Skip to content


Portugál

A cím plágium – ahogy minden szavam és ez az állítás is –, de nekem tetszik, ahogy újabban a portugál borok is, legalábbis az a néhány, amivel itt-ott találkoztam eddig; amiket meg a Château Montroche-t a Nagyrédeivel (vitrinileg) párosító 1894 Borvendéglőben kóstoltam még a múlt év novembere elején, azok kifejezetten. Majd féltucat borászat mutatkozott be a portugál nagykövetség szervezte rendezvényen, hogy igencsak piacképes szortimentjük jobbik felét megismertessék a magyar érdeklődőkkel, akik ellenben nem tódultak csőstül. A lelkes és kedves portugál borászok azonban láthatólag jól érezték magukat egymás társaságában is, falatoztak a szintén portugál sajtokból, füstölt kolbászokból és lekvárokból (paradicsomlekvárt sajttal!), az a néhány betévedő magyar pedig tanult – ahogy én is – borportugálul. TIT-tanfolyam indul.

A borászok, akik a NERVIR vállalkozói szövetség tagjai, a Douro völgyéből érkeztek. A Portótól a spanyol határig nyúló tájegység 250 ezer hektáros termőterületének mintegy 39 ezer hektárját foglalja szőlő, amin vagy 33 ezer termelő osztozik (a határon túl meg a spanyolok folytatják a folyó menti borgazdálkodást). Tehát lehet egyéni szín és variáció szép számmal, főleg, ha számításba vesszük a rendkívül sok helyi fajtát, amelyek gyakran csak a nevükben különböznek egymástól.

És most tessenek jól figyelni, holnap kikérdezem (ha a tükör előtt fel tudom magamnak mondani)! Az egyik legnépszerűbb kék szőlő a touriga nacional (szinonimái: bical tinto, mortagua, mortagua preto, preto mortagua, touriga, touriga fina, tourigao, tourigo antigo, Tourigo do Dão, turiga), de ott van a touriga francesa is (szinonimái: albino de souza, esgana cão, rifete, tourigo frances), az alfrocheiro, az alvarelhão, a tinta roriz (aragonez – spanyoloknál tempranillo –, aramont, arinto tinto, roriz, tinta monteira, tinta roseira, Tinto del País, Tinto de Santiago), a bastardo (trousseau), a jaen, a rufete, a tinto cão, a trincadeira preta... és még a feléig sem jutottunk. Persze ne feledkezünk meg a fehérekről sem: bical, cerceal (esgana cão), encruzado, malvasia fina, verdelho és a többi. Kétségtelen azonban, hogy a vörös van túlsúlyban a nagyszámú helyi fajta között. Az arányokat valószínűleg hűen tükrözi, hogy a borászok közül mindössze egy hozott magával fehéret (2007-eset, gyönyörűt) és rozét, a többi bor vagy vörös, vagy portói volt.

Az alkalomra a szervezők készítettek kis füzetecskét, amelybe az ügyesebbek – miközben ördögi virtuozitással egyensúlyoztak teli poharukkal – még jegyzetelgettek is, mert ugye az érzés gyorsan tovaszáll, ahogy a gondolat...

Quinta das Apegadas

A pincészet 2007-es fehére (arinto, ami egyesek szerint a protugál fehérek királya, valamint viosinho és gouveo házasítása) a bemutató nagy meglepetése volt – nekem. Mindenekelőtt azért, mert elképesztően kész volt, másodsorban, mert gyönyörű savakkal, könnyed, karcsú testtel, remek illataromákkal hódít. Tanulságos volt, ahogy ettől a karcsú, üde nyárialma és fahéj illatát idéző remek kis bortól eljutottunk a húszéves erősített portói csemegeborokig. A pincészet touriga rozéja már nem volt ennyire sikerült darab, leginkább az új, friss oportóra emlékeztetett, némi élesztős felhanggal. A pincészet nem mellesleg ezer szálkával kötődik honunkhoz: magyar hordókat használnak; valószínűleg 2005-ös Velha (Douro) borukhoz is, azaz ha rossz a hordó, akkor egy kicsit az én anyukámat is... Maga a bor, amiben a touriga nacionalt (80%) tinta roriz, touriga franca és tinta barroca támogatja, kicsit alkoholnehéznek tűnt, annak ellenére, hogy volt teste (kicsit fáradtka), voltak savai (bár kopóban), és mindössze 13%-a volt alkohol.

Quinta de Mosteirô

A borászatot képviselő José Arnaldo Coutinho nem aprózta el: 99-es és 2000-es borokat vetett be a szittya virtus ellen. Korát meghazudtolóan friss gyümölcsökkel lopta szívembe magát a 2000-es Grande Escolha küvé (bastardo, sousão, alvarelhão, tinta francisca és touriga nacional), kicsit vékony, de harmonikus, az alkoholja is visszafogott (12,5%). A pincészetnél lehetett kóstolni keverés nélkül is két jellegzetes portugál fajtát: a 2002-es tinta roriz gazdag illatvilágú, csillagánizsos, édesköményes aromájú, kerek savú, közepesen testes alkotás. A 99-es évjáratú touriga nacional csupa meglepetés, főleg a friss gyümölcsök miatt – a nyolc év alapján mást vártam. Az élményt némileg rontotta a tanninok vaskossága.

Quinta da Casa Amarela

A 15 hektárt birtokló pincészetet képviselő úriember is a vörösborait kínálta – természetesen dekantálva –, meg mellette portói jellegű erősített fehéreit. A 2005-ös reservájuk testes, sűrű, az egy év, amit tölgyfa hordóban töltött, határozottan jól áll neki, ahogy a kávés, bőrös, erdei gombás illatjegyek is. A pince fő vonulata azonban a portói. A Quinta da Casa Amarela Porto Branco egy viszonylag fiatal, avinált, 19% alkohollal bíró bor, amiből legfőképpen az alkohol és az édesség érződik. Ugyanakkor a tízéves portóijuk már azzal is lenyűgözi a fogyasztóját, hogy állítólag 1926-os évjáratú összetevője is van. Minden alkotórésze összesimult, a magas alkohol is szépen illeszkedik a szerkezetbe, amit gazdagítanak olajos magvak (dió, mogyoró, mandula), aromás mazsola, aszalt füge, és kellemesen fűszerez némi likőrős-vaniliás jegy.

Quinta do Mourão

Az egyik legizgalmasabb szortimenttel a Quinta do Mourão pincészetet képviselő José Miguel Braga állt elő: egyrészt hozott három gyönyörű vöröset – kettőt 2002-ből és egyet 2003-ból –, valamint egy tízéves és egy húszéves portói csemegebort. Mellékes körülmény, de a kóstolásra mindenképpen pozitívan hatott, hogy a vöröseket különleges formájú dekantáló kancsókból kínálta – persze azok a borok magukban is rendkívül izgalmasak voltak. A Douro-völgy Cambres nevű településén működő kis borászat maximálisan kihasználja a hely adta lehetőségeket, például külön szüretelik és kezelik a birtok déli és északi fekvésű ültetvényein a szőlőt, mert úgy tapasztalták, hogy azok eltérő karakterű bort adnak. Csapadékosabb években a déli, aszályos években az északi oldalon szüretelt szőlőből lehet izgalmasabb, összetettebb borokat készíteni. Az esős évnek számító 2002-ben az északi fekvésekben szüretelt Rio Bom (tinta roriz, touriga nacional, touriga franca) füstölt sonkára emlékeztet, a bort eluralta a túlpörkölt fa, ugyanakkor még nagyon markánsak a tanninjai is; ebben a kontextusban a 13%-nyi alkoholt észre sem vesszük. Bár közel három évet töltött barrique-ban, az nem tette igazán kerekké. A déli fekvésből származó 2002-es (14% alkohol) sokkal élvezhetőbb. A kávés-csokoládés, telt, kerek ízvilágába tökéletesen beépült a fa, a magasabb alkoholt észre sem vesszük. Nagyon szép, minden szempontból jól balanszírozott bor. A 2003-as Rio Bom sokkal vékonyabbnak tűnt mellette.

Izgalmasak voltak az erősített csemegeborok is: a tízéves kicsit gyógyszeres, amit jól ellensúlyoztak a pörköltes aromák, a húszéves pedig testes, olajos, mégsem nehéz, pörkölt mogyorós, mézes-diós illataival, az alkoholt elfedő sima, harmonikus ízvilágával az avinált csemegeborokat kevésbé kedvelőknek is vonzóvá teheti a műfajt.

Coimbra de Mattos

A Coimbra de Mattos képviseletében Rui Meireles protóikkal érkezett. Mindegyik tételük érdekes, még a magam avinált borokat nem kedvelő nyelvének is. Tawnyjukból bár kilóg az alkohol, a rumos diót, pálinkába áztatott aszalt szilvát idéző illat- és ízvilág így is kellemes élmény maradt. A húszéves változat pedig egyenes elbűvölt: az alkohol, az aszalt gyümölcsös ízek, az olajos magvak aromái teljesen összeértek, lekerekedtek. Harmonikus alkotás. Egyetlen zavaró momentuma talán csak az, hogy a lecsengésében az alkohol mindent háttérbe szorít.

És akkor a tanulság...

Merthogy tanulság kellene... És voltaképpen lenne is. Magyarország és Portugália között ugyanis számtalan párhuzam vonható. Mintegy 10,8 millió portugál lakik 92 345 négyzetkilométeren, és a portugálok is szeretik a focit. Bennük talán él halványan a dicső múlt, a glóbusz meghódítása, Tengerész Henrik meg a hajdanvolt világbirodalom – kábé mint a magyar népmesékben igazságos Mátyás: egyszer volt, hol nem, talán igaz (sem). Nekünk volt Kádárunk, nekik meg Salazarjuk és Alvaro Cunhaljuk (aki egyébként nagy kort ért meg, 2005 júniusában, kilencvenegy évesen hunyt el, és kiérdemelte az utolsó sztálinista címet). Nekünk volt európai hírű borkultúránk...

Bár nem szeretem a statisztikai adatokat, érdemes idézni az OIV (Organisation Internationale de la Vigne et du Vin) 2004-es felméréséből (a szervezetnek Magyarország 1924 óta tagja!). 1986 és 1990 között évente átlagosan Portugáliában 282 ezer hektáron 8,5 millió hektoliter bort termeltek, amiből majdnem 1,6 millió hektónyit exportáltak, nálunk 143 ezer hektáron közel 11 millió hektolitert, amiből 1,7 millió hektó jutott külföldre, nagy része valószínűleg mackószörpnek vodka mellé. 2004-re a portugál szőlőterületek 247 ezer hektárra zsugorodtak, és 7,5 millió hektoliter bor került a pincékbe, amiből 3,2 hektónyi illetett idegen szájakat; nálunk pedig az állítólagosan megmaradt 83 ezer hektáron 4,3 millió hektó bor készült, amiből mindösszesen 458 ezer hektónyi jutott külföldre. (Szigorúan zárójelben: mindeközben jó schwagereink ugyanezen időszak alatt meghétszerezték a borkivitelüket, ma a maguk 49 ezer hektárnyi – azaz a magyarországinál mintegy másfélszer kisebb – szőlőterületéről 700 ezer hektó bort, azaz közel másfélszer annyit adnak el külföldön, mint mi.) Na már most, nem ismerem – sajnos – a portugál borpaletta minden színét, de tudós emberek azt írják-mondják, nagyon gazdag, izgalmas, árnyalt, ahol modernség és tradíció egyként támogatja a belső és külső piacok meghódítását.

Persze lehetne azzal érvelni, hogy a portugáloknak van egy szép vezérhajójuk, a portói – amit az angolok vedelnek nagy kedvvel –, és annak farvizén könnyű volt beevickélni a borvilágpicra, de hát nekünk is lenne zászlósunk... Szóval talán érdemes újra és újra megvizsgálni a kérdést, amelyről annak idején Albert gazda (aki nem mellesleg a portugálok iránti rajongásának egyszer és másszor már tanújelét adta) és Bob is kifejtette a maga nézeteit, meg olvasgatni Index anyánk szorgalmas háziszerzőjét, Jásdi Organizátor Istvánt, EU-s borpolitikáról meg eredetvédelemről, meg közösségi bormarketingről. Meg érdemes időnként tekintetünket az olasz-francia-spanyol háromfejű sárkányon túlra is vetni egy pillanatra, hátha van valami hasznosítható okosság arrafelé.

A poszt A Művelt Alkoholistán jelent meg.

Címkék: portugália douro quinta de mosteirô quinta da casa amarela quinta do mourão quinta das apegadas coimbra de mattos.

A bejegyzés trackback címe:

https://borboy.blog.hu/api/trackback/id/tr441162788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.