Skip to content


A képzelt borok könyvéből

Pozitívan közelítek a borokhoz; ha úgy tetszik, a léha örömöt keresem bennünk, s ekként is értékelem őket. Rossz borra fölösleges szót vesztegetni – gondoltam. Éppen ezért merengtem hosszasan Horváth József Ráspi 2004-es alap kékfrankosának martalékai fölött (ami palack kollégának mostanában és régebben is tetszett).

A Ráspiról kialakult képem alapján ugyanis érdekesnek találtam, hogy miként is kerülhet a bora egy szupermarket polcára – tudniillik ott vásároltam – a Szőlőskert CabSav és a Szent István merlot közé, melyek amúgy hibátlanok, ha nem is a magas minőség jegyében születtek; másfelől azonban erről a borról csak annyit lehet írni, hogy ihatatlan. Három palacknyi harcos lé és vele közel 10 darab ezres tisztította a lefolyót – legalább úgy érezhettem, nagyon gazdag vagyok. Vendégeimet pedig – akiknek egy, a borral történő korábbi ellentmondásos találkozás alapján ezzel a borral szerettem volna feltárni a Ráspi-rejtélyt – a Weningerék Spern Steinere vigasztalta. Persze joggal dörgölhetnék az orrom alá: úgy kell annak, aki bort szupermarketben vásárol, ráadásul a vinotékákénál jóval magasabb áron. A szag azonban máshonnan szivárog.

Első felháborodásomban arra gondoltam, hogy huszáros kirohanást intézek a hiper-és szupermarketek, valamint a borászati nagykerek gyalázatos üzletpolitikája ellen – lásd a Monarchia enyhén kétes szavatosságú wachaui kínálatát itt-ott (2003-as Kartäuser rizling és 2005-ös Kartäuser grüner veltliner akciós áron) , amely legfeljebb a palackbuké megismerésére alkalmas, a wachaui „grünerveltliner-érzés” már a viseltes címkéből is hiányzik. Aztán végül arra sarkallt az ismételt sokkoló élmény – merthogy a Ráspi borok esetében sem ez volt az első –, hogy összeszedjem szórványos Ráspi-jegyzeteimet az elmúlt bő egy évből. Én is kerestem ugyanis azt, amit olyan sokan megtalálni vélnek a legendás stílusát 40-es smirglivel finomító borász palackjaiban.

A legmegdöbbentőbb, hogy mindössze két olyan borral találkoztam, amit feltétlenül szeretni tudtam, közül az egyik azonban már a második fellépésén csúfosan megbukott – a másikat csak egyszer volt alkalmam kóstolni. Ha élményeimet összevetem a Ráspi-borokról olvasható leírásokkal, úgy érzem, üldöz a sors: aki ugyanis találkozott ezekkel a borokkal, annak a beszédközpontja legalább egyszer átesett már egy heveny szuperlativusz-görcsön. A kollégák is kedvelik; bár ha nem is szerez dobogós helyezést abban, hogy hány poszt hőse leend (abszolút győztes a St Andrea – 47 poszt, aztán a Vylyan – 36; majd Gere Attila a dobogó 3. fokán – 33), ott van a élbolyban: Weningerékkel holtversenyben az ötödik helyen 29 bejegyzéssel, némelyikben persze csak említőleg, de ott van, olykor példaként, olykor világítótoronyként. Csak az ellenpont kedvéért: Bussay Lászlónak mindössze 14 poszt jutott, de még Szepsy Istvánnak is be kell érnie 25-tel.)

És akkor jöjjenek a jegyzeteim. Egyes borokat csak egyszer kóstoltam, másokat többször is, általában nem vakon.

Leányka 2006

Mivel mindössze 900 liter/hektáros termésátlagú ültetvényről származik (ami még akkor is nagyon szép eredmény lenne, ha erősen ritkás lenne az az ültetvény), rendkívül sűrű bor; olajos mozgású, glicerines, gyönyörű templomablakokat rajzol. Illata elbűvölően virágos-mézes-édes. Szájban jó sav-test egyensúlyt mutat. Az alkohol azonban kicsit magas (15%-knál is magasabb), az égető, kesernyés lecsengésben nem is bírja vele a versenyt sem a test, sem a savak, ám így is elegáns; és ami talán még vonzóbb benne: egyedi. A magas alkohol persze ront az összképen, de egyensúlytalanságával együtt is ritka szép élmény leánykából. A 6 pont teteje, mert pannon klasszishoz már a harmónia magasabb foka illik. Alig három hónappal később: leányka a lefolyóban. Ok: ihatatlan, a mosogatószeren kívül semmit sem lehet érezni, sem az illatban, sem az ízekben, azaz 0 pont.

Akkor az elsőt csak képzeltem? (Ebből az évjáratból készült egy hordónyi aszú is – azt hiszem, korrektebb az édes bor elnevezésnél maradni –, aminek minden erénye ellenére nagyon betesz a rendkívül magas, 17 százalékot meghaladó alkoholtartalom. Portói kategóriában talán érdekes lenne.)

Kékfrankos 2005

A Kopár és az Újhegy termésének vegyítéséből származik a pince „tömeg-kékfrankosa”, ami jelent esetben talán max. 18 ezer palackot jelenthet (ha jól emlékszem). Gazdag illatvilág: meggy, erdei szamóca, vanília, csipetnyi édességgel meg ibolyával és citrusokkal. Egy hiányzik: a leheletnyi fanyarság. Szájban tűnik ki, hogy voltaképpen egy illatbajnok: a korty ugyanis üres, egyszerű, savai karcosak, lecsengése rövid, és abban is a karcos savanyúság dominál. Jóindulattal 4 pont.

Második találkozásunkkor, jópár hónappal később, egy vakkóstolás alkalmával a bor hasonlóképpen szerepelt, akkor elsősorban a vékonyságával konfliktusba kerülő fa zavart nagyon, na meg az, hogy illatába időnként bekúszott egy kis enyhe technokol rapidos szellő.

Kékfrankos 2004 Selection

Fáradt, szétesett, illós. A palackban beindult másoderjedéstől csípős, szénsavas, kicsit aldehides, de még ezzel együtt is az ihatóság alsó határán. Jóindulattal 2 pont. A második kísérlet két hónappal később: értékelhetetlen, tömény aceton, a lefolyóban végezte.

Zweigelt 2005

Kerek, gazdag illatát csak a rendkívül erős vanília zavarja, ettől némileg gejl lesz; az általam kevéssé kedvelt fát hozza előtérbe. Ízében is a pörkölt fa dominál, ami zöldségekkel párosul. A savai szögletesek. Mindazonáltal van benne lehetőség, ebben az állapotában azonban felemás képet mutat. Az idő majd megmondja, hogy a bor képes-e legyőzni és integrálni a fát, és hogy a zöldségeskert csak átmeneti jelleg-e. Így 4 pont.

Zweigelt 2005 Selection

Drága ritkaság: sikerbor, ami állítólag gyorsan elfogyott. Mivel kóstoláskor nem tudtam, hogy zweigelt, nem is gondoltam, hogy az. Leginkább shirazra tippeltem volna, de azzal a jóleső tudattal, hogy magas oddsszal fogadhatok (mellesleg nagyon sok rokonságot mutat a 2004-essel). Ibolya, feketeribizli, egymás mellett a konyakos és a friss, fanyarkás meggy, csillagánizs, rengeteg fűszer, finom vanília, csipetnyi aszalt szilva, de éppen csak fűszerként. Szájban hosszú élményt ad, szép szerkezetű savai lendületesek, a komoly test érzete nem a lekvárosságból adódik. Kifejezetten elegáns bor benyomását kelti annak ellenére, hogy az alkoholja már kifejezetten zavar, ahogy a lecsengésébe keveredő gyógyszeres keserűség is. Nagyon szép bor, csak soknak találom belészorult alkoholt és kevésnek a zweigeltet – bár arról nem vagyok meggyőződve, hogy ez utóbbi baj. Nem sajnálom tőle a 7 pontot.
Számomra a legérdekesebb Ráspi-bor.

Merlot 2005

Állítólag mindössze két hordó készült ebből a borból – és Ráspiékhoz mérten fiatal, tizenöt éves tőkék terméséből. Összetett, meleg illatában szintén a vanília, a fásság dominál, amit azonban rengeteg gyümölcs, némi kávé és karamell színesít. Ízében is ugyanez a melegség, bár lecsengésében a kávéból inkább a kesernyésség marad. Kicsit laposak a savai, nem eléggé összeszedett, de kifejezetten ígéretes, ezért 6 pont. Egy másik palackban – alig két hónappal később! – mintha egészen más bor lett volna: egyszerű, savanykás lecsengésű, mintha nem teljesen érett szőlőből készült volna. Sem komplexitás, sem finesz. És nem segített rajta a szellőztetés, csak a jóindulat, amitől 3 pont.

Cabernet Sauvignon 2004

A szőlőt harminc éves tőkék nevelték. Színében már barnás árnyalatok, és persze ráspiasan hiányzik az a tömör CS szín (tőle hallottam az aranyköpést: „Nem az a legszebb festmény, amelyiken a legtöbb festék van.”). Illatában a fajta karaktere már kevésbé érezhető, a klasszikus erigon annál inkább – ezzel együtt kellemetes az összkép, főleg a határozott ánizsos jelleg érdekes. Szájban az ásványos-sós vonal mellett némi medvecukor és rengeteg éretlen paprika. A lecsengésben az éretlenség, a fűs, zöld ízek és a durva savszerkezet rombolják mindazt, amit az illat és a korty kezdete felépített. Így legfeljebb 4 pont.

Máté Cuvée 2004

Illata kicsit szúrós, de alapvetően meggyes karakterű, amit kevéske ánizs, kevéske vanília, kevéske kávé, kevéske csokoládé színesít. Ízének a fa egészen újvilágias jelleget ad, ami még a savak karcosságát is fedi némileg. Alapvetően korrekt, de nem túl szofisztikált, a rendezettségével is vannak gondok. Inkább 4 pont, mint öt: a tehetséghez talán több kellene.

Rémlik egy levél, amit talán Ráspiék egykor még működő honlapján olvastam, melyben Szepsy István nyilatkozik elismerően a Ráspi borokról. A retorika ismert fogása az argumentum ad verecundiam, amikor állításunkat tekintélyekre hivatkozással támasztjuk alá. Fontos a retorika (jó bor cégére); bort készíteni azonban csak szavakkal, elvekkel, filozófiával és tekintélyekre hivatkozással –, még ha a filozófia kikezdhetetlen, a tekintélyek pedig megkérdőjelezhetetlennek tűnnek is –, nem lehet. Egyelőre a Ráspi szortimentben mintha több lenne a szó, mint a bor; ráadásul még az itt-ott megmutatkozó borokban is több bizonytalanságot találtam, mint terroirt; azt ugyanis kételem, hogy a terroirnak lehetne tulajdonítani egyes borok szélsőséges formaingadozását. Különösen szembeötlő ez, ha más, általam ismert terroiristák (bár nehéz lenne definiálni, kit is tekinthetünk annak) felől nézem a Ráspi borokat: Légli Géza, Takács Lajos vagy Egerből Orsolyáék és Kaló Imre borainak stílusát lehet vitatni, a minőségét soha.

A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.

Címkék: merlot kékfrankos zweigelt leányka ráspi cabernet sauvignon sopron 6 pont 7 pont 4 pont 3 pont 2 pont máté cuvée

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr451167633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.