Skip to content


Köpni vagy nyelni? Winfer még egyszer

Megírtam én is, megírta más is, ádáz vita is kerekedett belőle: idegen szájak (is) értékelték a balatoni borokat a Balaton Winfer rendszerében. Az értékelésről mindenki mondott valami okosat, meg aztán szem sem maradt szárazon. Úgy gondoltam, ha komolyan vesszük a kezdeményezés célkitűzéseit, célszerű lenne megkérdezni a borászoktól: ők hogyan vélekednek a rendszerről? (Az összképet némileg árnyalja, hogy az új rendszer egyik fő támogatója és finanszírozója a Bende Richárd alapította Balatoni Borkultúráért Alapítvány. Bende Richárd amúgy maga is érdekelt a borkereskedelemben a Balaton Borgaléria révén.)

Levelet írtam tehát néhány borásznak, és arra kértem őket, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre.

1. Mikor és milyen forrásból értesült a Winferről?
2. Mi a véleménye a rendszerről?
3. Kapott-e visszajelzést a bírálóktól a boraival kapcsolatban?
4. Hogyan értékeli borai szereplését?
5. Kívánja-e használni az értékelési rendszert?

A válaszok többsége beérkezett, ki hosszabban, ki rövidebben fejtette ki véleményét. Az alábbiakban ezeket olvashatják a pincészetek szerinti ábécé rendben. Tehát beszéljen az, aki a bőrét (borát) vásárra viszi.

Borbély Családi Pincészet – Borbély Tamás
1. A Balaton Borgaléria egyik munkatársától hallottam a kóstolóról telefonos beszélgetés során.
2. Szerintem jó kezdeményezés ez a rendszer. Főleg, ha ezentúl is csak a kóstoló után értesülnek róla a termelők. Így biztos nincs befolyásolás termelői oldalról.
3. Egyenlőre nem jött visszajelzés a boraimmal kapcsolatban.
4. A borainkról adott értékelés rendben van, bár némelyik termékünket többre becsüljük, és más kóstolókon többre értékelték.
5. Hol, milyen formában van mód a rendszer használatára? Amennyiben a fogysztóknak ez segítség mindenképpen érdemes lenne használni!

Istvándy Pincészet – Istvándy Gergely
1. A Balaton Borgaléria munkatársától értesültem a kezdeményezésről.
2. Sok időm nem volt tanulmányozni az értékelési rendszert, de az első benyomásom pozitív.
3. A boraimról nem kaptam visszajelzést.
4. Elégedet vagyok a boraink szereplésével.
5. Igen, örömmel használnám a rendszert.

Jásdi Pince – Jásdi István
Ha valaki közvetlen üzleti érdek nélkül pénzt és munkát öl a balatoni borászatba, nem célszerű földbe döngölni.
A tesztekről előzetesen tájékoztattak, de nem tudtam, hogy honnan és melyik borom kerül közéjük, így például kimaradtak az éppen forgalomba került 2008-as rizlingek.
Később egy borozáson találkoztam a zsűri tagjaival – vannak olyan felkészültek, mint azok, akikkel bármelyik magyar borversenyen találkozhatunk, de azok ügyeletes elfogultjai nélkül, és persze jóval nagyobb nemzetközi kitekintéssel. (Ez utóbbi azért kell, hogy ne higgyük a gyenge minőségre, hogy nálunk ilyen a jó.) Ennek megfelelően az eredmények is vannak annyira hitelesek. Az, hogy én a saját boraimat hova soroltam volna közömbös: nem töröm össze a tükröt, ha nem tetszik a pofám. Másrészt persze nem is válthatunk stílust minden teszt után. Arra azért jó volt, hogy elgondolkoztasson, ahogyan elgondolkozunk a Bormustrák után is.
Ami a létrehozandó új besorolást illeti, ez sehol nem megy vérre menő csaták nélkül. Lásd Tokajt! (A burgundiai és bordói besorolások évszázados átlagárak alapján születtek.) Én személy szerint jobbnak tartanék kevesebb kategóriát, és egy gyorsabban bevezethető rendszert, mint Wachauban, amit a helyi termelők tarthatnának karban egyszerű előírások betartásával. (A csopaki rizling rendtartás tervezet – amire az illetékes országos bizottság egy év után is csak annyit tudott nyilatkozni, hogy olyan borvidék, hogy Csopak szerintük nincsen, próbáljuk megcsinálni a Balatonfüred-Csopaki Borvidékre – az ilyen.

Kislaki Bormanufaktúra – Légli Géza
1. Szervezőktől, pár nappal az esemény előtt.
2. A rendszer előnye, ami egyben a hátránya is: ápol és eltakar.
3. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a bírálók egy részével személyesen találkoztam, értékelték a boraimat egy tartalmas beszélgetés keretében, nálam Szőlőskislakon.
4. Minden borértékelés csak részben a borról ad visszajelzést, ez itt is így történt. Egyébként, a rendszert figyelembe véve korrekt.
5. A boros palackokon semmilyen külső értékelést nem tüntetünk fel, ez nem a mi feladatunk.
Bár a kérdések között nem szerepelt, mindenképp fontosnak tartok egy pár gondolatot a Winfer utóéletével kapcsolatban. A „mindenható és mindenttudó” média oldaláról sokan „csípőből” minősítenek dolgokat, sajnos itt is ez történt. A személyes találkozásunk alapján bátran elmondhatom, hogy a bírálók magas szakmai tudással bírnak, és nagyon szimpatikus az emberi hozzáállásuk. A Winfer mögött szerintem nem kell semmilyen összeesküvés-elméletet sejteni. A szervezők őszinte jó szándékkal és alázattal nyúltak a balatoni borokhoz. A feladat mégis egyértelmű: a rendszert kell újragondolni és tökéletesíteni.

Légli Pince – Légli Ottó
1. Körülbelül másfél hónapja, a Balaton Borgaléria munkatársától értesültem a Winferről.
2. Egyrészt felmerül a kérdés, hogy a piac be tud-e fogadni még egy minősítési rendszert, másrészt az is felmerül, hogy a Winfer kategóriái elegendőek a borok közötti minőségi különbségek érzékeltetéséhez.
3. Visszajelzést a bírálóktól nem kaptam, de a teszt szervezőitől már igen.
4. Nagyjából egyetértek a boraim értékelésével.
5. Nem kívánom használni a rendszert.

Nyári Pince – Nyári Emese
1. A Winferről az ön e-mailjéből értesültünk, egészen idáig nem is hallottunk róla.
2. Magával a rendszerrel szemben semmi kifogásunk, tiszta, és érthető, mit akarnak kifejezni vele. Ugyanakkor úgy gondoljuk felesleges még egy bírálati rendszert – ha nevezhetjük így – kifejleszteni hiszen így is van pár amit a gyakorlatban is használnak borbírálatoknál. Szerintünk az átlag fogyasztónak nem kell ezt tovább bonyolítani, a címkén általában kis plecsnikkel feltüntetik, hogy milyen borversenyen nyert, és hogy milyen helyezést ért el. A vevőkben úgy gondoljuk ez bizalmat kelt, és ez éppen elég. Ez a honlap inkább csak rontja a Balatoni-régió hírnevét, mivel a környékbeli borászok legtöbb borát eléggé lehúzza.
3. A borainkkal kapcsolatban nem kaptunk visszajezést.
4. Igazából furcsálljuk boraink értékelését. A pincénél sok visszajelzést kapunk a vendégektől, általában meg vannak elégedve a borok minőségével. Az hogy Sinkó Krisztina szerint borainkból hiányzik a fajtajelleg, érthetetlen. Ez a narancs kategória kissé negatív értékelést ad, szerintünk – és persze nem csak a saját vélemény alapján hisz minden borász kicsit elfogult – ennél azért többet tudnak a boraink.
5. Egyértelműen nem kívánjuk használni a rendszert

Varga Pincészet – Varga Bálint
Nagyon fontos és örvendetes dolognak tartjuk, ha angol és francia véleményformáló borszakírók, oktatók a Balatonra látogatnak és megkóstolják a borrégió borait. Ezért alapvetően az egész kezdeményezéshez pozitívan állunk hozzá.
Az értékelési/kategorizálási rendszerrel alapvetően az a problémánk, hogy a jelenleg is elterjedt borértékelési rendszer mellé hoz be egy teljesen újat. A borfogyasztók nagy része nem tudja pontosan, hogy az egyes borversenyeken elért eredmények milyen tartalommal bírnak (például egy Vinagora ezüst, egy Vinitaly Gran Menzione vagy egy Pannon Bormustra minősítés jelent nagyobb elismerést). Egy új minősítési rendszert bevezetni ezek mellé szerintünk nem érdemes. Az szintén egy érdekes kérdés, hogy a borfogyasztók miképpen tudják majd értelmezni a kategóriákat, melyek jelölésmódja és tartalma eltér. Az, hogy valami aranyérmes nagyjából egyértelmű dolog, azt jelenti, hogy a legjobb (illetve borversenyek esetén azt, hogy a legjobbak között van), a pannon csúcsbor szintén egyértelmű üzenettel bír. A színes pontok jelentésének megfejtése viszont nem könnyű feladat a borfogyasztóknak.
Nagyon sajátos, hogy a balatoni borászatok és a szervezők között semmilyen kapcsolatfelvétel nem volt sem a kóstolás előtt sem az eredményhirdetés után. Én például az boros blogokról értesültem a Winfer létezéséről. Pedig a kóstolás után szívesen vendégül láttuk volna a csapatot pincészetünkben, mely 30 kilométerre fekszik Balatonfüredtől.
Olyan szempontból is jó lett volna az együttműködés, hogy könnyebben tudjuk értelmezni az eredményeket, hiszen jó néhány bornál még az eredetmegjelölés is lemaradt az eredménylistán. Narancssárga minősítést kapott valamelyik 2007-es Olaszrizlingünk, de mivel jelenleg többféle változatban lehet forgalomban 2007-es Olaszrizlingünk (száraz, késői szüretelésű édes, 0,75 literes palack, 1,5 literes palack stb.) nem tudjuk pontosan, hogy a 400 Ft körüli száraz Olaszrizlingünk vagy esetleg a Vinitalyn Gran Menzione-t szerzett Aranymetszés Késői Szüretelésű édes Badacsonyi Olaszrizlingünk kapott narancssárga minősítést.
Sajnos az eredmények sem tükrözik a rendszer átgondoltságát. Az évjárat-megjelölés nélküli zöld kategóriás balatoni Sangiovese biztosan kiváló bor, de szerintem egy tájidegen fajta nem mutathat terroir-jegyeket. Szerintünk érdemes lett volna meghívni független balatoni szakértőket is (például a Badacsonyi Kutató vagy az MgSzH Központ Borminősítési Igazgatóság helyi munkatársai), akik jobban ismerik a Balaton körüli borvidékek terroir-jegyeit, emblematikus fajtáit. Az interneten kialakult vita meglehetősen parttalan, és szerintem árt a balatoni borok hírnevének, különösen azért, mivel a rendezvény eredménye nem használható fel a borkereskedelemben, a borospalackon a Balaton Winferen elért eredmény nem tüntethető fel. Jelenleg csak a 98/2004. (VI. 3.) FVM rendelet 2. számú mellékletében meghatározott borversenyen elér helyezéseket szabad feltüntetni.

Villa Tolnay – Lesti Zoltán
1. Az eseményről csak utólag értesültem, az interneten olvastam róla.
2. Nekem személy szerint nem tetszik, úgy vélem ugyanis, hogy az eddigiek mellé nincs szükség egy gyökeresen új jelölési rendszerre.
3. Sajnos egyelőre nem kaptunk semmiféle visszajelzést.
4. Boraink nem szerepeltek túl jól, ennél többet vártam volna.
5. Egyértelműen nem.

Címkék: vélemény balaton winfer

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr911243322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lackó 2009.07.14. 11:13:52

Korrekt kérdések, korrekt válaszok. Tehát nagyon úgy néz ki, értelmetlen volt a kezdeményezés, mert szinte senki nem akarja használni? Lehet, hogy tényleg nem ártott volna legalább szólni a borászoknak, hogy lesz egy ilyen verseny, mit szóltok hozzá, dolgozzunk együtt?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2009.07.14. 18:03:16

Köszi, ez jó volt, igazán hasznos olvasni.

kidi 2009.07.15. 09:53:25

@lackó: Kedves Lackó! A borászok válasza alapján én annyit látok, hogy voltak, akiknek tetszett a dolog és voltak, akiknek nem. Azok a borászok, akiknek nem szerepelt jól a boruk, nyilván támadják a minősítést. Az meg hogy nem akarják használni? Ahogy Jásdi István írta: a francia besorolások is évszázados átlagok alapján születtek!
Én mindenesetre kiváncsian várom a többi borász visszajelzését...

lackó 2009.07.15. 12:19:37

@kidi: én is...én a borászokkal való egyeztetés hiányát hiányoltam. Nyugodtan meg lehetett volna beszélni, hogy: nézzétek, van egy ilyen ötlet, lehetőség, mit szóltok hozzá, ha megcsináljuk, használnátok-e? Így semmi értelme nem volt sajnos. Előre kellett volna gondolkodni.

Nekem nem azzal van a gondom, hogy kinek tetszett és kinek nem, hanem, hogy 7-ből ketten akarják használni, ez nagyon gyenge arány.

Az, hogy másfél hónap után sincs visszajelzés a borászok fele, ismét hibának tűnik.

Ezek tények, nem a minősítést, hanem az egyeztetést és az odafigyelést hiányoltam.