Skip to content


Csak egy liter kadarka kell...

Olykor elfog a lelkesedés ezért a rejtélyes és sokszínű fajtáért: szépségeit féltékenyen rejti, rossz tulajdonságainak többsége pedig a kiismerhetetlenségében (más megközelítéseben a genetikai sokszínűségében, esetleg hisztérikusságában) materializálódik. Divatos párhuzamot vonni közte s a pinot noir között, hasonlóságok vannak is szép számmal, olykor akár el is lehet sütni egyiket a másiknak – amikor még a kapanyél is elsül. A fajta számtalan csalódás és legalább annyi lelkes „ah!” forrása. Egyesek szerint regényt lehet írni róla, mások szerint bökverset sem nagyon érdemel. Erre föl itt vannak ezek a Frittmannok, akik erőltetik feszt – ráadásul az Alföldön.

Frittmann Jánosékról – mióta a borász az Év Bortermelője elismerése boldog tulajdonosa – mindent tudhatót elmondtak már, sőt talán még azt is, ami nem tudható. Itt és most éppen ezért csak a kadarkájukról lesz szó, azon belül is a 2006-os kivitelűről. (Frittmannék szortimentje is szerteágazóan szövevényes, mely trendről korábban már elmondtam a véleményemet röviden.) Tehát Frittmann Kunsági Kadarka 2006: színe bíborba hajló, bár vékony, a szélén már barnás. Illatában a még mindig sok és friss gyümölcs (cseresznye, meggy, kevés eper, szilva) mellé betársul jelentős mennyiségű fűszer is, főleg borsmenta, de egy zöldbors, kakukkfű és ánizs is bekukkant. Tanninból nincs sok, de az amennyi épp elég, a savak még most is erőteljesek, tolják keményen lefelé a kortyot, más ez talán agresszívnek is érezné. Kétségtelenül szögletesek, és egy kis zöld is vegyül beléjük. Az alkohol dicséretesen szerény, 11,5%. Arra gyanakszom, szüretkor inkább az élénk savakra és a gyümölcsökre koncentráltak. Csipetnyi savanya ide vagy oda, jó inni – könnyedsége ellenére az idő mit sem fogott rajta. Nem szofisztikált, hacsak az elegáns tanninokat és fanyarságot nem tekintem annak. Nem tekintem, ám szívesen iszom, és ezért 4 ponttal jutalmazom az általa nyújtott élvezetet, megérte az árát (1100 forintért jutottam hozzá).

Címkék: alföld kadarka frittmann kunság 4 pont

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr731276995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: web hosting free email 2018.05.19. 13:36:18

Good travel agency slogans - liebist

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loading 2009.07.30. 11:07:37

A termelőnél 960Ft egy üveg. Nekem olyan semmilyen volt. Egyszer ok, de másodszorra nem igazán. Szerintem a Prémium kékfrankosa jobb. Az 1.300 Ft, szintén a termelőnél.