus fahordó ellentét rendszerint nem is a két edénytípus közötti technológiai különbségről szól, hanem az ülepített, szűrt mustot fajélesztővel való erjesztése és az áztatásos, spontán erjesztése közöttiről.

Weér Yvo · http://borboy.blog.hu 2010.07.19. 22:20:42

@BZoltan: Az a gyanúm, bár bizton nem állíthatom, hogy a fa, legyen bármilyen tökéletes, jellegéből adódóan ellenőrizhetetlen módon lép reakcióba a borral, az acél pedig nem szól bele abba, hogy mi történik. Ez az egyszerű válasz. A bonyolultabb, ami persze inkább sok-sok kérdés, itt olvasható: borboy.blog.hu/2008/02/20/tul_a_hordomitoszon_1. Véleményem mutatis mutandis maradt, azaz én megértéssel hallgatom azokat is, akik az acélra esküsznek - és persze jó (értsd: élvezetes-izgalmas-karakteres) borokat készítenek.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.07.20. 09:47:29

@Weér Yvo: Bár a tévedés illetve a tudatlanság jogát fenntartom :) azért én jelenleg meg vagyok győződve azt illetőleg, hogy messze nem mondható ellenőrizhetetlennek a bor és a fahordó kapcsolata. Egy-egy hordó viselkedését és hatását a benne erjedő/érő borra a gazda szépen ki tudja tanulni. Egy rendes borász pontosan ismeri a hordóit és tudja, hogy melyik hogyan működik.

Én csak egy picit (icipicit) félek attól, hogy ebben a témában is ködösítés a rendező elv és nem az igazság.

A fahordók beavatása költséges és időigényes dolog. Egy 20 hektós fahordónak bizony kell 3-4 év mire használhatóvá válik. Ezen 3-4 év alatt mustot kell erjeszteni és bort kell tárolni a hordóban, hogy kialakuljon a hordó neutrális íze. Ez sok-sok munka és évről évre sokszáz liter must megy gyakorlatilag kárba. Ezt a többletmunkát és költséget nem feltétlenül akarja sok termelő vállalni. Inkább megveszik a kóracélt ami instant működik, nincs vele macera, azonnal üzemképes és nem kell hozzá sok hektó amúgy értékesítésre szánt bort beáldozni rá. Furcsa módon erről a szempontról ritkán esik szó, pedig naivság azt hinni, hogy az idő, munka és a költségek nem meghatározóak egy-egy technológiai döntésében.