Skip to content


A bor hét élete

Nem éppen kínzó, de kérdés: vajon mit érzékelhetünk abból a változásból, ami az elmúlt közel húsz év alatt zajlott a honi borszcénában? Ha számba vesszük a húsz év nehézségeit, akkor a kézzelfogható múlt hiánya mindenképpen felsorolandó. Valamilyen ismeretterjesztő csatorna Bordeaux valamely pincéjéről szóló alkoholista filmjében láttam: a tulajdonos éppen arról mesélt, hogy mit lehet tanulni az 19. század végén palackba zárt borokból, hogyan lehet új inspirációkat gyűjteni a terroir lehetőségeinek kutatásához. Nos, ez az, ami hiányzik. Amin persze lehet keseregni, de tetszik–nem tetszik, ez is egy adottságunk (és hogy milyen adottság, azzal kapcsolatban érdemes megnézni az újvilági borászokat). A múlt hiánya annak eldöntését persze mindenképpen nehézzé teszi, hogy felmérjük a magyar borok érlelési potenciálját – az egyelőre merőben teoretikus kérdés. (Most az aszúktól tekintsünk el.)

Kaptam néhány bort a 90-es évek közepéről, Egerből, Vincze Béla terméséből (köszönet érte Matolcsy Sárának). Volt közöttük a pincészet első évjáratából (bordeaux-i Challenge International du Vin aranyérem járt egy akkori cabernet franc-jáért) is – meglepően jó formában – meg későbbről. A kíváncsiságok furdaltak. Mit mutat tíz év fölött egy egri vörös? Érezhetni-e a fejlődést-változást? Vannak-e látható-kiérezhető jegyei a kornak? Egyáltalán: mi tud ma egy magyar vörös tíz év fölött? Az a bizonyos sav-alkohol-test háromság mire képes? Viszonyítási pont is kellett: amit egy egyszerűbb 95-ös évjáratú spanyol reservában találtam meg: nem túl magas mérce, mégis olyan vidékről származó bor, ahol tizenhárom éve (is) nálunk előbbre jártak a borkészítésben.

A borokat először vakon kóstoltuk bő órás szellőztetés után, majd pedig, már a borok ismeretében, megpróbáltuk kiértékelni a tapasztaltakat. Aztán még egyszer nekiláttunk, hogy másnap és harmadnap újra megvizsgáljuk: kinyílik-e, aminek ki kell? Tehát jöjjenek a borok a vakkóstolás sorrendjében.

Vincze Béla Cabernet Sauvignon 1995

Feketés-bíboros színe kifejezetten élénk, csillogó, magja lilás, frissességet sugall. Illatában karakteres palackbuké, amihez nyitás után szikárság, vadság, majd kis idő múlva érett fűszerpaprika, nyers fakéreg, füst, som és kökény társul. Egy nappal később a szikárság lágyul, kávé, csokoládé, chili, némi istállóduft, másodkakasként pedig érett-túlérett piros bogyós gyümölcsök, meggy és áfonya. A levegő a gyümölcsökkel van: azokat izmosítja. Egy nap után illatban az érettség és teltség érzetét kelti a bor, amihez nagyban hozzájárul a kávés vonulat felerősödése. Az illat gazdagságával éles ellentétben van a korty vonalassága, ami szintén oldódik egy nap után, bár meleggé nem változik. A cserek lekerekedtek, a savak még mindig intenzívek és virgoncak, az alkohol (13,5%) már annyira beépül a szerkezetbe, hogy észrevehetetlen – minden alkotórész összeérett. A test izmos, harmóniáról azonban nem beszélhetünk. A helyes arányok hiánya erősen rontja az összképet, bár a három Vincze-bor legszebbje. Kortisztelő 5 pont a jutalma.

Vincze Béla Cabernet franc 1997

Meglepően friss színvilágú: sűrű bíboros árnyalatú barnás reflexekkel és lila maggal. Illatában kovaföld, fű, reszelt gomba, ami egy nap levegőzés után alapvetően megváltozik: intenzívvé válnak a gyümölcsök, elsősorban áfonya, naspolya és vadszeder, kiegészítőként némi érett szilva(lekvár) és gyógyfű, tábortüzek hűlő füstje fűszerekkel, mindenekelőtt borsmentával és fehérborssal. A gyümölcsök diszkrét kísérete a halvány animalitás és a finom kávésság. Ennek a gazdagságnak éles ellenpontja a korty szikársága: rácáfol az illatgazdagságra, éppen az illat behízelgő bájossága hiányzik belőle. A meglepően virgonc savak és az érett cserek közepes testtel párosulnak. Minden adott a szép borhoz, a textúra gazdag, mégis hiányzik az összetevőknek az a bizonyos megfoghatatlan harmóniája, ami az élményt teljessé tehetné. Az illatot határozottan cáfolja a korty rövidsége is: mintha a nyelv közepén az extrakt és vele az aromaanyagok szublimálnának. A végére azonban még tartogat egy (negatív) meglepetést: a szárazpróba teljesen üres, legfeljebb a szikkadt szilvalekvár illata sejlik fel nyomokban. A kort és savakat maximálisan tisztelve 4 pont.

Marco Real Homenaje Reserva 1995

A viszonyítási pont egy igazi spanyol nagyüzemből származik, ahol csak crianza és reserva kategóriájú borból is nyolcszázezer palacknyit készítenek, amihez mintegy háromezer francia és amerikai új tölgyfa hordót használnak. A La Navarra csoport tulajdonában lévő pincészet Pamplonától délre fekszik a Navarra DOC területén, és klasszikus spanyol fajták mellett termel világfajtákat is (tempranillo, cabernet sauvignon, merlot, garnacha, graciano, illetve a fehérek: viura, chardonnay és moscatel de grano menudo, amit muscat blanc-ként vagy muscat lunelként is ismernek). Ez a boruk tempranillo és cabernet sauvignon házasítása, és reserva, azaz piacra kerülése előtt legalább 12 hónapot töltött fa hordóban, majd pedig 24 hónapot palackban.

Színe fakuló bíbor, a barna árnyalatok már eluralták. Olajosan telt, lassan is mozog a pohárban, jelzi: itt nem játékból van az extrakt. Már az illatából kitűnik, hogy más stílust képvisel, mint a Vincze-borok. Melegebb, édesebb, kávés, fás, vaníliás illatai jól párosulnak a pipacs és a muskátli penetráns bűzével (szubjektív) és a felsejlő ibolyával. (Ilyenkor néhány pillanatra úgy érzem, végre megértettem a parfümkészítők rejtélyes világát: igenis elő lehet állítani penetráns illatok kevercséből valami izgalmasat, egzotikusat, érzékit vagy éppen nyugalmat árasztót.) A virágok mellett konyakos meggy, fahéjas aszalt szilva, némi cseresznye keveredik kávés, borsosan fűszeres, mentás árnyalatokkal. Mindehhez még jön a fa, ami még ennyi év után is erős, de nem domináns, ám az illatkép teltségéhez nagyban hozzájárul. Ízében ugyanez a gazdagság és sokrétűség, ami élénk, friss savakkal és finom texturájú tanninokkal párosul. Lendületes bor, amelybe fa is kellőképpen integrálódott (bár ízlésem szerint még így is sok egy hangybokányit). Lecsengése megfelelően hosszú, de zavaró benne a kormosság, az odakozmált vanília. Már egy nap levegőzés is elég, hogy a pörkölt fa felzabáljon mindent. Kétségtelenül van tartása a bornak, ám az izgalom hiányzik belőle. 6 pontot azonban még így is megérnek szépségei.

Vincze Béla Cabernet Sauvignon 1994

Bordeaux bronzérmese tizennégy év után is friss színű bor: a bíbor dominál, bár a barnás vonulat már elég határozott. Illatában először mindent elnyom az ciános, keserűmandulás, esetleg törött meggymagos illat (felmerült a gyanú, hogy sárgavérlúgsóval túlderítették volna). El kell telnie egy napnak nyitott palackban, majd pedig 15-20 percnek pohárban, hogy feltáruljon az intenzív meggy, de a vegyszeres illat továbbra is körbelengi az érett, kicsit talán túlérett meggybogyókat. (Megjegyzem, a borból ekkor már szinte ordítanak a pinot noiros jegyek, ami legalábbis elgondolkodtató.) Szájban éppen ellentettje a három évvel fiatalabb franc-nak: komoly értékeket, már-már harmóniát mutat(na). Savai rendben, a cserek lekerekedve, extraktja magas – érett, szép anyagból készülhetett. Kár a zavaró vegyszeres illatért, mert érezhető benne a többre hivatott nyersanyag. Így maximum 3 pont, amiben a kornak járó tiszteletet a félkarú óriásokkal szembeni félelem is árnyalja. Vajon mit éreztek az 1997-es Challenge International du Vin zsürorai, amikor bronzéremmel jutalmazták a bort?

Tanulságok is lennének itt szép számmal. Mindenekelőtt az, hogy a stílus maga a bor. Kevés a szép alapanyag – ebben Vincze Béla borai sem szenvednek hiányt. Egyedi, jól beazonosítható arcél kell, vagy extravagáns tollazat, vagy valami... De a feltűnés önmagában kevés: vonzónak is kell lenni. Amihez meg harmónia kell. Az a merész salto mortale, ami a kitalálástól a harmóniáig ível, hiányzik ezekből a '90-es évek közepén készült Vincze-borokból. De csak ezekből?

(A harmóniakeresés közben jutott eszembe: vajon lehetne-e olyan, az aranymetszéshez hasonló, szabályt felállítani, amely alapértelmezésben harmonikussá, bár nem mesterművé(!), tesz egy bort? Az ugyanis kimutatható – ha úgy tetszik: mérhető – lenne. Például: a titrálható sav úgy aránylik a cukormentes extrakthoz, mint a kettő összege az egészhez. De mi itt az egész? Hol maradnak a tanninok? És hol a többi? Az ezernyi szerves és szervetlen anyag. A hordó, a zepléni, a francia vagy az amerikai tölgy. És így tovább... Pedig mennyivel egyszerűbbé válna az életünk: már csak a mesterművekkel kellene bíbelődnünk.)

A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.

Címkék: spanyolország eger 6 pont 4 pont 5 pont 3 pont vincze béla marco real navarra homenaje reserva

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr721164559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.